*** Közel száz, a Vajdaságból, Kárpátaljáról, Szlovákiából, Magyarországról és Erdélyből érkezett résztvevővel zajlott le Szovátán 1993. július 11–18 között az 1. Honismereti, népismereti népfőiskola az EMKE és a Magyar Népfőiskolai Társaság közös szervezésében, az Illyés Alapítvány támogatásával. A hazai és a külföldi tudománymívelők előadássorozata a Sóvidékről nagy sikert aratott, mint ahogy igen népszerűek voltak lelkészeink, közösségszervezőink, közművelődési szakembereink eszmefuttatásai a népfőiskolai eszme szerepéről a civil társadalom építésében. Nagyon hatékonynak bizonyultak a kiscsoportos foglalkozások a jövendőbeli népfőiskolai szervezők felkészítésében. Külföldi szakemberek segítségével elsajátították a kultúra-menedzselés legkorszerűbb módszereit, valamint a helyi demokrácia és önkormányzat gyakorlására felkészítő módozatokat. A népfőiskola programját terepjárás is kiegészítette, melyen a résztvevők a vidék sajátos szépségeivel, szokásaival, népművészetével, közösségi életével ismerkedtek. Összességében elmondható, hogy a tábor sikeresnek bizonyult, hozzájárult a népfőiskolai eszme terjesztéséhez. Bízunk abban: ez a felnőttoktatási forma, személyiségformáló erejénél fogva, felkészítheti közösségünket korunk kihívásaival való szembenézésre.
*** Az RMDSZ Maros megyei elnökségének kezdeményezésére július 15-én baráti találkozóra gyűltek össze Marosvásárhely lelkipásztorai. Nyolc vallásfelekezet 27 egyházi személyisége volt hivatalos a megbeszélésre. Sok érdekes vélemény és megszívlelendő elképzelés hangzott el az egyházak közötti, valamint az egyházak és az RMDSZ közötti együttműködésről. A résztvevők a jövőben rendszeresítik ezeket a találkozókat. A megbeszélés végén Markó Béla szövetségi elnök is felszólalt.
*** A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség vezetőségének határozott kiállása nyomán idén először magyar nyelven is elhangzott a hippokrátészi orvosi eskü a marosvásárhelyi Sportcsarnokban. Július 17-én, szombaton itt zajlott le 126 román és 31 magyar végzős orvos ünnepélyes eskütétele, több mint ezres létszámú közönség előtt. A nyolc szónok közül kettő magyarul beszélt a jelenlevőkhöz: Dr. Fazakas Béla, a marosvásárhelyi Orvosi Egyetem prorektora, és Zakariás Zoltán, végzős orvos, a magyar diákok vezetője.
*** 1993. július 18-án az RMDSZ nagyváradi székházának kistermében a Bolyai Nyári Akadémia szervezésében tíznapos történelmi továbbképzés indult, amelyen több neves hazai és külföldi szakember tart előadást, köztük Benda Kálmán, Tóth István, Gheorghe Gorun, Zimányi Vera, Vilmos László, Kiss Géza, Németh Ottó, Bodor András és mások.

