1995. május 5., péntek III. évfolyam, 525. szám

*** Ma délután 15 órától tanácskozik Marosvásárhelyen a Szövetségi Képviselők Tanácsa. A kétnapos ülésszak javasolt napirendjén a májusi RMDSZ kongresszus elé terjesztendő dokumentumok megvitatása és jóváhagyása szerepel fő helyen, köztük az autonómia-statútumok, valamint a belső választások kérdése. A testület ugyanakkor meghallgatja és jóváhagyja az ügyvezető elnök jelentését a szövetség állapotáról, valamint az Ügyvezető Elnökség féléves beszámolóját.
Az ülésszakot megelőzően, azt előkészítendő, 13 órától az Egyeztető Kerekasztal tagjai és az érdekelt szakbizottságok tanácskoznak ugyancsak Marosvásárhelyen.

*** 1995. május 3-án, a Maros megyei szervezet székházában Zonda Attila megyei elnök és Bulyovszky Loránd ügyvezető elnök találkozott a megyében működő ifjúsági szervezetek képviselőivel.
Zonda Attila ismertette az országos ifjúsági tanács (MIT) megalakulásáról szóló közleményt és vázolta a megyei ifjúsági tanács megalakítása nyomán adódó lehetőségeket, előnyeit az ifjúsági szervezetek számára. Felkérte a jelenlévőket, illetve a megyei ifjúsági tanács megalakításában érdekelt szervezeteket, hogy a következő találkozóra küldjék el írásos mandátummal rendelkező küldötteiket, akik majd ismertetik javaslataikat, elképzeléseiket a tanács működésével kapcsolatban.
A megyei ifjúsági tanács alakulóülésének időpontját 1995. június 7-re tőzték ki.

*** 1995. május 4-én, Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke levelet intézett Takács Csaba ügyvezető elnökhöz. A Washingtonból küldött faxüzenetben Tőkés László megköszöni az RMDSZ Temes megyei szervezetének bizalmát, és egyházi-püspöki elfoglaltságára hivatkozva lemond az RMDSZ-elnökjelöltségről.

*** Borbély László RMDSZ-képviselő, a Képviselőház titkára részt vett egy az Európa Unió és a NATO bővítéséről szóló szemináriumon. A brit parlament mellett mőködő Future of Europe Trust által május 1-e és 3-a között Londonban szervezett konferencián 33 ország 80 parlamenti képviselője és szakértője volt jelen. Az európai struktúrákba történő integráció feltételeiről tartottak előadást a szemináriumon a brit kormány tagjai, közöttük Douglas Hurd külügyminiszter is.

*** 1995. május 4-én a marosvásárhelyi RMDSZ Klub meghívottja volt dr. Nagy Sándor, a Budapesti Kertészeti Egyetem professzora, a Magyar Hegymászók Szövetségének elnöke. A Magyarok a Himalája 8.000-es csúcsain címő, diavetítéssel egybekötött élménybeszámolón az előadó vendégeként jelen volt dr. Jakab Sámuel, a Kolozsvári Egyetem földrajztanára és dr. Szekeres Gerő építész.