RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2005. december 13., kedd
elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro XIII. évfolyam, 3172. szám, II. kiadás
Kisebbségek napja Bukarestben
***Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1992 december 18-án elfogadott egy a nemzeti kisebbségek nyelvi, vallási, etnikai jogairól szóló határozatot. A dokumentum jelentőségét tekintve a nyilatkozat aláírásának napját a Nemzeti Kisebbségek Napjává nyilvánították, 1998-ban Románia és ratifikálta a határozatot, azóta itt is megünneplik december 18-át.
Az Etnikumközi Hivatal szervezésében, Markó Béla miniszterelnök-helyettes védnöksége alatt Bukarestben december 9 és 14-e közötti időszakban az esemény kapcsán számos rendezvényre kerül sor.
Az ebből az alkalomból rendezett sajtótájékoztatón, Markó Béla elmondta, hogy az általános, mindennapos kérdések mellett a kormány fokozott figyelmet fordít a kisebbségvédelemre. A Romák beilleszkedésének évfordulója program mellett, a kormány másik, talán legfontosabb kisebbségügyi intézkedése a Nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezet elfogadása volt – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes. Ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, hogy a tervezet körüli vita lelassította annak elfogadási folyamatát, és a Kisebbségek napján még mindig nem szavazta meg a a román parlament a törvényt. Véleménye szerint senkinek nem használ az, ha a törvénytervezet körül még sokáig folytatódik a huzavona.
Egy közösség hagyományai, kultúrája, nyelve gazdagabbá teszi az egész társadalmat, ezért is fontosak ezek az intézkedések – közöttük a kisebbségi törvény elfogadása is –, amelyek ezeket az értékeket megőrzik, és továbbviszik – folytatta Markó Béla, jelezve, hogy hamarosan egy másik rendkívüli döntés is várható, nevezetesen a Regionális kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának román parlament általi ratifikálása.
Markó Attila, az Etnikumközi Hivatal elnöke elmondta a sajtónak, hogy a Kisebbségek napja alkalmából szerdán, december 14-én hagyományos népművészeti tárgyak kiállítása nyílik Bukarestben, mondván, hogy egy nemzet értékeit nemcsak a viseletük, hanem, az általuk készített valamennyi tárgy képezi. Ugyancsak szerdán a nemzeti kisebbségek közösségének képviselői jazz-pop-rock koncertet adnak a Művészeti Múzeumban.
Mivel a diszkrimináció-ellenes harc közösségi programja egybeesik a Kisebbségek napjával, ebből az alkalommal került bemutatásra a Romániai Sokszínűség Hete – A Sokszínűség Varázsa című DVD is.
A sajtótájékoztatón Markó Attila államtitkár hangsúlyozta, hogy az „Etnoritm – Kisebbségek Napja” rendezvény egyike annak a csaknem 100 rendezvénynek, amelyet az Etnikumközi Hivatal ebben az évben szervezett.

