1997

1997. október 9., csütörtök V. évfolyam, 1129. szám

***      Markó Béla szövetségi elnök október 9-én, csütörtökön reggel megbeszélést folytatott Kovács László magyar külügyminiszterrel, aki Adrian Severin külügyminiszter meghívására hivatalos látogatást tesz Romániában.

A megbeszélés során az RMDSZ elnöke elemezte a szövetség jelenlegi helyzetét a kormánykoalícióban, és elmondta, hogy a két Sürgősségi kormányrendelet valóban fontos lépés a kisebbségi jogok rendezésének területén, de szükség van minél szélesebb körő alkalmazásukra és mielőbbi parlamenti megerősítésükre. A beszélgetés folyamán szóba kerültek a két ország közötti kapcsolatépítés legsürgősebb teendői, köztük az, hogy a román-magyar vegyesbizottság minél hamarabb kezdje meg a munkáját. Mint köztudott, a vegyesbizottságon belül létrehozott kisebbségi albizottságban jelen lesz a romániai magyarság és a magyarországi románság egy-egy képviselője.