1993

1993. május 10., hétfő I. évfolyam, 29. szám

***      Május 8-án, szombaton, az RMSZ Maros megyei szervezetének rendezésében immár harmadik alkalommal került sor az RMDSZ politikai fórumára a marosvásárhelyi Sportcsarnokban. A beérkezett, illetve a hallgatóság soraiból helyben feltett kérdésekre a több mint 2.000 résztvevő előtt válaszoltak a fórum vendégei, Markó Béla szövetségi elnök, Borbély László képviselő, megyei elnök, Nagy Győző Marosvásárhely polgármestere, Frunda György szenátor, Kerekes Károly képviselő, Elek Barna képviselő, Virág György, a megyei tanács alelnöke, Bulyovszky Lóránd megyei tanácsos, Béres András városi tanácsos, Kolozsváry Zoltán városi tanácsos, valamint Zonda Attila, a szervezet politikai alelnöke.

            A több mint négyórás fórumon a kérdésekre adott válaszok közötti szünetekben ismert előadómővészek léptek fel. A mősort Makkai János, a Népújság főszerkesztője vezette.

***      Május 9-én, vasárnap, Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezető elnök és Bodó Barna ügyvezető politikai alelnök részt vett a Varadinum megnyitó rendezvényein.