1997

1997. október 6., hétfô V. évfolyam, 1126. szám

***      1997 október 3-án és 4-én került sor az RMDSZ V. Kongresszusára. Az elsô napon a küldöttek meghallgatták Markó Béla szövetségi elnök, Tôkés László tiszteletbeli elnök, Takács Csaba ügyvezetô elnök, Csávossy György SZET-elnök, Dézsi Zoltán SZKT-elnök, Verestóy Attila és Varga Attila frakcióvezetôk, Demeter János OÖT-elnök, valamint Tokay György kisebbségvédelmi és Birtalan Ákos turisztikai miniszter beszámolóját.

Szombaton az alapszabályzat és a program módosítására, valamint más dokumentumok elfogadására került sor. Az alábbiakban ismertetjük az RMDSZ kormánykoalíciós cselekvési programját.

Külpolitikai téren az RMDSZ továbbra is sürgetni fogja Románia NATO-tagságát és szorgalmazza, hogy az európai integrációs tárgyalásokat egyidôben kezdje el az Európai Bizottság az összes társult taggal. Az európai integrációt elôsegítendô, az RMDSZ szakértôi hozzá fognak járulni az európai jogharmonizációt biztosító törvénytervezet-csomag összeállításához és elfogadásához. Külkapcsolataiban az RMDSZ sürgetni fogja a vízumkényszer eltörlését minden EU-hoz társult ország esetében.

Gazdasági téren az RMDSZ prioritásként kezeli a privatizációs folyamat felgyorsítását, a veszteséges vállalatok esetén a csôdeljárást követô privatizációt, különös tekintettel a nagy nyersanyag- és energiaigényes vállalatokra. A szövetség szorgalmazza, hogy a reprivatizáció teljes természetbeni vagyonvisszaadással történjen és ahol ez nem lehetséges, ott teljes körû kárpótlással.

Az elkövetkezô idôszak egyik legfontosabb célkitûzése az infrastruktúra fejlesztése kell legyen. Ennek érdekében szükség van nemcsak a költségvetési források átcsoportosítására, hanem a külföldi tôke bevonására is. Az iparban nagyob hangsúlyt kell fektetni a környezetkímélô technológiák meghonosításának serkentésére, és az ipari parkok létesítésére. A mezôgazdaságban szükség van a saját elhatározáson alapuló társulások megalakításának ösztönzésére, valamint mezôgazdasági terméktanácsok kialakítására. Az RMDSZ kiemelt ágazatként kívánja kezelni a turizmust. Ennek érdekében szükség van  a turizmusfejlesztési alap létrehozására, valamint  helyi, regionális és országos fejlesztési programok kidolgozására az önkormányzatok bevonásával.

A kis- és középvállalkozások megsegítése érdekében szükség van a szövetkezeti mozgalmat támogató átfogó program kidolgozására, valamint a kis- és középvállalkozások támogatási rendszerének véglegesítésére, mely magába foglalja a beruházások támogatását a pénzügyi kötelezettségek módosításával, a leasing- törvény megalkotását és törvénybe ültetését, egy szakosított bank létrehozását a kis- és közepes vállalatok számára, és a lehetôség megteremtését az állami szférában kihasználatlan termelési felületek és kapacitások használatára.

Az adópolitika terén az RMDSZ sürgetni fogja a személyi jövedelemadó bevezetését, a vállalkozások profitadójának csökkentését és kedvezményes adózási rendszer kialakítását a termelô, munkahelyteremtô és technikai fejlesztést megvalósító vállalkozások számára. Ugyanakkor szükség van az adók és illetékek nyilvántartására és bevételezésére felhatalmazott intézményrendszer modernizációjára, decentralizációjára és az önkormányzatok felügyelete alá helyezésére. A pénzügyi politikában az RMDSZ elsôrendû feladatnak tekinti a lej belsô és külsô értékállandóságának megteremtését, illetve az árfolyamváltozás kiszámíthatóságának biztosítását, a bankok privatizációját valamint az értéktôzsdén és a tôzsdén kívüli piacon létezô korlátozások megszüntetését. A nemzetközi gazdasági kapcsolatokban szükség van a külföldi magántôke beáramlásának ösztönzésére, az EU- társulási egyezménybe foglalt közös engedmények aszinkron jellegének felhasználására, valamint a határmenti együttmûködés ösztönzésére. Az RMDSZ szükségesnek tartja külön stratégia kidolgozását a regionális kooperáció terén, a Románián belül létrejött nyolc régió közötti együttmûködés felgyorsítása és intézményesítése érdekében.

Az RMDSZ cselekvési programjának másik kiemelt fontosságú területe az önkormányzatok megerôsítése. Ennek érdekében szükség van a helyi önkormányzati vagyonról szóló, a helyi költségvetést szabályozó, illetve a helyi népszavazásról szóló törvény megalkotására és a helyi pénzügyi intézmények – pl. az önkormányzatok bankjának – létrehozására.

Az RMDSZ, a kisebbségi kérdés  megoldási módjának továbbra is a szubszidiaritás elvének következetes alkalmazását tartja, amely a kisebbségvédelmi jog- és intézményrendszer kiépítését feltételezi. Ennek érdekében jogalkotási prioritásai a következôek:

– a Románia által aláírt alapszerzôdések és a hazánk által ratifikált kisebbségvédelmi egyezmények alkalmazása,

– a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának ratifikálása és alkalmazása,

– a közösségi javak visszaszolgáltatásának törvényi szabályozása,

– a helyi autonómiát megerôsítô törvények kisebbségvédelmi vonatkozásainak kidolgozása, a nemzetközi egyezmények elôírásainak jóhiszemû értelmezésével  és a hazai jogszabályokba való foglalásával,

– a kisebbségvédelmi kerettörvény elfogadása.

Az RMDSZ cselekvési programja célul tûzi ki az oktatási rendszer decentralizációjának és reformjának folytatását, a minden szükséges profilt magába foglaló magyar nyelvû oktatási rendszer kiépítését a közoktatásban és az anyanyelvû felsôoktatás szükségletek szerinti kiszélesítését.

A kultúrpolitikai jogalkotás prioritásai a következôek: a Nemzetiségi Kulturális Statútum kidolgozása, a Kulturális tárgyi örökség törvénye, Mûemlékvédelmi törvény, Közkönyvtárak törvénye, Színházi törvény, Múzeumok törvénye.

Az RMDSZ sürgeti az Egyházügyi törvény mielôbbi elfogadását és az elkobzott egyházi javak visszaszolgáltatását és támogatja a minden szintû és profilú felekezeti oktatási intézmények létrehozását és ezek állami támogatását.

A munkaerôgazdálkodás terén elsôrendû fontosságú a munkaerôképzés piacérzékennyé alakítása és olyan adórendszer kialakítása, amely a munkaadókat a személyzeti állomány (át)képzésére, minôségi fejlesztésére serkenti. A szociális védelem terén az RMDSZ sürgetni fogja a szociális lakások építését költségvetési alapokból és/vagy nemzetközi szervezetek támogatásával illetve az Országos Lakásalap létrehozását, amely biztosítja a kedvezményes hitelek felvételét lakásépítés céljából. Az idôs emberek támogatása céljából az RMDSZ szükségesnek látja az alternatív nyugdíjrendszer bevezetését, valamint az öregek házainak üzleti alapon történô átszervezését.

Az egészségügyben szükség van az intézményrendszer szervezeti és szakmai funkcióinak átalakítására, az alapellátási rendszer területi, családorvosi és célcsoportokat ellátó rendszerének kialakítására valamint az egészségügyi szakemberképzés és posztgraduális képzés decentralizációjára. Az egészségügyi szociális biztosítási rendszer szervezeti kereteinek kialakítása, a finanszírozási rendszer biztosítása érdekében szükség van a szolgáltatások szervezeti hálózatának decentralizációjára, a privatizáció folyamatosságának biztosítására alapellátási és szakhálózati szinten, a szakmai szolgáltatások és szolgáltatók akkreditációjára illetve az egészségügy különbözô szereplôi együttmûködésének szabályozása.

Az eddigi ifjúságpolitikájához híven az RMDSZ továbbra is szorgalmazza, hogy a szubszidiaritás elve alapján jöjjön létre az ország ifjúsági szervezeteit tömörítô Román Ifjúsági Tanács, mely a mindenkori kormány partnere kell legyen az érdekegyeztetésben és az állami támogatások áttekinthetô elosztásában.