RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája Szerkeszti: Márton Adél-Evelin
www.rmdsz.ro 2004. november 7., vasárnap
elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro XII. évfolyam, 2858. szám., II. kiadás
A közös álmok csak összefogással valósíthatók meg
***Az erdélyi magyarság összefogásának és az RMDSZ parlamenti képviselete megtartásának fontosságát hangsúlyozták az erdélyi magyar és a magyarországi közélet neves képviselői vasárnap Marosvásárhelyen, a Sapientia Magyar Tudományegyetem, új kampuszának ünnepi átadásán. Az ünnepi eseményen jelen volt Markó Béla, az RMDSZ államfőjelöltje, Borbély László, Nagy Zsolt, és Kötő József ügyvezető alelnökök, Bálint Pataki József, a HTMH elnöke, Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspök–helyettese, a kuratórium elnöke, Szilágyi Pál a tudományegyetem rektora, valamint Hollanda Dénes, a Sapientia marosvásárhelyi tagozatának vezetője.
A meghívottak megtekintették a szinte teljes egészében elkészült korszerű épületet, amelyet a tervek szerint 2005-ben, az egyetemi tanév második felében adnak át a használatnak.
Kató Béla, püspök-helyettes beszédében úgy vélte, a marosvásárhelyi kampusz felépítése merész terv volt, amely csupán összefogással valósulhatott meg: az épület jelzi, hogy az erdélyi magyarságnak nagy szüksége van a politikai egységre. Hangsúlyozta, az európai Uniós csatlakozás előtt rendkívül fontos a magyarság parlamenti képviseletének megtartása is, ugyanis ez a jogalkotás, de az erdélyi magyarok érdekképviselete és érdekérvényesítése szempontjából is kulcsfontosságú. Ezért, mondta, mindannyiunknak össze kell fognunk, hogy képviseletünk legyen.
Bálint Pataki József a tudományegyetem létrehozása kapcsán szintén a magyar kormány, az RMDSZ és az egyházak együtt cselekvését méltatta. Az anyanyelvű oktatás bővítése halasztást nem tűrő feladat, mondta, ezért a magyar kormány is kiemelten támogat minden ilyen irányú kezdeményezést, és ennek érdekében küzd minden lehetséges fórumon az RMDSZ is. Bejelentette, a jövő évben az egyetem fennállása óta első alkalommal részesül két milliárd forintos támogatásban. A semmiből egy új világot teremtettünk, amivel az összefogás erejét mutattuk fel – hangsúlyozta Bálint Pataki.
A felépült kampusz bizonyítja, hogy ma érdemes álmodni, tervezni, építkezni Erdélyben – jelentette ki Markó Béla ünnepi beszédében, amelyben rámutatott, míg a tavalyi év még a kiábrándulás, a csalódás évének tekinthető, ez évben több, nagy jelentőségű kérdésben sikerült előrelépni. Ma már áll a Szabadság- szobor, ma már építik az észak-erdélyi autópályát és már áll az egyetemi kampusz is – hangsúlyozta az elnökjelölt. Markó ugyanakkor úgy értékelte, az egyetem létrehozása nem valósult volna meg az RMDSZ, az egyházak és a civil szervezetek egységes fellépése, közös cselekvése nélkül.
A kampusz egyértelmű bizonyítéka annak, hogy közös álmainkat csak összefogással válthatjuk valóra, és semmi sem sikerülne egyikünk, vagy másikunk nélkül. Mi azonban képesek vagyunk, és képesek leszünk máskor is összefogni – hangsúlyozta az RMDSZ államelnökjelöltje.
Szilágyi Pál, az egyetem rektora köszönetet mondott Markó Bélának és az RMDSZ-nek az egyetem létrehozásában, a marosvásárhelyi kampusz felépítésében, valamint az anyanyelvű oktatás megteremtéséért vállalt jelentős szerepéért.

