1993

1993. július 28., szerda I. évfolyam, 85. szám

***      Az RMDSZ Alapszabályzata 24. pontja utolsó bekezdésének, valamint az Ügyvezető Elnökség Működési Szabályzata 9. c. pontjának értelméban Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke, az augusztus 1–10-e közötti időszakra hatáskörét Bodó Barna politikai alelnökre ruházta át.

 

***      Tasnád város RMDSZ-szervezete a szatmárnémeti Kölcsey Körrel közösen az idén is zarándoklatot hirdet Kölcsey Ferenc szülőfalujába, Szödemeterre. 1990 óta immár negyedszer kerül sor ünnepségre a költő születésnapja alkalmából. Augusztus 7-én, szombaton délután 5 órakor a szödemeteri református templom kertjében veszi kezdetét az idei megemlékezés, oda várják a rendezők az érdeklődőket.

Augusztus 8-án, vasárnap délelőtt 11 órakor Szatmáron a Láncos-templom ad helyet az ünnepségnek. A nemzeti imánkat 170 évvel ezelőtt papírra vető Kölcsey Ferenc templom előtti szobrának megkoszorúzására is sor kerül ez alkalommal.

 

***      Július 23-án önkormányzati ülést tartottak Aradon az Arad megyei RMDSZ önkormányzati tisztségviselői. Az ülésen részt vett Tokay György Arad megyei képviselô és az RMDSZ megyei elnöksége is.

A tanácsosok, polgármesterek, alpolgármesterek ismertették a helyi gondokat, az önkormányzás nehézségeit. Döntés született arról, hogy hatékonyabb tapasztalatcsere érdekében kéthavonta két körzetre bontva tartsanak hasonló ülést az önkormányzati tisztségviselôk. Megtárgyalták a Civitas Alapítvány által felajánlott tanácsadás megszervezésének szükségességét is.

Este 18 órától az aradi RMDSZ-székházban sajtótájékoztatóra került sor, amelyen az Arad megyei RMDSZ elnöksége a sajtó képviselői elé tárta az önkormányzás gyakorlásának gondjait és egyéb, a szervezetet foglalkoztató kérdéseket.

 

***      Liberális társadalmak születnek címmel a Pro Európa Liga, a Civitas Alapítvány és a Pro Minoritate Alapítvány közös szervezésében július 25–29-e között hazai és külföldi meghívottak részvételével zajlik Illyefalván egy igen jelentős rendezvénysorozat, amelynek megnyitásán Markó Béla szövetségi elnök is jelen volt.

Július 26-án Az átmenet problémái témakörben, július 27-én, kedden pedig a Nemzeti és etnikai kérdés témakörében hangzottak el érdekes előadások. Megtisztelték jelenlétükkel és tartalmas előadásokkal, hozzászólásokkal a rendezvényt olyan ismert politikai és közéleti személyiségek, mint dr. Emil Constantinescu, a Romániai Demokratikus Konvenció elnöke, Gabriel Andreescu, a Polgári Szövetség elnöke, Bence György magyarországi filozófus, Smaranda Enache, a Pro Európa Liga elnöke, Horia Rusu, a Liberális Párt ’93 elnöke, Vékás János, a VMDK alelnöke, Orbán Viktor, a FIDESZ elnöke.