1993

1993. augusztus 2., hétfő I. évfolyam, 88. szám

***      Gazdag program tette emlékezetessé a Szatmár megyei Óvári lakosságának augusztus elsejét. Templomok belső javítását, a papilak építését befejezve, új lelkipásztoruk beiktatására meghívták püspöküket, az RMDSZ tiszteletbeli elnökét, Tőkés Lászlót. Ugyanerre a vasárnapra időzítették a 240 részvevővel megrendezett IKE-tábor záróünnepségét, valamint – a helyi RMDSZ-szervezet kezdeményezésére – a II. világháborúban elesett óvári katonák emlékmővének leleplezését. A márványoszlopra, a sorsközösség és a közös vesztesség bizonyságaképp, felekezeti és nemzetiségi különbség nélkül, Óvári minden hősi halottjának a neve felkerült. Egy egész közösség állt így a fiaikat elvesztett édesanyák, az özvegyen maradt feleségek és az árvák mellé, osztozott fájdalmukban. Évtizedek múltán végre nyíltan elégtételt szolgáltathattak az elesetteknek.

Az emlékmő avatásán a helyi polgármester, a református lelkész, majd Tőkés László püspök úr, valamint Muzsnay Árpád, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke beszélt. A helybeliek mellett Szatmárnémeti, Vetés, Szamosdara és Csengerbagos RMDSZ-szervezeteinek képviselői koszorúztak.

 

***      Petőfi Sándor halálának 144. évfordulójára emlékezve Segesváron és Fehéregyházán kétnapos rendezvénysorozatra került sor július 31-én és augusztus elsején.

Augusztus elsején, vasárnap délelőtt, a fehéregyházi Petőfi Múzeumnál tartott ünnepségen az RMDSZ nevében Markó Béla szövetségi elnök mondott beszédet. Beszédet mondott továbbá Papp Kincses Emese, a Hargita megyei RMDSZ alelnöke és Benyovszky Lajos Székelykeresztúr polgármestere.

 

***      Több mint negyven napja tart – a kormányzat teljes nemtörôdömségétől kísérten – Bajgyik László, a nagyváradi egészségügyi szakszervezeti vezető éhségsztrájkja, tiltakozásként a romániai egészségügyben tapasztalható embertelen körülmények ellen. Az immár végveszélybe került szakszervezeti elnök (súlyvesztessége több mint 25 kg) következetesen kitart eredeti elhatározása mellett, vállalva az éhhalál bekövetkezését. Legútobbi nyílt levele, amely követeléseinek újboli, a törvények szellem szerinti felsorolását tartalmazza, a Hatalom tárgyalás-képtelenségére rávilágító vádirat egyben.

A fizikailag rettenetesen legyengült, ám szellemi épségét imponálóan őrző, tisztán fogalmazó Bajgyik Nufãrul-negyedbeli tömbházlakrészében fogadja a vele együttérző látogatókat, közöttük július 29-én Tőkés Lászlót, az RMDSZ tiszteletbeli elnökét, július 30-án pedig az RMDSZ Bihar megyei vezetősége részéről Jakabffy Lászlót és Varga Gábort.