1995. március 15., szerda III. évfolyam, 492. szám

*** Március 15-én Erdély-szerte méltósággal, a szélsőséges erők keltette feszültség ellenére is békésen, a hagyományokhoz híven ünnepelte magyar nemzeti közösségünk az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóját. Erdély több nagyvárosában és kisebb településein, a magyar és a világszabadság hőseire, a márciusi ifjakra emlékeztek a helyi hagyományok szerint köztereken, templomokban, iskolákban és más művelődési intézményekben, s a megemlékezéseken mindenütt a negyvennyolcas szabadságharc tanulságaira, mának szóló üzenetére hívták fel a figyelmet az ünnepi szónokok. Együvétartozásunkra, a számunkra oly fontos kulturális és történelmi hagyományokra, az anyanyelv megtartó erejére, nemzeti önazonosságunk megőrzésére, s arra a kivívott, de oly gyakran megkérdőjelezett jogunkra, hogy szabadon ragaszkodhassunk nemzeti szimbólumainkhoz. És ugyanakkor arra, hogy a szabadság, egyenlőség, testvériség negyvennyolcas eszméje mindenkié, nem lehet kisajátítani, felosztani, másokat kirekeszteni belőle, hiszen nem lehet szabad az, ki mások szabadságát nem ismeri el és nem tartja tiszteletben.

Kolozsváron a Funar-féle provokációs fenyegetések ellenére végül is békésen, zavartalanul zajlott le a megyei RMDSZ által szervezett koszorúzási ünnepség a Petőfi utcában. Molnos Lajos ünnepi beszéde után Petőfi Sándor és Nicolae Bălcescu emléktáblájánál helyezték el a kegyelet koszorúit az RMDSZ megyei szervezete, az Ügyvezető Elnökség és a bukaresti Magyar Nagykövetség részéről. Délután és este, a program szerint ünnepi előadásra és ökumenikus istentiszteletre kerül sor a Magyar Színházban, illetve a református templomban.

Marosvásárhelyen a Székely Vértanúk Emlékművénél délután 4-kor kezdődött meg – a helyi hagyományokhoz híven – az ünnepi megemlékezés. Itt a megyei és városi RMDSZ-vezetők, a polgármester, városi és megyei tanácsosok, az egyházak és a kulturális intézmények vezetői mellett több jeles magyarországi vendég is részt vett az ünnepségen, és beszédet mondott Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke. A program itt is ünnepi istentisztelettel folytatódik, majd este a vendégek ünnepi vacsorán vesznek részt.

Székelyudvarhelyen Sófalvi László városi RMDSZ-elnök megnyitó beszédében az 1848-as szabadságharc mai üzenetét emelte ki, hangsúlyozva, hogy a szabadság, egyenlőség, testvériség ünnepe nem irányul senki ellen és nem sérti senki nemzeti érzelmeit. Ökumenikus istentisztelet után az egyesített kórusok elénekelték nemzeti imánkat, majd ünnepi beszédet mondott Bunta Levente alpolgármester, a Széki RMDSZ alelnöke, Demény Lajos történész professzor és Verestóy Attila szenátor, az RMDSZ ügyvezető alelnöke.

Kézdivásárhelyen délelőtt tartották meg az ünnepi megemlékezést, amelyen a város szülöttje, Markó Béla szövetségi elnök is részt vett és beszédet mondott. Beszédének szövegét alább közöljük:

“Március közepén, amikor még alig-alig serken a fő, nem lehet tudni, milyen lesz a tavasz. Különösen nehéz megjósolni az időt itt a Székelyföldön, ahol egy-egy fagyos szél még májusban is végigsöpör a virágba borult fákon.
De egyvalami mégis bizonyos már ilyenkor. Vissza-visszajöhet a tél, ólálkodhat a kertek alatt, kárt tehet bennünk, de igazi ereje nincsen már. Jó ébernek lenni, de félni már nem kell, hanem bízni lehet, bízni érdemes.
És nemcsak a természet márciusával van ez így, hanem a történelmével is. Lám, riogattak minket az idén is, hogy ne ünnepeljünk, húzódjunk vissza, fogadjuk el, hogy másoké a tavasz, miénk a tél. De mi azt gondoljuk, hogy a tavasz mindenkié. Mint ahogy a szabadság, egyenlőség, testvériség gondolata is mindenkié, nem lehet kisajátítani, nem lehet felosztani, nem lehet belőle egyeseket kirekeszteni.
Március 15-e megünneplése számunkra kivívott jog. Jog a nemzeti érzéshez, a nemzeti hagyományhoz, a nemzeti történelemhez. Szimbólum, akárcsak a piros-fehér-zöld lobogó, vagy a himnusz. Ragaszkodunk március 15-éhez, ragaszkodunk a nemzeti lobogóhoz, ragaszkodunk a nemzeti himnuszhoz.
És legfőképpen ragaszkodunk ahhoz az eszméhez, amelyet ezek a szimbólumok kifejeznek: a magyar nemzet együvétartozásának gondolatához. Akik ezt megkérdőjelezik, akik ezt a jogunkat kétségbe vonják, azok saját nemzetüket sem becsülhetik igazán, mert nem tudják, hogy mások szabadsága árán soha senki sem lehet igazán szabaddá, mások értékeinek megsemmisítésével nem lehet valódi értékeket teremteni. Mi megtanultuk tisztelni és becsülni azt, ami a másé, és másoknak is meg kellene tanulni tisztelni és becsülni azt, ami a miénk. Itt Erdélyben olyan kötelesség ez, amire maga a történelem tanított: több nép, több nyelv, több hagyomány, több vallás megférhet egymás mellett békében, ha nem egymás bekebelezésének gondolatával, hanem egymás megbecsülésének érzésével kötődik ki-ki a maga szülőföldjéhez. Tudom, hogy ma még nem így van, és hogy nem is lesz így, amíg törvénnyé nem válik ez az eszme. De addig is van bennünk elegendő erő, hogy építsük a magunk életét, és egyszerre érvényesítsük itt, szűkebb pátriánkban, a Székelyföldön a székely együvétartozás és szabadságszeretet hagyományát és a világon bárhol élő magyarok közösségének érzését.
Sokszor nehéz a mindennapok zavaros sodrában megőrizni ezt az érzést, nehéz az egyéni küszködés perspektívátlanságából meglátni a közös jövőt. Nehéz a gazdasági és szociális bajok közepette nem a vereség, hanem a bizakodás hangján előrekiáltani az utódoknak, az utánunk jövőknek.
Ezért is kellenek a közös ünnepek. Ezért is kell az 1848-as forradalom és szabadságharc üzenete. Hogy tudunk együtt lenni! Tudunk egymásra gondolni. Hiszen mindenkinek tartoznia kell valakihez, megtartó gyökér, törzs és ág nélkül szélfújta levél minden ember. Kell a közösség, amely megtart minket, amely megmutatja, hogy honnan jöttünk és hová megyünk. Kell az otthon, az a föld, ahova bármikor visszatérhetünk, és kell a tudat, hogy egy nemzet maradunk, bárhol is éljünk a világon.
De 1848 üzenete nem csupán ez. Tudnunk kell, hogy a szabadságot helyettünk sem akkor, sem később nem vívhatta ki senki. A szabadság, egyenlőség és testvériség eszméjét minden nemzedéknek újból és újból érvényesítenie kell, ki kell vívnia nap mint nap. Ezt nem lehet másoktól várni, sem elődöktől, sem utódoktól, sem kegyosztó hatalmaktól, ehhez nekünk kell felemelt fővel élnünk, nekünk kell a magunk akaratát szolidárisan, egyöntetűen újra és újra fölmutatnunk, konokul, kitartóan, meg nem alkuvóan.
Úgy, ahogy eleink tették.
Gábor Áronék leleményességét, találékonyságát, áldozatvállalását, Háromszék egész népének tettrekészségét nem feledve. Szükség van most is ezekre a tulajdonságokra a megmaradáshoz, az ittmaradáshoz, a gyarapodáshoz, az építkezéshez és a kitartó politikai küzdelemhez is. Néhány év csalódásai vagy akár hetvenöt esztendő kudarcai nyomán elcsüggedni és magunkba roskadni nem méltó hozzánk. Nem méltó senkihez, aki tudja, hogy igaza van.
És nekünk igazunk van, igazunk kell hogy legyen, mert íme, 1848 üzenetéből nemcsak a nemzeti összetartozás érzését, nemcsak a nemzeti szabadságharc gondolatát tartjuk fontosnak, hanem ama másik, az előbbivel szorosan összetartózó eszmét is, hogy testvér minden ember. Mi a történelemben nem azt keressük, ami elválaszt, hanem ami összeköt. Mi tudjuk, hogy 1848 Európa tavaszát is jelentette, nem csak a magyarok tavaszát. És ma jobban tudjuk, mint bármikor, hogy Európának ebben a részében a különböző nemzetek egymásra vannak utalva, és ha jövőt akarnak maguknak, akkor azt a jövőt nem a másik ellenében, hanem a másikkal együtt lehetséges fölépíteni. Gyűlöletből, elnyomásból, jogtiprásból nem lesz jövő ebben a térségben. Ha másfél évszázad múltán végre megértik ezt Közép- és Kelet-Európa népei, akkor kezet nyújthatnak egymásnak.
Március 15-e minden magyar ünnepe. De ugyanakkor minden magyar üzenete is másokhoz arról, hogy mindenkinek joga van szülőföldjéhez, mindenkinek joga van hagyományaihoz, nyelvéhez, kultúrájához, saját értékeihez.
Európa most is keresi a megoldásokat, mint 147 évvel ezelőtt, és úgy tűnik, most sem könnyű kilábalni itt minálunk a télből. De Európa tavasza a mi tavaszunk is. Bíznunk kell ebben, bíznunk kell önmagunkban.”