1994

1994. december 23., péntek II. évfolyam, 439. szám

*** 1994. december 23-án a Parlament együttes ülésén vitatták meg az ellenzék által december 19-én előterjesztett bizalmatlansági indítványt. A vita során az RMDSZ parlamenti csoportja nevében Tokay György, a képviselőházi frakció elnöke, Birtalan Ákos és Verestóy Attila, a szenátusi frakció elnöke fejtette ki szövetségünk álláspontját a kormány áldatlan politikájáról, amely súlyos helyzetbe sodorta az országot. Az RMDSZ parlamenti csoportja természetesen a bizalmatlansági indítvány mellett voksolt, de az ellenzék 206 szavazatával szemben a kormányt támogató koalíció 249 szavazatot győjtött be, így a kormány ismét bizalmat kapott.

*** Az RMDSZ Udvarhely széki szervezetének elnöksége 1994. december 22-én tartott ülésén Nyilatkozatot fogadott el a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) Parlamentben előterjesztett jelentésével kapcsolatban, amely súlyosan elmarasztalja az RMDSZ több személyiségét – köztük dr. Csapó József szenátort és Katona Ádámot –, akik az RMDSZ programjában is megfogalmazott autonómia-rendszer megvalósításáért, valamint a romániai magyar nemzeti közösség érdekeinek megfelelő magyar-román alapszerződés mellett szállnak síkra. A Nyilatkozat elutasítja az RHSZ-nek a román nép valós érdekeit sértő, a jelenlegi hatalmat kiszolgáló, az ország nemzetközi megítélését károsan befolyásoló ügyködését, és rámutat arra, hogy az osztrák kémelhárítás által nyilvánosságra hozott „halállista”, amelyen Eva Maria Barki, Katona Ádám és Tőkés László is szerepel, s amely a romániai magyarság megfélemlítésére, az RMDSZ szétzilálására irányul, döbbenetet váltott ki a hazai és a külföldi jóérzéső emberekben. Az Udvarhely széki elnökség egyben elégtétellel nyugtázza, hogy az RHSZ durva provokációja nem érte el a célját, mivel az SZKT egységesen utasította vissza a romániai magyarságot rágalmazó RHSZ-jelentést.