2005

2005. október 25., kedd XIII. évfolyam, 3134. szám, II. kiadás

RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ

Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája                                        

www.rmdsz.ro                                                                                   2005. október 25., kedd

elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro                                       XIII. évfolyam, 3134. szám, II. kiadás

Nagy Zsolt a müncheni Systems 2005 kiállításon vett részt

***„Az idén, Románia rendelkezik az egyik legnagyobb pavilonnal a Systems kiállításon. Ez a kiállítás rendkívül fontos lehetőség a Közép és Kelet Európai IT&C cégek számára, hiszen kitűnő alkalmat kínál a cégek közötti kapcsolatteremtés és együttműködés elősegítésére. Ittlétünk célja, hogy minél hatékonyabban ismertessük a romániai profilipar termékeit és erősítsük Románia regionális szintű elsőségét.” – mondta Nagy Zsolt, távközlési és információs technológiai miniszter a 2005. október 2428. között, Münchenben szervezett „Systems 2005” kiállítás hivatalos megnyitóján.

Október 23-án Nagy Zsolt miniszter részt vett a megnyitó ünnepségen Klaus Dietrich, a Messe München ügyvezető igazgatója, Christian Uhde, München főpolgármestere, Willi Berchtol, a BITKOM egyesület elnöke, valamint Otto Wiesheu, a bajorországi Gazdasági, Infrastrukturális, Szállításügyi és Technológiai Minisztérium államminiszterének társaságában.

A tárcavezető meglátogatta Románia bemutatkozó standját, találkozott a kiállító cégek képviselőivel, majd ezt követően a helyi hivatalosságok kíséretében megtekintette a kiállítást.

Az idén immár 25. alkalommal megrendezett vásár 23 ország ajánlatait mutatja be, többek között Bulgária, Horvátország, Makedónia, Románia, Orosz Föderáció, Szerbia és Montenegró, Magyarország és Csehország cégei képviseltetik magukat a kiállításon.

A Kelet Európai országok közül, Románia rendelkezik a legnagyobb közös standdal, ahol 24 cég mutatkozik be. A vásáron több mint 1260 kiállító cég van jelen.