RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája Szerkeszti: Márton Adél-Evelin
www.rmdsz.ro 2004. október 7., csütörtök
elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro XII. évfolyam, 2829. szám
Nemzetegyesítés 2007-ben
Tudunk-e egy táborban küzdeni? – a vértanúkra emlékeztek Aradon (Összefoglaló)
Parlamenti választások– 2004
Előválasztások
100 éven túl is felelősségteljesen
Bővül az aláírást gyűjtő fiatalok köre
Sikeres aláírásgyűjtés a Szabadság-téren
Az észak-erdélyi autópálya munkálatainak előrehaladásáról számoltak be
Hunyadi Zenei Ősz
Tudunk-e egy táborban küzdeni? – a vértanúkra emlékeztek Aradon (Összefoglaló)
Nemzetegyesítés 2007-ben
***Az Európai Unió 2004. évi Romániára vonatkozó országjelentése egészében véve pozitív, hiszen előrelépés tapasztalható a tavalyihoz képest az integráció kérdéseiben – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ október 7-i bukaresti sajtóértekezletén. Ugyanakkor hozzátette, a csatlakozási folyamat nem tekinthető lezártnak – az integráció érdekében a romániai politikai erőknek további közös erőfeszítéseket kell tenniük.Mindenképpen pozitívumként értékelhető, hogy a jelentés egyértelműen a 2007. évet jelöli meg a csatlakozás dátumaként – hangsúlyozta.
Az ország minél előbbi uniós csatlakozása az egész országnak érdeke, a romániai magyar közösség számára pedig sajátos jelentőséggel bír az a tény, hogy 2007-től Magyarországgal egyazon struktúrákhoz, intézményrendszerhez tartozzunk. Az RMDSZ a kezdetektől fogva támogatta, munkájával hozzájárult az integráció folyamatához, és ezt a jövőben is folytatja majd – jelentette ki az RMDSZ elnöke, majd hozzátette, az EU-hoz való csatlakozás reményeink szerint lelassítja, vagy teljesen megállítja a magyar fiatalok kivándorlását.
Az RMDSZ előválasztásainak előmenetelét ismertetve Markó Béla elmondta, a hét végén mindenhol lezajlanak az előválasztások, hétfőre tehát összeállnak a Szövetség jelölt-listái. Az jelzések szerint a magyar közösség tagjai elégedetteknek bizonyultak parlamenti képviselőink és szenátoraink négyéves tevékenységével – tette hozzá. A jelöltekről szólva kifejtette, néhányan visszavonulnak a politikai életből, helyükre pedig számos fiatal jelentkezett – mindez bizonyítja, hogy az RMDSZ által meghirdetett nyitás pozitív fogadtatásra lelt.
Markó Béla sajnálatosnak nevezte Theodor Stolojan, múlt szombatig liberális elnök, D.A. társelnök és államelnök-jelölt politikai életből való visszavonulását, valamint értékeltepolitikai tevékenységét, szerepét és a kisebbségi kérdésekben tanúsított magatartását.
Újságírói kérdésre válaszolva az RMDSZ államelnök-jelöltje elmondta, a közvélemény-kutatások tükrében a Szövetség továbbra is nagy támogatásának örvend a romániai magyar közösség körében. Ugyanakkor az RMDSZ által elindított nyitási folyamatnak köszönhetően olyan személyek is megméretkeznek az Szövetség előválasztásain, akik korábban egy alternatív politikai szervezet létrehozásán dolgoztak – tette hozzá.
Parlamenti választások– 2004
Előválasztások
***A Szövetségi Képviselők Tanács határozata értelmében október 10-én, azaz ezen a hétvégén lezárulnak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség parlamenti képviselőjelöltjeit rangsoroló előválasztások.
Közvetett előválasztás, azaz küldöttgyűlés keretén belül méretkeznek meg a Parlament valamelyik házába bejutni kívánó Arad, Bukarest, Brassó, Szatmár, Temes és Történelmi Máramaros területi jelöltek, Háromszék, Felső Háromszék, Csík, Gyergyó, Udverhelyszék, Kolozs és Nagybánya területeken pedig közvetlen, urnás előválasztások, azaz a helyi lakosok szavazata dönti el az RMDSZ képviselő és szenátorjelöltjeinek sorrendjét.
Holnap, 2004. október 8-án, 18 órai kezdettel kerül sor a bukaresti Petőfi Házban a Szövetség fővárosi jelöltjeit rangsoroló küldöttgyűlésre. Dr. Cihó Miron és Máté Csaba képviselőjelöltek, valamint Dr. Kövér György és Kováts László szenátorjelöltek sorrendjét 30 küldöttnek kell érvényesítenie. A gyűlésen az Ügyvezető Elnökséget Péter Zsuzsanna tanácsos képviseli.
A máramarosszigeti Kultúrotthonba várja ugyancsak holnap, 2004. október 8-án a Szövetség Történelmi Máramaros területi szervezete azt a 83 küldöttet, akiknek a területi jelölteknek a választásokon való indulását kell érvényesíteniük. A 10 órakor kezdődő gyűlésen Béres Ildikó, Gerstmayer József, Kramarik Sándor Robert és Mazalik Alfréd képviselő-, valamint Szőllőssy György és Várady László szenátorjelöltek rangsoráról kell dönteni.
Nagy Zsolt ügyvezető alelnök, az Országos Kampánystáb vezetője vesz részt a Szövetség Szatmár megyei küldöttgyűlésén. A holnap, október 8-án, a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házában 16 órakor kezdődő gyűlésen 500 küldöttnek kell rangsorolnia Antal István, Erdei D. István, Kereskényi Gábor, Vizsnyai Csaba, Tóga István, Reha Endre, Seres Ferenc, Varga Attila képviselő, valamint Günthner Tibor, Juhász Zsolt, Kabai István, Kereskényi Sándor, Szabó Károly szenátorjelölteket.
2004. október 9-én, szombaton a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Arad, Brassó és Temes megyei szervezetei fogják lebonyolítani rangsoroló küldöttgyűléseiket.
Az Aradi Színházban, délelőtt 10 órakor kezdődik a Király András György, Horváth Levente Ákos, Nagy István, Pénzes Gyula György képviselő, és Cziszter Kálmán András, Bölöni György szenátorjelölteket rangsoroló 276 tagú küldöttgyűlés, amelyen jelen lesz Takács Csaba ügyvezető elnök is.
A brassói Dal Színház ad otthont a Barssó megyei jelölteket rangsoroló küldöttgyűlésnek. A szombaton, 8 órakor kezdődő gyűlésen 350 küldöttnek kell arról döntenie, hogy milyen sorrendben várják a megyei képviselő és szenátorjelöltek a novemberi parlamenti választásokat. A küldötteknek Aranyosi István, Gyűjtő Győző, Kovács Attila, Kovács Csaba Tibor, Nádudvary György képviselő, valamint Dr. Magdó János, Nedeczky László, Szente László szenátorjelöltek rangsorát kell felállítaniuk. Megfigyelőként jelen lesz Kötő József ügyvezető alelnök is.
Marossy Zoltán és Toró T. Tibor képviselői, Bodó Barna pedig szenátori mandátumért száll versenybe Temes megyében. Az ők indulásukat érvényesíti a szombati 151 tagú küldöttgyűlés, amely 10 órakor kezdődik a temesvári Bartók Béla Líceumban. Az Ügyvezető Elnökség részéről az ülésen jelen lesz Szép Gyula ügyvezető alelnök.
Szeben megyében, október 8-án a medgyesi Millenium Házban délután 17 órától kezdődik a Bandi István Jenő, Bölöni Dezső, Jakab Elek, Mezei Károly István, Mitrica Sanja Andrea képviselő, valamint a Balázs Béla Attila, Benedek Zakariás, Nagy Ferenc György szenátorjelölteket rangsoroló 30 tagú küldöttgyűlés.
100 éven túl is felelősségteljesen
***Példaértékű, és valószínűleg egyedülálló az államelnök-jelöltek számára gyűjtött aláírások között az a kézjegy, amit a Szövetség jelöltje tudhat magáénak: Török Anna 102 évesen írta alá Markó Béla jelöltségét támogató ívet. A kézdiszentkereszti, de Kézdivásárhelyen tartózkodó idős hölgy, aki ugyanakkor Felsőháromszék legidősebb lakosa is, gesztusával minden bizonnyal a legidősebb személy, aki a jelenleg versenyben lévő államfő-jelöltek valamelyikét támogatja. Köszönet érte, Anna néni!
Bővül az aláírást gyűjtő fiatalok köre
***Lelkes egyetemisták kapcsolódtak be Csík területen a Csík Terület Ifjúsági Tanácsa (CSTIT) által folytatott, Markó Béla államelnök-jelöltségének támogatására kezdeményezett aláírásgyűjtési akcióba. A kitelepülés mellett a fiatalok ajtóról-ajtóra járva gyűjtik a támogató aláírásokat, közvetlen kapcsolatot alakítva ki a választópolgárokkal, és ezáltal lehetőséget biztosítva az információk átadására, illetve a megkeresett személyek véleményének elmondására.
Udvarhelyszéken is gyakorolják a kitelepülést és az ajtóról-ajtóra járást, az elmúlt héten Háromszéken sikeres aláírásgyűjtési akciót lebonyolító önkéntes fiatalok ezúttal Székelyudvarhelyen és környékén szólítják meg a választópolgárokat, illetve gyűjtik a támogató aláírásokat az RMDSZ államelnök-jelöltjének indításához.
Sikeres aláírásgyűjtés a Szabadság-téren
***Több mint 200 aláírást sikerült összegyűjteni annak az egy és fél órás aláírásgyűjtési akciónak az alkalmával, amelyet Csík Terület Ifjúsági Tanácsának elnöksége, Borboly Csaba, a Megyei Tanács alelnöke és Hajdú Áron, az RMDSZ Csíkszeredai Városi szervezetének elnöke szervezett 2004. október 6-án a Szabadság téren, Markó Béla államelnöki jelölésének támogatására.
A támogató aláírások gyűjtése ma, 2004. október 7-én, 15,00 órától folytatódik a csíkszeredai vasútállomáson.
Az észak-erdélyi autópálya munkálatainak előrehaladásáról számoltak be
***2004. október 7-én az RMDSZ bukaresti Elnöki Hivatalában fogadta Markó Béla szövetségi elnök a Bechtel International projektmenedzserét Michael John Mix-et, Francis M. Canavan külügyi kapcsolatokért felelős menedzsert, valamint Bogdan Sgarcitu kommunikációs igazgatót. A Bechtel küldöttségének tagjai az észak-erdélyi autópálya építési munkálatainak előrehaladásáról számoltak be a szövetségi elnöknek.
Markó Béla az autópályával kapcsolatosan kifejtette: a sztráda megépítése az egész ország, és különösképpen az erdélyiek, az erdélyi magyar közösség számára rendkívüli jelentőséggel bír, ezért az RMDSZ kezdetektől fogva támogatta, és a jövőben is támogatni fogja ennek megvalósítását.
Hunyadi Zenei Ősz
***Ruha István hegedűművész emléke előtt kívánnak tisztelegni az idei, XXIV. Hunyadi Zenei Ősz szervezői, a Vajdahunyadi Közösség Fejlődéséért Társaság és a Hunyadi János Humanitárius Társaság – nyilatkozta a Tájékoztatónak Winkler Gyula, Hunyad megyei RMDSZ képviselő, a Hunyadi János Humanitárius Társaság Alapítvány alelnöke.
A világszerte ismert hegedűművész még 1990 előtt, a kolozsvári Filharmóniával együtt gyakran Vajdahunyadra látogatott, majd ’90 után továbbra is, akár évente kétszer is, a vajdahunyadi kulturális rendezvények, így a Zenei Ősz fesztivál vendége is volt. Ezért, a ma, 2004. október 7-én kezdődő kétnapos koncertsorozat az emlékezés és a tiszteletadás jegyében indul: a fesztivál nyitómozzanataként a nemrég elhunyt Ruha István régi koncertjét tekinthetik meg a jelenlévők – tájékoztatott Winkler Gyula.
A patinás Vajdanyunyadi Várban sorra kerülő rendezvény első napja elsősorban a régi zene kedvelőinek nyújt nem mindennapi élményt. Ma, 18 órakor ugyanis a kolozsvári Faluto Dolce együttes lép színre, amelynek tagjai Majó Zoltán, Szabó Mária, Tóth Ágnes és meghívottjuk Mihaela Maxim szoprán, az európai reneszánsz, barokk és rokokó zenéjéből állították össze műsorukat. Holnap, 2004. október 8-án, hasonlóképpen 18 órai kezdettel, hegedű és klasszikus gitár koncert szerepel műsoron. Ekkor Titus Flueras hegedű- és Constantin Andrei klasszikus gitárművészek lépnek színre – összegezte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Hunyad megyei képviselője, Winkler Gyula, a kétnapos rendezvény programját.
Tudunk-e egy táborban küzdeni? – a vértanúkra emlékeztek Aradon (Összefoglaló)
***Soha nagyobb szükségünk nem volt az összefogásra, mint ebben az időszakban. Vagy továbbra is erős, egységes érdekképviseletünk lesz a román parlamentben, vagy ismét a fejünk fölött döntenek mások, mint annyiszor a történelemben, Trianonban és máshol – hangsúlyozta ünnepi beszédében Markó Béla az RMDSZ elnöke 2004. október 6-án, Aradon, az 1848-49-es szabadságharc vértanúinak mártíriumát idéző egész napos megemlékezésen. A visszaállított emlékmű körül mintegy ezren rótták le kegyeletüket a tizenhárom vértanú tábornok emléke előtt.
Az eseményen jelen volt Hiller István magyar kulturális miniszter, Szili Katalin, a magyar Országgyűlés elnöke, Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnökasszonya, Terényi János, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete, Bálint Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Dan Ungureanu, Arad megye prefektusa, Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Borbély László és dr. Kelemen Atilla RMDSZ-képviselők, az RMDSZ területi szervezeteinek több vezetője és számos parlamenti képviselő, valamint Tőkés László, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke is, aki Markó Béla szövetségi elnök személyes meghívására érkezett a megemlékezésre.
A rendezvénysorozat a Csiky Gergely Líceumban kezdôdött, ahol Markó Béla, a Szövetség államelnökjelöltje, Borbély László és dr. Kelemen Atilla részt vett a magyar diákok által előadott ünnepi műsoron. Az október 6-i rendezvénysorozat ezt követően a helyi minorita templomban folytatódott, ahol Fodor József nagyváradi római katolikus püspöki helynök ünnepi szentmisét celebrált.
A Szabadság-szobor előtt tartott megemlékezésen Király András, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke tartott elsőként beszédet. Az elnök örömmel állapította meg, hogy 79 évi várakozás után először gyűlhettek össze október 6-án a köztérre helyezett Szabadság-emlékműnél.
A nemzetek szerepe a globalizálódó Európában nem az új határok építése, hanem az anyanyelv, a kultúra, az önazonosság ápolása, a közösségi értékmegőrzés és értékteremtés – hangsúlyozta Hiller István, a nemzeti kulturális örökség minisztere a Tűzoltó téri ünnepségen. Hiller István beszédében egyebek között kifejtette: téved, aki úgy hiszi, hogy az egységesülő világban, a globalizálódás korában a nemzetek jelentősége csökken. Ellenkezőleg – szögezte le a miniszter -, a nemzetekre új, nagyszerű szerep vár, új virágkoruk jöhet el. Csakhogy ez a szerep nem az egymástól való elkülönülés, nem a határok és határfalak építése, hanem az anyanyelv, a kultúra, az önazonosság ápolása és vállalása, a közösségi értékteremtés és értékőrzés. „Vállaljuk hagyományainkat és létrehozunk újakat” – mondta Hiller István.
Dan Ungureanu Arad megyei prefektus is felidézte az aradi vértanúk emlékét. Hiba lenne gyűlölettel, haraggal visszatekinteni a közös történelemre – fejtette ki, hangsúlyozva, hogy Románia és Magyarország között ma a viszony jobb, mint bármikor.
A beszédek után a jelen lévő politikusok, közéleti személyiségek mind elhelyezték a megemlékezés virágait a Szabadság- emlékműnél.
A délután folyamán az ünnepi események tovább folytatódtak, Aradon a Vesztőhelyen levő emlékművet koszorúzták meg a résztvevők. Beszédet mondott Falca Gheorghe, Arad polgármestere, Markó Béla szövetségi elnök, Szili Katalin, a magyar Országgyűlés elnök asszonya, Tőkés László, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke, valamint Tokay György, Arad megyei parlamenti képviselő.
A romániai magyarság egységére szólított beszédében Markó Béla szövetségi elnök. – Volt a történelemnek egy pillanata, amikor magyarnak lenni annyit jelentett, mint szeretni a szabadságot. Magyarnak lenni annyit jelentett, mint összefogni a szabadság érdekében. Nem a nyelv volt akkor a magyarság fokmérője, nem is az eredet, hanem a szabadságszeretet mértéke és az összefogás képessége. Mi azáltal voltunk magyarok, hogy szerettük a szabadságot! Ennek ma is így kell lennie! – hangsúlyozta Markó Béla.
Aki nekünk azt mondja, hogy nem kell az összefogás, és semmire sem jó az egységes magyar fellépés, azt hozzuk el ide Aradra, vigyük ki a Tűzoltó térre, mutassuk meg neki a gyönyörű Szabadság-szobrot, és kérdezzük meg tőle: hát ez micsoda, barátom? Látod-e, amit mi is látunk? Észrevetted-e, hogy ismét áll a Szabadság-szobor? Mit gondolsz, hogyan sikerült ezt elérni?
Elsősorban: összefogással. Az erdélyi magyarság politikai egysége nélkül sem a Szabadság-szobor visszaállítása, sem iskoláink újraindítása, sem erdeink visszaszerzése, sem nyelvünk hivatalossá tétele nem sikerült volna. Az összefogás sohasem volt értelmetlen, tisztelt emlékező és ünneplő közönség, sem ezelőtt százötvenöt esztendővel, sem most. Azoknak üzenem ezt, akik nem hittek nekünk, amikor azt mondtuk: a Szabadság-szobor ismét állni fog. És áll a Szabadság-szobor!
Szabadság-szobrunk nekünk csak egy van. De sok még a lelkünkbe rejtett szabadságszimbólum, amit ki kell szabadítanunk, sok még az intolerancia vagy gyűlölet várárkaiba rejtett érték, amelyeket mind-mind ki kell szabadítanunk – mondta az RMDSZ elnöke.
Soha nagyobb szükségünk nem volt az összefogásra, mint ebben az időszakban. Vagy továbbra is erős, egységes érdekképviseletünk lesz a román parlamentben, vagy ismét a fejünk fölött döntenek mások, mint annyiszor a történelemben, Trianonban és máshol.
Nagy a tét, nagy a felelősség, de együtt képesek leszünk eleget tenni a feladatnak, képesek leszünk Romániát bevinni az Európai Unióba, képesek leszünk minél előbb eljutni oda, hogy Románia és Magyarország között, erdélyi magyarok és magyarországi magyarok között ne legyen határ, képesek leszünk teljes körű autonómiát kiépíteni magyar közösségünknek – hangzott el Markó Béla ünnepi beszédében.
Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke beszédében arra emlékeztette a hallgatóságot: a „trianoni vandalizmusnak” áldozatul esett magyar szobroknak, emlékműveknek mindegyike még nem került a helyére. Ez nem politikai kérdés, hanem az európai kulturális örökség ügye – hangoztatta a püspök. Felhívta a figyelmet továbbá a romániai magyarság demográfiai csökkenésére.
Tokay György Arad megyei RMDSZ-képviselő arról beszélt, hogy a romániai magyarságnak sikerült eredményeket elérnie, soha nem vesztett háborúkat, legfeljebb kisebb csatákat. Amit elért, az nehezen született meg: kitartás, szorgalom kellett hozzá. „Nem kell a vérünket adnunk, elég, ha a munkánkat adjuk” – hangsúlyozta a politikus.

