1994

1994. március 24., csütörtök II. évfolyam, 248. szám

*** A Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt Kolozs megyei választmánya 1994. március 24-én tiltakozó nyilatkozatot tett közzé a kolozsvári polgármester újabb emlékmő-felállítási kísérletével kapcsolatban.
A nyilatkozat Kolozsvár történelmi városközpontjának tönkretételével vádolja az önkényeskedő polgármestert, aki az országos mőemlékvédelmi szervek tiltása dacára, ad-hoc összehívott, nem-szakértői bizottság „jóváhagyásával”, a városképet és ennek egységét megbontó szobrot szándékozik elhelyeztetni a város főterén.
„Egyre nyilvánvalóbb – hangzik a nyilatkozat –, hogy mindez a kormány hallgatólagos beleegyezésével történik, és hogy ugyanaz a cél, mint az 1989-et megelőző korszakban: a romániai magyarság és a többi kisebbség identitástudatának gyengítése, majd felszámolása, az ezt tápláló emlékek eltüntetése vagy kisajátítása – majd hozzáteszi: – Ha a kormány nem vet véget az illetéktelen szoborállításoknak és a költöztetéseknek, ezek a ténykedések beláthatatlan következményekkel járnak mind a magyarság, mind pedig az egész ország, a demokratikus jogrend sorsára.”
„Az Európa Tanács képviselőinek látogatása előtt elig pár nappal a polgármesteri önkény nyílt kihívás nemcsak a magyarsággal, hanem egész Európával szemben is, megmutatja kik állnak Románia európai integrációjának útjában” – szögezi le befejezésül az RMKDP Kolozs megyei választmányának nyilatkozata.

*** Március 22-én, kedden, a Képviselőház megvitatta és elfogadta a luxusadó törvényét. Az RMDSZ-frakciót a vitában Mátis Jenő képviselte, majd a végső szavazáskor az RMDSZ-képviselők a törvény ellen szavaztak, illetve tartózkodtak.
Március 23-án, a Képviselőház délutáni plénumán megvitatta a Helyi adók és illetékek törvénytervezetét. Szövetségünk nevében Madaras Lázár és Mátis Jenő szólaltak fel és mondták el kifogásaikat a törvénnyel szemben. Képviselőink a tervezet elfogadása ellen szavaztak.
Csütörtökön, március 24-én, a Képviselőház a Mezőgazdasági jövedelemadó törvénytervezetének vitáját tőzte napirendre. Mielőtt a vitára sor került volna, az ellenzéki pártok részéről politikai nyilatkozatot olvastak fel, amely rámutatott a törvény súlyos társadalmi következményeire és jelenlegi alkalmazhatatlanságára. Ezután az ellenzék, az RMDSZ-frakciót is beleértve, testületileg kivonult a teremből, s a törvény vitáját felfüggesztették.