1994. szeptember 14., szerda II. évfolyam, 368. szám

*** Az RMDSZ képviselőházi frakciója 1994. szeptember 13-án tisztújító ülést tartott. A választások eredményeképpen a tisztségek a következőképpen oszlanak meg:
frakció elnök – Tokay György
alelnökök – Márton Árpád, Székely Ervin
titkár – Fekete Zsolt.

*** 1994. szeptember 11-én Budapesten Markó Béla szövetségi elnök részt vett a Magyar Demokrata Fórum VIII. Országos Győlésén és az RMDSZ nevében köszöntötte a küldötteket.
Miután méltatta az MDF elmúlt évekbeli szerepét a határokon túli magyarság törekvéseinek támogatásában, az RMDSZ szövetségi elnöke hangsúlyozta: “Változatlanul érvényesnek tartom a gondolatot, hogy az erdélyi magyarok, a határon túl élő magyarok jövőjét, helyzetének rendezését különböző ideológiák felől is meg lehet ugyan közelíteni, de a jó vagy rossz megoldások nem ily módon oszthatók el, és nekünk ebben a kérdésben osztatlan egyetértésre, a külpolitikai elképzelések konszenzusára van szükségünk.”

*** A Rákóczi Szövetség szeptember 5-e és 15-e között Szentendrén hatodszorra rendezett mővelődési tábort felvidéki és erdélyi fiatalok részvételével. Az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ) közvetítésének köszönhetően részünkről 27 brassói, bukaresti, kolozsvári, marosvásárhelyi és temesvári egyetemista hallgathatta a magyarországi egyházi, politikai és tudományos élet személyiségei – közöttük Németh Géza református lelkész, dr. Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, Surján László KDNP elnök, Orbán Viktor FIDESZ elnök – előadásait.