Kós Károly életművét és Koós Zsófia színésznői karrierjét felidéző rendezvényre kerül sor Vásárhelyen

2014. február 27-én, csütörtökön délután 18.00 órától a marosvásárhelyi Stúdió Színházban (Köteles Sámuel utca 6 sz.) kerül sor a Szépet álmodni, nagyot akarni című – Kós Károly életművét és Koós Zsófia színésznői karrierjét felidéző rendezvényre. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Karának szervezésében kiállítás, beszélgetés, színházi előadás és filmvetítés várja a rendhagyó esemény résztvevőit. Az est folyamán megtekinthető a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Alma és fája – színházi metszéspontok című vándorkiállítása. A polihisztor Kós Károly és a színésznő Koós Zsófia emlékét megidéző kiállítást Kötő József színháztörténész nyitja meg. A több műfajban maradandót alkotó Kós Károly munkásságát Anthony Gall építész méltatja. Kós Károly Budai Nagy Antal című színművéből részleteket adnak elő a Színművészeti Egyetem hallgatói, Gáspárik Attila osztályvezető tanár rendezésében. A Kós Károly című portréfilm vetítése előtt Csibi László, a film készítője beszél az alkotás folyamatáról. A rendezvényt a Kós Károly Akadémia Alapítvány és az NKA támogatja. Az eseményre a belépés díjtalan.