1994

1994. június 6., hétfő II. évfolyam, 298. szám

*** 1994. június 6-án, Markó Béla szövetségi elnök hivatalában fogadta Jean-Pierre Vettovagliát, Svájc bukaresti nagykövetét. A találkozón a svájci diplomata az RMDSZ belpolitikai helyzetértékeléséről, a romániai magyarság helyzetéről és törekvéseiről érdeklődött.

*** Az Ügyvezető Elnökség Szervezési Főosztálya június 3-án és 4-én megtartotta Kolozsváron a területi szervezetek szervezési alelnökeivel és a szövetség informatikusaival harmadik szakmai tanácskozását.
Az első napon a résztvevők a Szervezési Főosztály beszámolói alapján elemezték a kommunikációs rendszer helyét a szövetség struktúrájában, valamint szerepét a szervezésben, irányításban és döntéshozatalban. A területi szervezetek képviselői tájékoztatóikban az információs hálózat műszaki és szakember-ellátottsága, valamint az információáramlás nehézségei mellett jelezték mindazokat a helyi gondokat is, amelyek gátolják a szervezet működését, mint például a tagdíjbegyűjtési nehézségek, kiszállási feltételek hiánya, gazdasági kiszolgáltatottság, értelmiségi passzivítás, székház-fenntartási gondok, régi struktúra fenntartása és a tisztújítások elnapolása stb. Ezeknek a kérdéseknek a megoldása csakis az Ügyvezető Elnökség és a területi szervezetek kapcsolattartásának és együttműködésének javítása után oldhatók meg, egy olyan munkaprogram szerint, amelynek alapján az országos szintű testületek képviselői és tisztségviselői részt vehetnek a jelentősebb helyi rendezvényeken, választmányi vagy elnökségi üléseken, fórumokon.
A tanácskozás második napján a résztvevők, miután tájékoztatót hallgattak meg a belső választások előkészületi munkálatairól és az információs rendszer szerepéről a belső választásokon, kifejtették a belső választásokkal kapcsolatos nézeteiket.
Az elhangzottak sugallják egy olyan program kidolgozását és megvalósítását, amely a romániai magyarság közmegegyezésén alapul, és a belső választásokat az önrendelkezés megvalósítási folyamatának egyik legjelentősebb elemeként fogja fel.
A résztvevők a továbbiakban meghallgattak egy tájékoztatót a „kommunikáció jobb jövője” mottót viselő 1996-os Budapesti Világkiállításról és az erdélyi magyarságot érdeklő ezzel kapcsolatos információkról. A tájékoztató teljes terjedelmében meg fog jelenni a „Szövetség” júniusi számában.
A tanácskozáson részt vett Takács Csaba ügyvezető elnök, Bodó Barna politikai alelnök, valamint a rendezvény szervezője és vezetője, Somai József szervezési alelnök.
A negyedik tanácskozásra 1994. november 25–26-án kerül sor.

*** 1994. június 3-án, pénteken, a nagykárolyi RMDSZ politikai fórummal egybekötött tisztújító közgyűlést tartott.
Meghívott előadók voltak: dr. Csapó József bihari szenátor, Vida Gyula szilágysági képviselő, frakcióvezető, Borbély Imre hargitai és Varga Attila szatmári képviselő.
A városi szervezet új, 11 tagú választmánya titkos szavazással elnökévé választotta Visnyai Csaba tanárt. Alelnökök: Silimon Várdai Zoltán és Fándly László mérnök; titkár: Vénig Gabriella.

*** A Reform Tömörülés RMDSZ-platform, a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetségének politikai képviselete május 22-én Marosvásárhelyen megtartott közgyűlésén Alapszabályzatának megfelelően új elnökséget választott. Az Ideiglenes Ügyvivő Testület helyét átvevő elnökség tagjai: elnök – Toró T. Tibor fizikus, alelnökök: András Imre parlamenti képviselő, Füstös István vállalkozó, Tamás Sándor egyetemi hallgató, Papp Előd egyetemi hallgató, dr. Zakariás Zoltán orvos és Borbély Zsolt egyetemi hallgató.
A Közgyűlés határozott a Szövetségi Képviselők Tanácsának következő ülésszakától létrejövő Reform Frakció összetételéről és vezetéséről, az RT tagjainak más RMDSZ-platformok vezetésében betöltött tisztségeivel kapcsolatos összeférhetetlenség tárgyában és tagfelvételekről.
A Közgyűlés döntése értelmében az RT elnöksége június 10-én Budapesten találkozik a FIDESZ vezetőivel, ezt megelőzően pedig , június 9-én – Nagyváradon Tőkés László püspökkel, az RMDSZ tiszteletbeli elnökével.

*** Június 5-én, vasárnap, a nagykárolyi Pietas Keresztény Kulturális Egyesület műsoros összeállítással köszöntötte a 75 éves Fényi István költőt, műfordítót, magyar szakos tanárt. A kórusszámokat Visnyai Csaba karnagy, az RMDSZ nagykárolyi szervezetének újonnan megválasztott elnöke vezette, a verses összeállításban Kiss Sándor, Szakács Lia, Fischer Botond, Fischer Szabó Ildikó, Léb Erzsébet, Jenei Éva lépett fel, továbbá közreműködött András Imre parlamenti képviselő és Fischer Fülöp Ildikó, az RMDSZ oktatásügyi alelnöke.
A műsor keretében Keresztesi Márta helybeli tanárnő méltatta Fényi István irodalmi és tanári munkásságát, majd Márkus Endre református lelkipásztor, Corneliu Balla műfordító, Muzsnay Árpád, az RMDSZ Szatmár megyei elnöke és Lieb József esperes plébános köszöntötte az ünnepeltet. Részt vett az ünnepségen Szabó Károly Szatmár megyei szenátor az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője is.