1996

1996. szeptember 19., csütörtök IV. évfolyam, 869. szám

 

***               Mint már jeleztük, 1996. szeptember 18-án, szerdán a Katalán Demokrata Unió Josep A. Duran i Lleida pártelnök vezette küldöttsége Markó Béla szövetségi elnökkel, Takács Csaba ügyvezető elnökkel és Szabó Károly szenátorral, a szenátusi frakció alelnökével együtt Kovászna megyébe látogatott. A vendégeket  Sepsiszentgyörgyön a megye és a város vezetői, tanácsi tisztségviselők, valamint az RMDSZ helyi szervezeteinek vezetői fogadták, akikkel megbeszélésre került sor az RMDSZ célkitőzéseiről, a helyi önkormányzatok problémáiról, illetve a katalán autonómiáról. Ezt követően a katalán delegáció és az RMDSZ-vezetői Kézdivásárhelyre utaztak, ahol találkoztak a város polgármesterével, városi tanácsosokkal, az RMDSZ helyi szervezetének képviselőivel, valamint a székhez tartozó községek  tisztségviselőivel. A vendégek sétát tettek a városban, és megtekintették a kézdivásárhelyi Céhmúzeumot, majd viszatérve Sepsiszentgyörgyre újabb találkozó keretében érdekes eszmecserére került sor az RMDSZ autonómiakoncepciójáról, politikai törekvéseiről, illetve a katalán autonómia sajátosságairól, mőködéséről.

 

***               Csütörtökön, szeptember 19-én, az RMDSZ meghívására Romániában tartózkodó Katalán Demokrata Unió küldöttsége találkozott és megbeszélést folytatott Adrian Nőstaséval, az SZDRP ügyvezető elnökével, Petre Romannal, a Demokrata Párt elnökével és Ion Diaconescuval, a KDNPP elnökével. Ugyancsak fogadta a katalán küldöttséget Teodor Meleőcanu külügyminiszter is.

 

                                                                                    Választási hírek:

 

***               Szeptember 22-én, vasárnap, Markó Béla szövetségi elnök Nagyenyeden részt vesz a Fehér megyei RMDSZ Önkormányzati Tanácsának ülésén. Ugyanaznap a szövetségi elnök Enyedszentkirályra, Magyarlapádra és Kalotaszenkirályra látogat, ahol falugyőléseken találkozik a választókkal.

 

***               A nagybányai RMDSZ-szervezet vezetősége, az Operatív Tanács szeptember 15-i Határozatának értelmében szeptember 19-ére, délután 17 órára összehívta a területi Választmányt az óvás érdemi újratárgyalására.

 

***               Temesváron folytatódik a körzet választási fórumainak szeptember 12-én megkezdődött sorozata. Szeptember 20-án a mehalai Római Katolikus Plébánián, szeptember 21-én a Lahovary-téri Római Katolikus Plébánián, szeptember 23-án pedig az Autószerelő Szaklíceum dísztermében kerül sor találkozóra a választókkal.