1995. február 2., csütörtök III. évfolyam, 463. szám

*** Birtalan Ákos és Antal István RMDSZ-képviselők is részt vettek abban a Romániai Demokratikus Konvenció által kijelölt szakértői csoportban, amely a kormányfő meghívására 1995. február 2-án részt vett az idei költségvetési törvénytervezet elemzésében.

*** A múlt hét közepén a Maros megyei RMDSZ-szervezet elnöke, Zonda Attila megbeszélést tartott Marosvásárhelyen a körzeti és kerületi RMDSZ-elnökökkel. A kerületi elnökök ismertették a falujárással kapcsolatos javaslataikat, és megbeszélték a februárban induló “Szomszédolás” program szervezési kérdéseit. Az első találkozó e program keretében Régenben lesz, február 24-én.
A megyei elnök ismertette a Romániai Demokratikus Konvenció Maros megyei pártjaival lezajlott tanácskozáson született határozatokat.
A vidéki kerületekkel létrejött konzultáció alapján megállapították az RMDSZ-képviselők vidéken tartandó fogadóóráinak időpontjait.
A tanácskozás résztvevői felvetették azt az igényt, hogy a megyei RMDSZ szervezzen különféle előadásokat az autonómia fogalmának, az RMDSZ által megfogalmazott autonómia-programnak a szakszerű és közérthető ismertetése céljából.

*** A Szilágycsehi Városi Tanács RMDSZ-frakciója Tiltakozó nyilatkozatban foglalt állást a többségében magyarok lakta város polgármesterének nyilatkozatával szemben, amelyet a Graiul Sălajului helyi lapban tettek közzé, s amely alkotmányellenesnek, antidemokratikusnak, nemzetellenesnek és retrográdnak minősíti az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsát, holott nem is ismeri annak működési szabályzatát. Ez a nyilatkozat feszültséget kelt a város lakosainak soraiban, és megrontja a békés együttélést egy olyan településen, ahol a polgármester úr – személyes bevallása szerint – több mint két évtizede jól érzi magát. “Meggyőződéssel állítjuk – hangzik a szilágycsehi tanácsosok nyilatkozata –, hogy mi, az RMDSZ listáin megválasztott tanácsosok mindvégig építő módon vettünk részt a helyi tanács munkájában, kedvező, sőt baráti légkört teremtettünk a tanácsosokkal és a polgármesteri hivatallal fenntartott kapcsolatainkban.” A tanácsosi munkához szükséges kedvező légkör érdekében felkérik a polgármestert, vizsgálja fölül álláspontját. A Városi Tanács 1995. január 31-i ülésének megkezdése előtt felolvasott nyilatkozatot követően, az RMDSZ-tanácsosok tiltakozásuk jeléül elhagyták az üléstermet.