1995. február 23., csütörtök III. évfolyam, 478. szám

*** 1995. február 22-én Kolozsváron ülésezett az Ügyvezető Elnökség.
Takács Csaba ügyvezető elnök beszámolt az atlantai találkozó előkészületeiről, majd elemezte a megbeszéléseket. Végül javasolta, hogy a kerekasztalt záró aide-mémoire-ban rögzített problémákról a Politikai Főosztály és a parlamenti csoport készítsen egy tárgyalási tervet, amelyet az Ügyvezető Elnökség véleményez és átnyújt a szövetségi elnöknek.
Ezután az ügyvezető alelnökök beszámoltak a főosztályok legfontosabb tevékenységeiről. A Politikai Főosztály és az Önkormányzati Főosztály az SZKT által jóváhagyott kongresszusi programnak megfelelően az Ügyvezető Elnökség elé terjesztette tanulmányozás céljából a romániai magyarság belső önrendelkezését szabályozó statútumokat, illetve a belső választásokra vonatkozó törvénytervezetet. Tamás László ifjúsági alelnök beszámolt a találkozójáról Tabajdi Csaba politikai államtitkárral. Somai József a kongresszusi előkészületekről tájékoztatott, Cs. Gyímesi Éva pedig a február 11-én lezajlott bővített oktatási szakértői gyűlésről, amelyen elfogadták az Oktatási Főosztály által kidolgozott Oktatási Stratégiát. A Művelődés- és Egyházügyi Főosztály beszámolt arról, hogy elkészítette a közművelődési egyesületek kataszterét.
Az Ügyvezető Elnökség elemezte a Romániai Demokratikus Konvenció és az RMDSZ viszonyának időszerű kérdéseit.
Az 1848-as szabadságharc és forradalom évfordulójának közeledtével az Ügyvezető Elnökség egy, az RMDSZ területi szervezeteihez, a civil egyesületekhez és intézményekhez szóló üzenetet fogadott el.

ÜZENET

Az 1989-es fordulat óta immár hatodik alkalommal ünnepli nemzeti közösségünk az 1848-as szabadságharc és forradalom kezdetének évfordulóját, Március tizenötödikét. Ezen a napon Erdélyben minden magyar lakta vidéken a nemzeti és világszabadság eszméinek jegyében rendezzük meg a szép hagyománnyá vált eseménysorozatot, idézzük fel hőseink emlékét. Kialakultak az ünneplés helyi, méltóságteljes hagyományai, az erdélyi tolerancia, a demokrácia eszményeivel való szolidaritás szép példái. Felhívjuk az RMDSZ területi szervezeteit, önszerveződő egyesületeinket, intézményeinket: ünnepeljék ez évben is a kialakult hagyományok szerint ezt a napot.

Kolozsvár, 1995. február 22.

Az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége

*** 1995. február 22-én, szerdán délelőtt, Markó Béla szövetségi elnök találkozott Viorel Hrebenciuckal, a kormány főtitkárával, a Nemzeti Kisebbségi Tanács koordinátorával. A találkozón az atlantai közleményben megfogalmazott teendők konkretizálásáról, valamint az ennek továbbra is ellentmondó politikai légkörről folyt eszmecsere.

*** Ugyancsak szerdán, február 22-én, az RMDSZ bukaresti székházában találkozóra került sor Max van der Stoellal, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet kisebbségi főbiztosával. A találkozón részt vett Markó Béla szövetségi elnök, Verestóy Attila szenátusi frakcióvezető, Tokay György képviselőházi frakcióvezető, Borbély László, a Képviselőház titkára, Varga Attila és Borbély Imre képviselő, valamint Bíró Anna-Mária, a szövetségi elnök külpolitikai tanácsosa.
Az RMDSZ képviselői elemezték a főbiztos utolsó romániai látogatása óta eltelt időszak belpolitikai fejleményeit és a romániai magyarság helyzetét. A megbeszélésen szóba került az RMDSZ autonómiakoncepciója, a kisebbségi és az oktatási törvénytervezet helyzete, valamint az utóbbi hetekben tapasztalt, az RMDSZ-t, a romániai magyarságot ért támadások.

*** Csütörtökön, február 23-án, Markó Béla szövetségi elnök hivatalában fogadta dr. Paul Ulmannt, Ausztria bukaresti nagykövetét, aki a belpolitikai helyzetről érdeklődött, különös tekintettel a romániai magyarság helyzetére.

*** Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke 1995. február 22-én hivatalában fogadta Yoshihiro Katajamát, Japán bukaresti nagykövetségének első titkárát. A megbeszélésen a romániai belpolitikai helyzetről és az RMDSZ törekvéseiről folyt eszmecsere.

*** 1995. február 8–19-e között Bíró Anna-Mária, a szövetségi elnök külpolitikai tanácsosa részt vett Genfben az ENSZ Emberjogi Bizottságának 1995. évi ülésén. Bíró Anna-Mária tájékoztatta az ENSZ Emberjogi Központját a romániai magyar kisebbség helyzetéről.