1999

1999. június 29., kedd VII. évfolyam, 1503. szám

***      A Képviselôház megvitatta és elfogadta a köztisztviselôk jogállását szabályozó törvénynek az egyeztetô bizottság által kidolgozott változatát. A kisebbségi nyelvek közigazgatásban való használatáról szóló 123. (4) cikkelyrôl a plénum döntött, ugyanis a szakbizottság nem tudott megegyezni tartalmáról. A vitában Varga Attila, az RMDSZ frakcióvezetôje elmondta, hogy ez a koalíció által egyeztetett kompromisszumos szöveg, és elfogadása nem csak a magyar közösség érdeke, hanem minden romániai kisebbségé. A cikkely szerint @azokban a helységekben, ahol valamely kisebbség aránya meghaladja a 20%-ot, a közönségkapcsolatokkal foglalkozó tisztviselôk egy része kell ismerje az illetô kisebbség nyelvét@. A cikkelyt végül 118B97 arányban fogadták el a képviselôk. A törvény végsô szavazásán 175B92 volt az arány, ami azt jelenti, hogy a tervezet csupán két szavazattal kapott többet mint amennyi a sarkalatos törvények elfogadásához szükséges.

 

***      A Képviselôház megvitatta és elfogadta a Felsôfokú oktatási intézmények akkreditálásáról szóló törvényt.  Az RMDSZ képviselôinek tiltakozása ellenére a Ház elfogadta azt a cikkelyt, amely elôírja, hogy csak azok az intézmények akkreditálhatóak, amelyek a kérvényezés pillanatában legalább egy román tannyelvû karral rendelkeztek.

 

***      Takács Csaba ügyvezetô elnök július 1-ei hatállyal kinevezte Mátó Zsoltot az Ügyvezetô Elnökség titkársága vezetôjének. A titkárságvezetô felel az Ügyvezetô Elnökség mûködéséhez szükséges háttérszolgáltatások biztosításáért, a fôosztályok illetve az Ügyvezetô Elnökség és más RMDSZ-intézmények közötti információáramoltatásért, a médiákkal való kapcsolattartásért és a rendezvények megfelelô szintû elôkészítéséért és lebonyolításáért. Mátó Zsolt 1997 óta az Ügyvezetô Elnökség sajtóirodáját vezette.

 

***      A Szenátus szerdán, június 30-án, vitatja meg az egyeztetô bizottság jelentését a Tanügyi törvény módosításáról. A bizottság változatát a Képviselôház már elfogadta, úgyhogy kedvezô szenátusi döntés esetén befejezôdik a Tanügyi törvény módosításának két éve tartó folyamata.