1993

1993. július 30., péntek I. évfolyam, 87. szám

***      A Pro Európa Liga, a Civitas Alapítvány (Románia) és a Pro Minoritate Alapítvány (Magyarország) közös szervezésében Illyefalván Liberális társadalmak születnek címmel rendezett nemzetközi liberális találkozó harmadik napján, július 28-án, szerdán, Az integráció lehetőségei témakörben a szubregionális, regionális és európai integráció esélyeiről folyt igen érdekes vita, amelyet Kodolányi Gyula magyarországi kormánytanácsosnak, Stelian Tănase romániai politológusnak, Borut Razdauseknek, Ljubljana polgármesterének, a Szlovéniai Liberális Demokrata párt képviselőjének, továbbá Szőcs Gézának, Kolumbán Gábornak és Damir Grubizának, a Horvát Szociálliberális Párt képviselőjének vitaindító előadásai vezettek be.

 

***      Július 29-én Csíkszeredában ülésezett a városi RMDSZ választmánya. Jelen voltak a választmányi tagok, valamint – szavazati joggal felruházva – a Városi Tanács tagjai. Meghívottként részt vett az ülésen az RMDSZ ügyvezető elnökségének két tagja, Magyari Nándor László önkormányzati és reformügyi, illetve György Béla Zsolt gazdasági alelnök.

A meglehetősen indulatos hozzászólásokkal tarkított gyűlésen két lényeges döntés született. Az első, hogy Csíkszeredában az RMDSZ egyetlen jelöltet állít a polgármesteri választásokra (szavazati arány 20–11), a második, hogy ez a jelölt dr. Csedő Csaba, városi tanácsos, a megyei kórház igazgatója.