RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2005. július 28., csütörtök
elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro XIII. évfolyam, 3066. szám
– Továbbra sem kell valuta a családlátogatáshoz
– Meghívó
– Winkler Gyula kereskedelmi ügyekkel megbízott miniszter a Félsziget fesztiválon
– Ingatlan-átadás Fehér megyében is
– 100 hektár terület Barótnak
– Önkormányzati tulajdonba került a múzeum és a könyvtár Nagykárolyban
– Az EU házhoz jön
– Tízezer lépés Erdélyben
– Dr. Kelemen Atilla és Kerekes Károly sajtóértekezlete
– Winkler Gyula tárcavezető jelen lesz Zilahon a Római Napok rendezvényein
Továbbra sem kell valuta a családlátogatáshoz
***Az RMDSZ kezdeményezésére a kormány mai ülésén rendelettel módosította az Európai Unió tagállamaiba és egyéb országokba való beutazásra vonatkozó szabályozást.
A módosítás értelmében továbbra sem kell valutát magával vinnie annak, akinek a birtokában olyan meghívó van, amelyből kiderül, hogy vendéglátója vállalja ott-tartózkodása idejére szállási és ellátási költségeinek fedezését. Ez által mentesülhetnek a kiadásaikra elégséges pénzösszeg bemutatása alól azok is, akik családlátogatásra utaznak valamely országba.
A kormányrendelet továbbra is mentesíti a pénz kötelező „felmutatása” alól azokat, akik orvosi kezelésre, szimpóziumokra, konferenciákra, kulturális vagy sportrendezvényekre mennek külföldre, valamint azokat, akik külföldön élő családtag megbetegedése vagy elhalálozása miatt kénytelenek utazni. Ezekben az esetekben elég az igazoló dokumentumok felmutatása.
MEGHÍVÓ
A nemzeti költőnk, Petőfi Sándor emlékére állított fehéregyházi emlékmű nemcsak az erdélyi, hanem az összmagyarság kétségtelenül egyik legjelentősebb emlékhelye.
A Hunyadi László szobrászművész által készített ispánkúti emlékművet 1990-ben barbár módon megrongálták, az RMDSZ, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Communitas Alapítvány jóvoltából azonban ez év júniusában az emlékhelyet sikerült teljes egészében felújítani, és egyúttal az emlékmű Gyarmathy János marosvásárhelyi szobrászművész bronzplakettjével gazdagodott.
Tisztelettel meghívunk mindenkit az ispánkúti emlékhely újbóli felavatására 2005. július 31-én, reggel 10 órára, majd a 12 órakor a Múzeumkertben kezdődő megemlékezésre.
Az RMDSZ Szövetségi Elnöki Hivatala
A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület
Winkler Gyula kereskedelmi ügyekkel megbízott miniszter a Félsziget fesztiválon
**2005. július 27.-én Winkler Gyula kereskedelmi ügyekkel megbízott miniszter Marosvásárhelyen, a Félsziget fesztiválon egyetemistákkal beszélt Románia uniós csatlakozásának gazdasági vetületeiről.
A megnyitót követő szemináriumon, Winkler Gyula miniszter “Románia külkereskedelmi tevékenysége, jelen és perspektívák az EU csatlakozás küszöbén” témával tartott előadást.
Winkler Gyula miniszter hangsúlyozta: “Prioritásunk a jelenlegi kereskedelmi deficit korlátozása. De az országba irányuló importkorlátozás adminisztratív módon kizárt, hiszen ez ellenkezne az EU-s Csatlakozási Szerződésben vállaltakkal A kereskedelmi deficit korlátozása érdekében szándékunkban áll megerősíteni kapcsolatainkat a munkáltatókkal és az exportálók szakmai szövetségeivel. Az exportálókkal folytatott párbeszéd egyúttal lehetőséget is jelent arra, hogy újabb eszközöket találjunk az exporttevékenység fejlesztésére“.
A kereskedelmi ügyekkel megbízott miniszter elmondta: A következő napokban véglegesítik az Országos Exportstratégiát, amelyet a közszféra együttműködésével állítottuk össze és figyelembe vettük az összes érintett kereskedelmi szereplő véleményét. Az Országos Exportstratégia tervezetét közvitára bocsátjuk szeptember elején. Majd ezt követően a Stratégiát kormányhatározattal fogadják el – összegezte Winkler Gyula a minisztérium prioritásait.
Ingatlan-átadás Fehér megyében is
***A Fehér megyei Gáldtőn lévő kaszárnya épületét mai döntésével Marosszentimre község tulajdonába utalta át a kormány. Az ingatlan területe 136.000 négyzetméter, ebből 2.382 négyzetméter beépített.
Az RMDSZ közreműködésével hozott döntés lehetővé teszi, hogy a helyi tanács érdemben tárgyalja azt a kérést, amellyel az érintett ingatlant visszaigényli egykori tulajdonosa (a 10/2001. törvény értelmében).
100 hektár terület Barótnak
***A kormány csütörtöki ülésén hozott határozata értelmében a Kovászna megyei Barót helyi tanácsának tulajdonába és igazgatásába kerül át a település határában lévő két terület. Ezek összesen 100,05 hektár nagyságúak.
Az RMDSZ kormányzati tisztségviselőinek közbenjárására született döntés megoldhatja a helyi tanács földosztási gondjait: az önkormányzat területhiánnyal küszködik és ezért a Baróthoz tartozó Felsőrákoson élő egykori tulajdonosok a mai napig nem kapták meg a tőlük elkobzott földeket.
A most átadott két terület egyenként 35,56, illetve 64,49 hektár nagyságú. Az átadás ingyenesen történik a csendőrség igazgatása alatt, az állam tulajdonából, a ma hozott határozatnak a Hivatalos Közlönyben való megjelenésétől számított 30 napon belül.
Önkormányzati tulajdonba került a múzeum és a könyvtár Nagykárolyban
***Csütörtöki ülésén fogadta el a kormány azt a határozatot, amely a Szatmár megyei Nagykároly önkormányzatának tulajdonába utalja át a helyi kaszárnya volt épületét, a Közigazgatási és Belügyminisztérium (a határrendészet) tulajdonából.
Az 1918. December 1 utca 40. szám alatti jelenleg kihasználatlan ingatlan – egykori Szarvas fogadó – tulajdonjogi viszonyának módosítását az RMDSZ tisztségviselői kezdeményezték. Az átvétel és a felújítás után ebbe az épületbe költözhet a városi könyvtár és a múzeum. Így jobb körülményeket biztosíthatnak a közgyűjteményeknek, és ez által egyben felszabadul a (szintén nemrég önkormányzati tulajdonba került) Károlyi kastély, amely közhasznú intézményeknek adhat majd otthont.
A döntés ugyanakkor hozzájárul Nagykároly municípium központjának teljes rehabilitálásához.
Az EU házhoz jön
***Az EU házhoz jön jelszó alatt újabb kis- és középvállalkozói képzési konferencia és konzultációsorozatra kerül sor július 28. illetve 29-én a Kolozs megyei Várfalván és Kérőben, valamint július 30-án Máramarosszigeten.
Az Önkormányzati Menedzsmentért Alapítvány, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség valamint a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szervezésében zajló konferenciasorozatot ezúttal is rangos előadók tisztelik meg jelenlétükkel, akik előadásaikban a kis-és középvállalkozók számára kiemelt fontosságú információkkal szolgálnak.
Gérnyi Gábor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályvezetője „Kis-és középvállalkozók és az EU – felkészülés a változásokra” címszó alatt szól majd a konferencia résztvevőihez, Baracskayné Komonyi Angéla, a HTMH vezető tanácsosa a Határon Túli Magyarok Hivatalának a gazdaság fejlesztésében betöltött funkciójáról értekezik, Radetzky Jenő, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke a kamaráknak a kis-és középvállalkozások uniós felkészítésében és felzárkóztatásában játszott szerepéről tart előadást.
Az előadásokat, mindhárom helyszínen, ezúttal is szekcióülések követik. A kiskereskedelem szekciót Röss Istvánné, a Pest Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség főtanácsosa vezeti, Bíró Miklós, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Agrárkamara alelnöke irányítása alatt zajlik majd a mezőgazdaság, állattenyésztés szekció, Dr. Hanusz Árpád főiskolai tanár, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége alelnöke a falusi turizmus szekcióülését koordinálja.
Várfalván a Pataki András Művelődési Házban, 16, 30 órai kezdettel László Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Kolozs megyei elnöke és Kolozsi Ernő Várfalva község RMDSZ elnöke nyitja meg a konferenciát. Holnap, július 29-én Kerekes Gábor, a Szövetség gazdasági ügyvezető alelnöke és Török Bálint szamosújvári alpolgármester 15 órakor köszönti a kérői Református Parókiában sorra kerülő képzés résztvevőit. Július 30-án a máramarosszigeti Millenium III központban Ludescher István és Béres István László, az RMDSZ Nagybányai illetve a Történelmi Máramarosi elnökei 11 órakor köszöntik az EU házhoz jön résztevőit.
Tízezer lépés Erdélyben
Az Omega együttes erdélyi körútjáról forgatott film a Duna Televízió műsorán
***A Duna Televízió július 30-án, szombaton este 20.45 perces kezdettel mutatja be az RMDSZ meghívására Erdélybe látogató Omega együttes négy napos körútjáról készített filmet, valamint 21.15-től a május 21-i, marosvásárhelyi Omega-koncertről szóló összeállítás első részét. A koncertfilm második része július 31-én, vasárnap este, szintén 21.15-kor kerül műsorra a Duna Televízióban.
Dr. Kelemen Atilla és Kerekes Károly sajtóértekezlete
***Dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei alelnöke, a román parlament mezőgazdasági bizottságának elnöke és Kerekes Károly ügyvezető alelnök, parlamenti képviselő, ma – június 28–án –, az RMDSZ Maros megyei székházában sajtótájékoztatót tartottak.
Kelemen Atilla a román mezőgazdaság, illetve ezen belül kiemelten az állattenyésztés helyzetét ismertette, valamint felhívást intézett a sajtóhoz, hogy a csatlakozásig hátralévő időszakban nagyobb figyelmet szenteljenek azoknak az uniós elvárásoknak, aminek a román gazdatársadalom nemsokára eleget kell tegyen. Elsősorban a tejtermeléssel kapcsolatosan hangsúlyozta, hogy a román diplomácia sikereként könyvelhető el, hogy meglehetősen jó tejkvótát tudott kialkudni a hazai termelők számára, azonban a kvóták megállapítása megyénként és térségenként ezután fog megtörténi. Kelemen ezúttal is hangsúlyozta, hogy az RMDSZ képviselete továbbra is kiemelt figyelmet szentel a társadalom gazdálkodó rétegére, hiszen ezek képezik az ország lakosságának több mint a felét. A sajtót arra kérte, hogy legyen partner ebben, hiszen ennek a rétegnek az a legnagyobb gondja, hogy nem jut elég információhoz.
Kerekes Károly képviselő az erdőszentgyörgyi bírósággal kapcsolatos fejleményekről tájékoztatta a sajtót. Elmondta, hogy az RMDSZ közbenjárására a tavalyi év novemberében hivatalosan is megnyitották a bíróságot, azonban azóta sem történt semmi látványos előrelépés. „Azonban kevésbé látványos szinten, véleményezési szinten mégiscsak van elmozdulás, hiszen lehetőség kínálkozik arra, hogy az erdőszentgyörgyi bíróságot mégiscsak megnyissák, mint a segesvári bíróság kihelyezett egységét. Ez a változat is jobb annál, mint amit eddig javasoltak, vagyis a bíróság megszüntetése” — mondta Kerekes képviselő.
Winkler Gyula tárcavezető jelen lesz Zilahon a Római Napok rendezvényein
***Winkler Gyula kereskedelmi ügyekkel megbízott miniszter is részt vesz a hétvégén sorra kerülő Római Napokon, Zilahon. A tárcavezető a Római Napok során egyebek mellett találkozik a helyi gazdasági élet képviselőivel és a helyi RMDSZ szervezet tagjaival.

