1998

1998. december 21. hétfô VI. évfolyam, 1385. szám

 

***      1998. december 21-én, hétfôn került sor a Parlament Palotájában a Szenátus és a Képviselôház közös ülésére, melyen az RTDP, az RNEP és az NRP által benyújtott bizalmatlansági indítvány került megvitatásra. A szavazás elôtt az RMDSZ részérôl Verestóy Attila szenátusi frakcióvezetô szólalt fel, aki kiemelte annak szükségességét, hogy az ellenzéki pártszövetség populista, demagóg vádjait tényekkel kell megcáfolni. Tény az, mondta Verestóy Attila, hogy az új kormány dolgozta ki a gazdaság ágazati reformjáról szóló tanulmányt, mely tartalmazza a javasolt kormányzati és törvényhozási intézkedéseket is. Ez a tény azt is bizonyítja, hogy az RMDSZ nem csak a sajátos kisebbségi gondok megoldásával foglalkozik, hanem az egész román társadalmat érintô kérdésekkel, hiszen a mintegy kétezer akadémikus, egyetemi kutató és más szakember munkáját egy magyar államtitkár, Lányi Szabolcs hangolta össze. A munka nagy része még hátravan, a jelenlegi kormánypártok pedig be tudják és be is akarják fejezni mondta Verestóy Attila.

Az RMDSZ szenátusi frakcióvezetôje felhívta a közvélemény figyelmét arra, hogy az ellenzéki pártszövetség vezetôi utóbbi nyilatkozataikban politikai tisztogatást, államosítást, a privatizáció felülvizsgálatát helyezték kilátásba hatalomra jutásuk esetére, és nem utolsó sorban börtönnel és halállal fenyegették meg a magyar nemzeti közösség vezetôit. Mindezeket figyelembe véve nem lehet felelôtlen kezekre bízni az országot, mondta az RMDSZ vezérszónoka.

A szavazás során a Parlament 283 szavazattal 163 ellenében visszautasította a bizalmatlansági indítványt. Mint Verestóy Attila szenátor elmondta, ”a mai indítványnak két fontos üzenete volt a koalíció számára. Egyrészt rámutatott a koalíciós pártok közötti szolidarítás javításának szükségességére, másrészt arra, hogy mennyire fontos a saját magunk számára kirótt feladatok és követelmények komolyan vétele és a határidôk betartása, hiszen ezek alapján fogják megítélni a tevékenységünket a választók és nem az ellenzéki szövetség demagógiája alapján.”