RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2005. szeptember 12., hétfő
elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro XIII. évfolyam, 3097. szám, II. kiadás
Az álmok összefogással és közösségi erővel valóra válthatóak
Új magyar középiskola létesült a Hunyad megyei Déván
***A dévai magyar középiskola terve sokak számára csupán egy álom volt: az elmúlt másfél évtizedben azonban megtanultuk, hogy összefogással, közösségi erővel bármilyen álom megvalósítható – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes hétfőn, a dévai Téglás Gábor Középiskola ünnepi felavatásán.
A rendkívüli eseményen a Szövetség elnöke mellett jelen volt Takács Csaba ügyvezető elnök, Winkler Gyula külkereskedelmi miniszter, Szabó Béla magyar helyettes államtitkár, valamint az RMDSZ helyi szervezetének, és Hunyad megye, illetve Déva város önkormányzatainak számos képviselője is. Az ünnepségen elhangzott, az iskola létrehozása régi álma volt a régió magyarságának, hosszú évtizedek óta ugyanis ez az egyetlen magyar középiskola Hunyad megyében.
Az épület, amelyet az RMDSZ és a helyi Geszti Ferenc Társaság támogatásával, valamint az Apáczai–, az Illyés-, és a Communitas Alapítvány anyagi segítségével építettek fel, több száz környékbeli magyar diák számára biztosít majd anyanyelvű oktatást, az ingatlan ugyanakkor kulturális központként is működik majd.
Markó Béla elmondta, a Szövetség az elmúlt években következetesen dolgozott azon, hogy különösen szórványvidéken újabb és újabb oktatási intézményeket hozzanak létre. Így sikerült a közelmúltban Máramarosszigeten, Nagybányán, Aradon, Brassóban is létrehozni hasonló intézményéket. Ebben az évben Szilágysomlyón magyar általános iskola, Déván pedig középiskola jött létre az RMDSZ támogatásával.
A szövetségi elnök kifejtette, az oktatási központ kétségtelenül egész megye számára fontos lesz, és bízik abban, hogy ezáltal sikerül jelentős módon megerősíteni ezt a szórványmagyar közösséget is. Leszögezte, bár az épületet még nem sikerült teljes egészében befejezni, hasonló összefogással, és kitartással a következő hónapokban teljesen elkészül az új ingatlan.
Takács Csaba ügyvezető elnök Déva várának példájával élve a helyi közösség szülőföldhöz való ragaszkodását, építő erejét emelte ki. Úgy értékelte, a Téglás Gábor Középiskola valóságos közösségi központként működik majd, a helyi magyarság ugyanis mindeddig csupán a templomokban részesülhetett a közösség élményében.
A rendezvény végén felolvasták Mircea Miclea oktatási miniszter tanévnyitó üzenetét is.

