1996. január 24., szerda IV. évfolyam, 703. szám

*** Magyari Lajos szenátor Liviu Maior tanügyminiszterrel folytatott többrendbeli tárgyalása nyomán a tárca vezetője végleges és visszavonhatatlan döntést hozott a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia magyar tagozatának újraindítása kérdésében. Eszerint a következő tanévtől a főiskolán magyar tannyelvő csoportokat szerveznek, melyek tevékenységét egy magyar nemzetiségő prodékán fogja irányítani.

Január 25-én, csütörtökön, Liviu Maior tanügyminiszter Kolozsvárra utazik, hogy a helyszínen szerezzen érvényt a döntésnek, egyszersmind fogadja a Zeneakadémia három magyar professzorát, dr. Angi Istvánt, Terényi Ede zeneszerzőt és dr. László Ferenc muzikológust, akik a tagozat felépítésének konkrét módozatait ismertetik a miniszterrel.

*** A Képviselőház Jogi Bizottsága január 23-án tárgyalta a 70/1991-es törvény módosításáról szóló törvénytervezetet. A bizottság, amelynek munkálatain az RMDSZ részéről Székely Ervin volt jelen, arra a következtetésre jutott, hogy nem támogatja a szenátusi változatot az alpolgármesterek közvetlen megválasztását illetően.

*** Mint már jelentettük, Frunda György szenátor január 23-án, szerdán délután Strasbourgban felszólalt az Európa Tanács Parlamenti Közgyőlésének folyó ülésszakán. A nemzeti kisebbségek jogainak védelmére vonatkozó, általa megfogalmazott állásfoglalást előzetesen meghallgatta és magáévá tette az Európai Néppártok Csoportja, megbízván a felszólalót, hogy azt a csoport nevében terjessze a Parlamenti Közgyőlés elé.

Alább közöljük Frunda György felszólalását:

Elnök úr,

hölgyeim és uraim, képviselőtársak!

Az a tény hogy ma újabb jelentés kerül megvitatásra és elfogadásra a nemzeti kisebbségek jogai tárgyában, bizonyság arra, hogy jelen pillanatig sem az Európa Tanács, sem tagországai – kevés kivételtől eltekintve – nem voltak képesek megoldani a XX. századnak ezt az alapvető problémáját.

Ami az ET tagországait illeti, szükségesnek tartom a következő különbségtételt: az alapító tagok többségükben megoldották a nemzeti kisebbségek problémáját, nem csupán akképpen, hogy integrálták ezeket a nyugati demokráciák és jogállamiság struktúráiba, hanem azáltal is, hogy biztosították ugyanakkor az önazonosság megőrzéséhez szükséges jogokat, jogaikat arra, hogy maguk határozhassanak az őket közvetlenül érintő kérdésekben, elismerték egyesülési jogaikat, ideértve jogukat a pártokba való szerveződésre, továbbá az anyanyelv korlátlan használatának jogát a közélet ugyszólván minden területén, a saját himnuszaik és nemzeti szimbólumaik használatához való jogot. Ezeket a jogokat főképpen a helyi önigazgatásra vagy a különleges státusra vonatkozó autonómiaformák biztosítják. Összegezésképpen úgy mondhatnám, hogy ezek az államok megadták a nemzeti kisebbségeknek a jogot ahhoz, hogy ne legyenek másodrendő állampolgárok, hogy a többségiekkel egyenrangúaknak tarthassák és otthon érezhessék magukat abban az országban, ahol élnek.

Az új tagországokban a hagyományos értelemben vett nemzeti kisebbségek sokkal nehezebb helyzetben vannak. Ezeknek, melyek nem emigráció útján, hanem a határok megváltozása folytán kerültek kisebbségi helyzetbe, küzdeniük kell nemzeti önazonosságuk megőrzéséért, az asszimiláció és az etnikai diszkrimináció különböző formái ellen. A 90-es évek elején ezek a kisebbségek szövetségekbe, illetve érdekvédelmi szervezetekbe tömörültek. Sikerült bizonyos, önazonosságukat fenntartó, minimális jogokat kivívniuk, és reménykedhettek abban, hogy megszerezhetik a többségi közösségekkel való reális egyenlőség eléréséhez szükséges jogokat. Az Európa Tanács és az EBESZ által elfogadott dokumentumok, a demokratikus kormányok által nyújtott politikai támogatás reményekre jogosította a nemzeti kisebbségeket és képviselőiket. Mostanra azonban a Közép- és Kelet-Európában lezajlott forradalmakat közvetlenül követő időkben szerzett jogokat leszőkítették vagy visszavonták.

Az európai szervezetek engedékenysége és következetlensége oda vezetett, hogy az Európa Tanács új tagállamai – a volt szocialista országok – nemcsak hogy nem tartják be vállalt kötelezettségeiket és az Európa Tanácsba történt felvételük alkalmából számukra kidolgozott ajánlásokat, de tovább folytatják nemzeti asszimilációs és etnikai diszkriminációs politikájukat.

A nyelvhasználatra, a közoktatásra, a politikai pártokra vonatkozó törvények révén, határátlépési illetékek bevezetésével megkísérlik – sajnos sokszor sikeresen – negatív diszkriminációval sújtani a nemzeti kisebbségeket. Nem engedélyezik számukra az anyanyelv szabad használatát a közéletben, korlátozzák az anyanyelven történő tanulás jogát, kapcsolataikat annak a nemzetnek a tagjaival, melyhez tartoznak, kísérletet tesznek arra, hogy meggátolják a nemzeti kisebbségi szervezetek bejutását az egyes országok parlamentjébe.

Mindezek a jelenségek fel kell hogy hívják az ET figyelmét a hagyományos nemzeti kisebbségek problémáinak időszerőségére. Az ET-nak hatékony politikai és jogi eszközöket kell találnia avégett, hogy az összes tagországokban, és különösképpen az új tagországokban, törvénybe iktassák és alkalmazzák a nemzeti kisebbségek jogait. Az egyes ajánlások, jelentések, egyezmények nem elegendőek ehhez. Új politikai és jogi megoldásokat kell találni, melyek alkalmasak arra, hogy biztosítsák a nemzeti kisebbségek számára a szólásszabadságot, nemzeti önazonosságuk megőrzését és továbbfejlesztését, az egyesülési szabadságot és a politikai képviselethez való korlátozatlan jogot, az esélyegyenlőség jogát, a vezeték- és keresztnevek anyanyelvi használatának a jogát, az anyanyelv használatának a jogát a hatóságokkal való érintkezésben, a helység- és utcanevek, az intézményi elnevezések stb. anyanyelvi kifüggesztéséhez való jogot, a különböző autonómiaformákhoz való jogot az állampolgárságot adó állam szuverenitásának határain belül, továbbá a kapcsolattartás akadályozatlan jogát más országok polgáraival.

A nemzeti kisebbségi jogsértések megállapításának és orvoslásának egyik legközvetlenebb eszköze a tagországok monitorizálása. A jelentéstevők – elsősorban a Jogi Bizottság megbízottai – fölleltározhatják a nemzeti kisebbségek problémáit, és az európai egyezményekkel, valamint a jogállami követelményekkel összhangban lévő ajánlásokat tehetnek megoldásukra a monitorizált államok kormányainak és parlamentjeinek. Az ajánlások elfogadható határidőn belüli nem teljesítése maga után vonhatja az 508-as (Columberg) Direktíva előírásainak az alkalmazását.

További lehetőségeket biztosít a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezmény, amely a Miniszteri Bizottság mellett felállítandó Konzultatív Bizottság létrehozását írja elő. Ebben a bizottságban helyet kellene hogy kapjanak a nemzeti kisebbségek képviselői is. A bizottság mőködéséhez az Európai Emberjogi Bizottság tevékenysége szolgáltathat modellt. A beérkezett megkeresések alapján a bizottságnak konzultálnia kell majd a kormányokkal és a nemzeti kisebbségek képviselőivel, ezt követően pedig konkrét megoldásokat kell javasolnia a nemzeti kisebbségek jogait megsértő ország kormányának, és nyomon kell követnie emezek tiszteletben tartását. Az együttmőködés elmulasztása, illetve a javasolt megoldások figyelmen kívül hagyása az érintett kormányok részéről az Európa Tanács statútumának az alkalmazását kell hogy maga után vonja.

Hölgyeim és uraim!

Mivel viszonylag kevés állam fogadta el a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját (14 aláíró, 3 ratifikálás), a Helyi Önkormányzatok Európai Chartáját (25 aláíró, 21 ratifikálás) és a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezményt (31 aláíró, 4 ratifikálás), szükségesnek mutatkozik e dokumentumok aláírásának és ratifikálásának a megsürgetése. Ugyanebben az összefüggésben, azáltal, hogy a Miniszteri Bizottság nem fogadta el az 1201-es Ajánlást az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez csatolandó kiegészítő protokollumként, sürgős kötelességünkké vált egy új kiegészítő protokollum-ajánlás kidolgozása. Ennek biztosítania kell a nemzeti kisebbségeknek az említett chartákban és egyezményekben lefektetett alapvető jogait. Át kell vennünk az 1201-es és 1255-ös Ajánlások, az EBESZ 1990. évi koppenhágai záródokumentumának lényeges elemeit. Csak így biztsíthatjuk a hagyományos nemzeti kisebbségek számára, hogy az Európai Emberjogi Bírósághoz fordulhassanak közvetlenül vagy választott képviselőik által.

Meggyőződésem, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez csatolandó olyan kiegészítő protokollum elfogadása, amely lehetővé teszi a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek számára, hogy a nemzetközi igazságszolgáltatáshoz folyamodhassanak, a nemzeti kisebbségek helyzetének javulásához fog vezetni, fékezni fogja egyes kormányok szélsőségesen nacionalista, intoleráns tendenciáit.

Köszönöm figyelmüket.