1995. szeptember 21., csütörtök III. évfolyam, 623. szám

*** Az Ügyvezetô Elnökség szeptember 20-án tartott ülésén véglegesítette a Szövetségi Képviselôk Tanácsa szeptember 23–24-i ülése elé terjesztendô határozati javaslatait a következô témakörökben: a belsô választások szabályozása, a helyhatósági választások elôkészítése, az RMDSZ országos kampánystábjának létrehozása, a szövetségi költségvetés.

Ugyanakkor a jelenlévôk elemezték a fôosztályok és az irodák kapcsolatait a területi szervezetekkel, az információs hálózat mûködését, majd elfogadták az Ügyvezetô Elnökség pénzügyi szabályzatát.

Az Ügyvezetô Elnökség határozott arról, hogy az 1996-ban Temesváron megrendezendô FUEV kongresszusnak az RMDSZ-re vonatkozó helyi szervezési teendôivel a Temes megyei szervezetet, személy szerint annak elnökét, Ferenc Csabát bízza meg.

Az ÜE intézkedéseket hozott a privatizációval kapcsolatban.

A testület megbízta az Oktatási Fôosztályt az új Tanügyi törvény életbe léptetése óta az anyanyelvi oktatásban észlelt korlátozások és visszaélések követésével és továbbításával a megfelelô intézményeknek, intézkedés végett, azok orvoslása érdekében.

Az RMDSZ Alapszabályzata értelmében Takács Csaba ügyvezetô elnök bejelentette, hogy – megköszönve eddigi munkáját – elfogadja Tamás László lemondását az Ifjúsági Fôosztályt vezetô alelnök tisztségébôl és helyette – az SZKT általi megerôsítésig – Nagy Zsoltot nevezi ki az alelnöki tisztségbe, javasolva ôt a szövetségi elnöknek elfogadásra.

*** Az RMDSZ szenátusi frakciója nevében Szabó Károly frakcióvezetô szenátor levelet intézett Viorel Hrebenciuchoz, a kormány fôtitkárához, a kolozsvári Állami Magyar Opera homlokzatára kifüggesztett, Bartók Béla Emléknapokat csupán magyarul meghírdetô reklámfelirat körül kirobbant botrány ügyében. Felkéri Hrebenciuc urat, hogy sürgôsen és hatékonyan intézkedjék minden olyan incidens elkerülése érdekében, mely súlyosan sértheti Románia imázsát valamint a közrendet.

Mint azt már hírül adtuk, a kolozsvári Polgármesteri Hivatal átiratban szólította föl szeptember 20-án az intézmény igazgatóságát, hogy haladéktalanul távolítsa el a feliratot. Válasz-átiratában az igazgatóság a Legfelsôbb Ítélôszék 1993. évi Döntésére hivatkozott, melyben az áll, hogy alkotmányellenes arra kötelezni bárkit, hogy csak román nyelvû reklámfeliratokat függesszen ki. A továbbiakban, mivel az eltávolítás nem történt meg, a városi hatóság megbízottai vették le a reklámot. Szeptember 21-én viszont az Opera újra kifüggesztette azt.

*** Kozma Szilárd csíkszeredai költô és Szabó Judit csíkszeredai tanárnô éhségsztrájkkal tiltakozik a Tanügyi törvény nemzeti kisebbségeket sújtó rendelkezései ellen. Alább közöljük nyilatkozatukat, illetve felhívásukat.

KOZMA SZILÁRD NYILATKOZATA

Az 1995. szeptember 15-én reggel elkezdett éhségsztrájkom célja tiltakozni az elvakult nacionalista gyûlöletbôl, irracionális, lélekrombolási szándékok által vezérelt elképzelésekbôl, revansista érzelmekbôl született új román Tanügyi törvény ellen.

1. Felhívom elsôsorban azoknak a román politikusoknak a figyelemét, akik ezt a törvényt megszavazták és érvénybe léptetését eldöntötték, hogy mindannyiunk számára világos: ezek a törvénycikkelyek azt hivatottak szolgálni, hogy megnehezítsék Romániában a más anyanyelvû gyermekek és fiatalok számára az iskolai tananyagoknak a teljes mértékû elsajátítását, hogy ezáltal ezek a fiatalok (majdani felnôttek ) olyan csonka szellemi öntudattal rendelkezô egyénekké váljanak, akiket könnyû elrománosítani.

Mint olyan szülôk gyermeke, akit elsôosztályos korától román iskolába irattak, személyes tapasztalataim alapján biztosíthatom a román politikusokat és pedagógiai tanácsadó “szakembereiket”, hogy a magyar anyanyelvû gyermekek erôszakolása arra, hogy román nyelven sajátítsák el az életben való eligazodásukhoz vagy a szakmai tökéletesedésükhöz szükséges alapismereteket, a fent leírtaknak csak azt az oldalát fogja eredményezni, hogy csonka személyiségtudattal, identitászavarral küzdô, bátortalan és tétova, vagy kisebbségi komplexusaikat leplezô agresszív emberekké váljanak. Súlyos tévedés e politikusok elképzelése, hogy ezzel a módszerrel elérhetô a román kultúra és a román irodalom értékelése és megszerettetése, illetve a fiatalok elrománosodása. Ezzel az erôszakolt “megszerettetéssel” olyan, egészen a gyûlöletig elmenô, tudattalan ellenérzéseket és “csak kényszerbôl tanulom meg”-szerû alapállást váltanak ki a nemzeti kisebbségek gyermekeibôl, ami egyenesen szembeállítja ôket a román kultúra, a román érzésvilág és ezáltal a román nép értékeivel. Átélt, személyes tapasztalataimból tudom, mit jelent egy hétéves gyermeknek az óvodából egybôl egy olyan iskolába kerülni, ahol semmit sem ért meg az égvilágon, mert mindaz, ami ott történik, egy olyan kommunikációs rendszer alapján megy végbe, folytonosan és egyértelmûen, ami nem kapcsolódik a mindennapi, otthoni realitásokhoz. De méginkább tudom azt, hogy mit jelent az a plusz megterhelés, amit egy más anyanyelvû gyermeknek és fiatalnak jelent az olyan tantárgyak román nyelven történô megtanulása, amit magyarul könnyûszerrel megtanulhatna, olyankor, amikor neki még játszani, kirándulni és sportolni kellene, mint a többi, “normális” helyzetû gyermeknek. Én személy szerint mindezért meggyûlöltem a román iskolát, a román tanárokat, a román tantárgyakat, amiért nem lehetett az én életem is hasonlóan felszabadult és felhôtlen, mint a többi gyermeké.

Ráadásul a román nyelvet sem sajátítottam el hamarabb és jobban, mint azok a volt óvodás társaim, akik magyar iskolába jártak, mert ôk minden egyes megtanult román szónak megismerhették a pontos magyar megfelelôjét. Anyanyelvi alapjuk volt a román nyelvhez, nekem azonban nem. Mindez bennem és a hozzám hasonlóan póruljártakban olyan identitászavarokat, kisebbrendûségi komplexusokat, majd késôbb, felnôtt koromban, személyiségi válságokat okozott, amelyeket romángyûlöletemmel együtt csak harmincéves korom környékén gyôzhettem le.

Mindebbôl kitetszik az a gyakorlati igazság, ami minden olyan beolvasztó pedagógiai elméletet megcáfol, miszerint a késôbbi érvényesülés és pozitív társadalmi integrálódás érdekében hasznos a magyar szülôk gyermekét román iskolába járatni és jó, ha bizonyos szaktantárgyakat románul tanul már középiskolában, vagy elônyös, ha a szakiskolában vagy a szakközépiskolában minden tantárgyat román nyelven tanul.

Ez utóbbi állítások megcáfolásához sajnos megint csak “eleven” tanú vagyok. Mivel román nyelvû iskolába járattak (a jövôm érdekében, persze), nehezemre esett, hogy valamit is a körülöttem levô világból racionálisan, a maga logikus összefüggésrendszerében megértsek, beleszoktam a gyengén közepes, vagy a közepesen gyenge tanuló szerepembe. Ennek alapján viszont már szóba se jöhetett egy komoly elméleti líceum vállalása, és annak érdekében, hogy érettségi diplomával együtt valami szakképesítést is szerezhessek, az akkor frissen indított marosvásárhelyi Építészeti Szakközépiskolába felvételiztem. Ezt el is végeztem volna, szintén jó közepes minôsítessel, ha idôközben nem kezdek el verset írni valamilyen furcsa, román helyesírási szabályok szerinti magyar nyelven, és nem kezdek el érdeklôdni az irodalom és általában a mûvészetek iránt. Nos, mindez egy román nyelvû ipari szakközépiskolában nekem sehogy sem jött össze. És így nem jött össze egy bölcsészkarra való felvételizési lehetôség sem. De nem jött össze az építészeti karra való bejutásom sem, hiszen olyan idôsen rajzolni sem tudtam megtanulni az akkori felvételi vizsgák magas igényeinek megfelelô színten. Így hát rengeteg munkahelyi hányattatás és rengeteg irodalmi kudarc után, huszonnyolc évesen, elsô verseskötetem megjelenésével egyidôben, bejutottam a nagybányai Építészeti Fakultás üzemmérnöki karára.

De ha valaki azt gondolja, hogy itt végre elônyömre válhatott az, hogy román iskolába járhattam egész életemben, nagyon téved. Mind a román évfolyamtársaim, mind a magyar líceumokból érkezô diáktársaim az anyanyelvi kommunikációs rendszerben jól megalapozott, szilárd tájékozódási rendszerrel rendelkeztek, fizikában, vegytanban, mechanikában és matematikában. Ôk hamarabb megértették, hogy mi az a “moment încovoietor” – vagyis forgatónyomaték-, miután kikeresték a szótárból, mint én, akinek ez a kifejezés egyik nyelven sem mondott semmit sem.

Ez a törvény, akárhogy is vizsgáljuk, csupán arra jó tehát, hogy az enyémhez hasonló, sötét és nyomasztó gyermekkori és ifjúkori élményeket nyújtson kétmillió ember gyermekének, és lehetôvé tegye ezek lelki és szellemi megcsonkítását.

Éhségsztrájkommal fel akarom hívni a törvényt megalkotó román politikusoknak és azoknak a magyar politikusoknak a figyelmét, akik ebbe a törvénybe hallgatólagosan máris beleegyeztek, hogy a tudatos kitartás a tévedésben: vétek. A román Parlament termének díszfalán álló krisztusi kereszt arra kellene hogy kötelezze a képviselôket, hogy ne kövessenek el az egész nemzetre visszaható történelmi bûnöket.

Ne ámítsák többé magukat azzal, hogy saját nemzetüknek használnak, ha kétmilliónyi embert folyamatosan boldogtalanná és lelki nyomorékká tesznek, és vitassák újra a Tanügyi törvénynek a nemzetiségi oktatásra vonatkozó cikkelyeit a demokrácia, az emberi jogok és az emberi szabadság szellemének megfelelôen.

2. Fel akarom hívni a román költô és író kollégáim, valamint az összes egyetemesen gondolkozó román mûvész és politikai személyiség figyelmét arra, hogy nem lehetnek semlegesek és fölényesek ezzel az országunkban zajló, törvényesített gaztettel szemben. Közönyükkel csak szabadkezet biztosítanak a politika propagandaeszközeivel hatalomra jutott felelôtlen és rövid távú érdekektôl hajtott, gyûlölködô embereknek abban, hogy magyar, német, orosz, örmény, zsidó, szerb, szlovák, cigány és más nemzetiségek fiataljainak személyiség- és identitástudatát eltorzítsák, megfosztva ôket az esélyegyenlôség jogától.

3. Éhségsztrájkommal nyomatékosítani akarom a Tamás Gáspár Miklós, Haraszti Miklós, Berta Zoltán és Bretter Zoltán írókhoz és barátaimhoz intézett kéréseimet. Mint SZDSZ országgyûlési képviselôknek meg kell értetniük Horn Gyula szocialista párti miniszterelnökkel, hogy nincs joga a fejünk fölött megegyezni Nicolae Vãcãroiu román minszterelnökkel egy olyan Tanügyi törvény “finomabb alkalmazási lehetôségeinek” a kivizsgálásában, amelyet – a román nyelvet, a román törvénykezési formákat és a román törvényalkalmazási szokásokat jól ismerô (és nap mint nap a saját bôrén tapasztaló) – romániai magyarság összes képviseleti szervezete elutasít és ellenez.

4. Szeretettel kérem Göncz Árpád írót és államelnököt, akinek meleg kézfogását és szeretetteljes felszólítását arra, hogy tegezzem, élvezhettem az 1993. augusztusi Magyar Írók Világkongresszusán, hogy minden államelnöki befolyását vesse latba annak érdekében, hogy Horn Gyula miniszterelnök ezt a Nicolae Vãcãroiu miniszterelnökkel kötött, elhamarkodott megállapodását vonja vissza.

5. Éhségsztrájkommal tiszteletteljesen, de nyomatékosan felkérem Horn Gyula miniszterelnök urat, hogy ezt a megállapodást ismerje el a kellô tájékozódás hiányából eredô emberi tévedésnek. Író és költô kollegáim nevében vállalom, hogy visszalépését nem fogjuk politikai presztizsvesztésként értelmezni.

Ha szavam pusztába kiáltott szó marad csupán, nem látván további értelmét annak, hogy magyar költô legyek Romániában, éhségsztrájkomat nem fogom befejezni.

Csíkszereda, 1995. szeptember 15.

Kozma Szilárd

FELHÍVÁS

Tisztelt pedagógus-társaim!

A hatalom történelmi kiegyezésrôl, a román-magyar megbékélés szükségességérôl beszél, de nincs semmilyen összhang a szavak és a tettek között. Pedig egy ôszinte és nem látszat-megbékélésre valóban szükség lenne ahhoz, hogy utódaink évtizedek és évszázadok múlva is békében éljenek itt, ezen a földön, ahol születtünk. Ehhez azonban a demokratikusan gondolkodó román polgártársaink segítségére is szükség van, hogy közösen gyôzzük meg a hatalmat, hogy ne mérjen kétféle mértékkel.

Ami érvényes volt a múlt században a haladó román gondolkodóknak a román nyelv használatáért való harcában, ahogy például Gheorghe Bariøiu fogalmazott, hogy “a nemzeti nyelv életet adó lelke a nemzetnek”, az legyen érvényes ma is az anyanyelvünkért való küzdelemünkben és ne minôsüljünk “szeparatistáknak” ezért.

A valódi történelmi megbékéléshez tehát azonos mértékrendszer alkalmazása és azonos jogok biztosítása szükséges. Ehhez pedig legelôször is az kell, hogy szabályos parlamenti keretek között módosítsák a Tanügyi törvénynek a kisebbségi anyanyelv használatát korlátozó cikkelyeit, nem a többség rovására, hanem olyan módon, hogy valóban egyenlô jogokat biztosítson mindenki számára.

A kétféle mértékkel való mérés, a tanügyi törvény méltánytalanságai elleni tiltakozásunk kifejezésére hívom fel pedagógus-társaimat egy éhségsztrájk-lánc elindításával. Ezzel is próbáljuk felhívni embertársaink figyelmét a Tanügyi törvény jogkorlátozó jellegére!

Az éhségsztrájkot én a tegnapi napon megkezdtem, három napig szeretném folytatni, és arra kérem pedagógus-társaimat, hogy folyamatosan egy-egy nappal hosszabbítsák ezt, hogy ne menjen az oktatói-nevelôi munka rovására, de valóban lánccá váljék.

Kívánom, hogy minél tovább éljen ez a tiltakozó éhségsztrájk-lánc, annak nyomatékosítására, hogy ne látszat, hanem valódi történelmi megbékélés jöjjön létre, egymást kölcsönösen tisztelve, becsülve, egymás jogait elismerve.

Csíkszereda, 1995. szeptember 18.

Szabó Judit tanár