RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2005. szeptember 20., kedd
elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro XIII. évfolyam, 3104. szám
– Fontos számunkra, hogy egy koherens és lehetőleg egy ideológiát képviselő koalíció legyen Romániában
– Kelemen Hunor a Realitatea Tv meghívottja
Fontos számunkra, hogy egy koherens és lehetőleg egy ideológiát képviselő koalíció legyen Romániában
***2005. szeptember 19-én Borbély László az RMDSZ kormánykapcsolatokért felelős ügyvezető alelnöke részt vett az Európai Néppárt (EPP) Politikai Bürójának ülésen Brüsszelben, ahol döntés született arról, hogy a Demokrata Pártot egyelőre megfigyelői státussal felvegyék a soraikba. Ugyanakkor a Konzervatív Párt hasonló kérését elutasították.
„Fontos számunkra, hogy egy koherens és lehetőleg egy ideológiát képviselő kormánykoalíció legyen Romániában. A Demokrata Párt megfigyelő státussal történő felvétele az Európai Néppárt sorába is ez irányába mutat. A következő két évben a Demokrata Pártnak be kell bizonyítania azt, hogy felvállalja és képviseli az EPP értékeit, főként kisebbségi kérdéskörben. Remélem a most elfogadott határozat segíti Romániát abban, hogy 2007. január 1-jén az Európai Unió tagja legyen” mondta Borbély László. Továbbá kiemelte: jelenleg az RDMSZ az egyetlen politikai erő, amelyik az EPP-t képviseli a Parlamentben és ezért a Szövetség véleménye fontos.
Az államosított tulajdonok visszaszolgáltatása kapcsán, Borbély László RMDSZ ügyvezető alelnöke kiemelte: a Szövetség síkraszáll a tulajdon visszaszolgáltatásáért. Ugyanakkor hangsúlyozta: a restitucio in integrum elvét szem előtt tartva a jelenlegi kormánykoalíció már elfogadott egy a tulajdon-visszaszolgáltatással kapcsolatos törvénycsomagot.
Kelemen Hunor a Realitatea Tv meghívottja
***Kedden, szeptember 20-án 18.45 és 19.50 óra közötti időszakban Kelemen Hunor parlamenti képviselő, háznagy a Realitatea TV Ştirea zilei című politikai aktualitást vitató kerekasztal-beszélgetés meghívottja. Răzvan Dumitrescu moderátor az egykamarás parlamentről, az egyéni választókerület bevezetéséről, a házszabály módosításáról, valamint a szombaton, szeptember 24-én sorra kerülő Traian Băsescu államelnökkel való találkozás előkészítéséről tárgyal az RMDSZ politikusával.

