1996

1996. április 1., hétfő IV. évfolyam, 751. szám

*** Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezető elnök, valamint Dáné Tibor, a Szociáldemokrata Tömörülés elnöke 1996. március 30–31-én, szombaton és vasárnap részt vett a Magyar Szocialista Párt V. Kongresszusán.

Az RMDSZ nevében Markó Béla köszöntötte a kongresszust. Beszédében a szövetségi elnök többek közt kitért a román-magyar viszonyra és az alapszerződés kérdésére. Elmondotta: „Nem azért megoldatlan a romániai magyarság helyzete, mert a román-magyar viszony nem eléggé rendezett, és mert nincsen alapszerződés, hanem éppen fodítva: amíg a román kormány nem fogadja el, hogy a kisebbségek számára új jogi helyzetet kell teremteni, mindaddig ez az igazi akadálya a viszony rendezésének. Amíg az addiginál is rosszabb Tanügyi törvényt meg lehet szavazni Romániában, amíg újból és újból megpróbálkoznak nemzeti szimbólumaink használatának betiltásával, amíg anyanyelvünk közintézményekben való használatát nem engedélyezik, amíg az elkobzott egyházi és más közösségi javak visszajuttatása nem történik meg, sőt, még a gondolatát is visszautasítják mindennek, addig maga a valóság mond ellent mindenfajta szándéknyilatkozatnak. Szükséges a megbékélés valóban, de ehhez legelőször is a romániai román többségnek és a magyar kisebbségnek kell megbékélnie.(…) Azt kérjük a magyar kormánytól, hogy a minket érintő kérdésekben továbbra is támaszkodjék a mi véleményünkre, velünk együtt, a mi részvételünkkel, a mi egyetértésünkkel keresve a megoldást, és ne fogadja el a halogató, a gyors európai integráció esélyeit a kisebbségi kérdés sürgős megoldásával szembeállító értelmezéseket, mert ez a szembeállítás szerintünk hamis. Európában, Finnországtól Dél-Tirolig sok olyan megoldás van, amely számunkra is mérvadó lehetne, és mérvadónak is kell lennie.”

*** Az RMDSZ szenátusi frakciója a hét végén kihelyezett üléseket tartott Kovászna megyében. Pénteken, március 29-én délután Kézdivásárhelyen mintegy 100 főnyi, este Baróton hozzávatőleg 50 főnyi, szombaton délelőtt Kovásznán mintegy 100 főnyi, Sepsiszentgyörgyön 45 főnyi közönség folytatott párbeszédet Buchwald Péter, dr. Csapó József, Hajdú Gábor, Hosszú Zoltán, Incze Tibor, Kozsokár Gábor, Magyari Lajos, Seres Dénes, Szabó Károly szenátorokkal. Európa Tanácsbeli elfoglaltsága miatt Frunda György csak a kézdivásárhelyi fórumon vehetett részt, és külföldi elfoglaltságuk miatt nem lehettek jelen Markó Béla (MSZP-kongresszus) és Verestóy Attila (NATO). Három találkozón viszont jelen volt Márton Árpád Kovászna megyei képviselő. A vendégeket mindenütt az RMDSZ helybeli, széki elnökei üdvözölték. A találkozókon gazdasági, szociális, tanügyi és egyházügyi vonatkozású törvényekkel, azok alkalmazásával, a törvényhozás mőködésével és ezen belül az RMDSZ-frakciók parlamenti küzdelmeivel, az RMDSZ politikai stratégiájával, kiváltképp az autonómia-koncepcióval, továbbá a közelgő helyhatósági, parlamenti és államelnöki választásokkal kapcsolatos kérdések kerültek terítékre, illetve megválaszolásra.