1993

1993. október 6., szerda I. évfolyam, 135. szám

***      1993. október 5-én, kedden, Markó Béla szövetségi elnök fogadta Sven Meilit, Svájc bukaresti nagykövetét. A találkozón az RMDSZ-nek Románia Európa Tanácsba való fölvételével kapcsolatos álláspontjáról, a fölvétel kritériumairól és arról folyt véleménycsere, hogy hogyan értékeli szövetségünk ezeket a kritériumokat. Szóba kerültek más aktuálpolitikai kérdések is.

 

***      1993. október 6-án az RMDSZ szenátusi csoportjának nevében Magyari Lajos Kovászna megyei szenátor napirend előtt emelkedett szólásra, és a tizenhárom aradi vértanú emlékét, az 1848–49-es forradalom valamennyi áldozatának emlékét idézve a máig érvényes tanulságokról szólt egy olyan térségben, ahol több nemzet és nemzetiség egymásrautaltságban, közös sorsban él. A román-magyar megbékélés jegyében arra kérte a T. Házat, hogy egyperces néma felállással adózzanak a 144 évvel ezelőtt kivégzett tizenhárom mártir emlékének, akik az európai szabadságeszme oltárán áldozták fel életüket.

A kegyeleti aktus után – a honatyák ugyanis felálltak – a terembe visszatérő C.V. Tudor immár ismert provokatív, gyalázkodó hangnemben magyarellenes beszédet mondott, amelyet több más felszólaló hasonlóan nacionalista elvakultságtól főtött magyarellenes kirohanása követett.

Az esettel, valamint a Képviselőházban tegnap lezajlott hasonló incidenssel kapcsolatban az RMDSZ szenátusi és képviselőházi csoportja a következő közleményt hozza nyílvánosságra:

 

                                                                 KÖZLEMÉNY

 

Az RMDSZ szenátusi és képviselőházi parlamenti csoportjának közös döntése alapján – a Szenátusban Magyari Lajos, a Képviselőházban Borbély Imre a parlamenti csoportok nevében – megemlékeztek a tizenhárom aradi vértanúról, a ’48-as szabadságharcok eszméiről. A román Parlament két Háza egy perc csenddel adózott a kivégzettek emlékének. Sajnálatosnak tartjuk azt a megengedhetetlen viszonyulást, amely főleg a Szenátusban történt.

 

RMDSZ szenátusi parlamenti csoportja                 RMDSZ képviselőházi parlamenti csoportja

            Verestóy Attila                                                                       Borbély László