1994. december 13., kedd II. évfolyam, 431. szám

*** 1994. december 9-én, a Hargita megyében dolgozó orvosok jelentős számban jöttek el arra a találkozóra, amelyet Székelyudvarhelyen szervezett Asztalos Ferenc és Antal István képviselő, és amelyen meghívottként vett részt dr. Bárányi Ferenc Temes megyei képviselő és Hajdú Gábor Hargita megyei szenátor. A megbeszélés központi témája az egészségügyi reform és a társadalombiztosítás kérdése volt.

*** Bíró Anna-Mária, a szövetségi elnök külpolitikai tanácsosa svédországi látogatása során december 8-án előadást tartott a romániai magyar kisebbség helyzetéről a Stockholmi Külpolitikai Intézetben. Az előadáson Carl Olof Ternryd, a Svéd Nemzetvédelmi Akadémia elnöke elnökölt.
December 9-én, Anders Björck, a Svéd Parlament alelnöke, Svédország volt hadügyminisztere fogadta az RMDSZ tisztségviselőjét. A beszélgetésen a svéd biztonságpolitika kérdéseiről folyt eszmecsere.
Hétfőn, december 12-én Bíró Anna-Mária Jan Nyberggel, a Svéd Külügyminisztérium közép-európai referensével találkozott és folytatott beszélgetést a romániai magyarság helyzetéről, törekvéseiről.

*** December 12–14-e között Adrian Nőstase vezetésével négytagú román parlamenti delegáció tesz látogatást Ausztriában. A delegáció, amelynek Borbély László, a Képviselőház titkára is tagja, találkozik az osztrák politikai élet vezető képviselőivel, köztük az osztrák parlament elnökével és Thomas Klestil szövetségi elnökkel.

*** 1994. december 13-án, név szerinti szavazással a Képviselőházban megbukott a Büntető Törvénykönyv módosításáról szóló törvénytervezet. A kormánypárt és szövetségesei által szorgalmazott módosítások mellett 151 képviselő, ellene pedig 111 szavazott, így nem jött össze az organikus törvény elfogadásához szükséges kétharmados többség. Egyelőre tehát nem léphet érvénybe a nemzeti szimbólumok és a himnusz használatára vonatkozó törvénycikkely sem! Az RMDSZ képviselői természetesen a törvény ellen szavaztak.