1995. szeptember 1., péntek III. évfolyam, 609. szám

*** Szeptember 1-jén nyílt meg Bukarestben a hágai központú Interetnikai Kapcsolatok Alapítvány és a Nemzeti Kisebbségi Tanács szervezésében A nemzeti kisebbségekre vonatkozó nemzetközi jogszabályozás bevezetése Románia törvénykezésébe címmel rendezett kétnapos nemzetközi szeminárium.

A rendezvényt Viorel Hrebenciuc kormányfőtitkár, a Nemzeti Kisebbségi Tanács koordinátora nyitotta meg, majd Max van der Stoel, az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa üdvözölte a résztvevőket és ismertette a találkozó célját. A tanfolyam jellegő szemináriumon angol, holland, svéd emberjogi és kisebbségjogi szakértők tartanak előadást, illetve töltik be az egyes témák vitájának mediátori szerepét.

Az Interetnikai Kapcsolatok Alapítvány meghívására az első nap rendezvényein részt vett Markó Béla szövetségi elnök és politikai tanácsosa, Niculescu Antal. Az RMDSZ képviselői felszólalásaikban rámutattak az 1989 utáni román törvénykezésnek az erőszakos asszimilációt célzó kitételeire, valamint az elektronikus és írott sajtóban tapasztalható időnként példátlanul durva magyarellenes kampányra, amely még az EBESZ kisebbségügyi főbiztosának romániai látogatása idején sem csitult, sőt, helyenként éles hangot ütött meg (lásd Ioan Solcanu vezető kormánypárti alelnöknek az RMDSZ betiltásával fenyegetőző kijelentéseit, a Bécsi döntés 55. évfordulója kapcsán elhangzott és leírt, a magyarságot kollektív bőnösként elítélő, nemzeti méltóságában megalázó rágalmakat).

A román törvénykezésnek a kisebbségekre nézve megszorító, már meglévő, gyakorolt jogokat megszüntető rendelkezéseiről szóltak a rendezvény első napján Renate Weber és Gabriel Andreescu, a romániai Helsinki Bizottság szakértői.