RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája Szerkeszti: Márton Adél-Evelin
www.rmdsz.ro 2004. szeptember 14., kedd
elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro XII. évfolyam, 2806. szám, II. kiadás
Képviselőházi tájékoztató
***A Képviselőház tegnap délutáni plenáris ülésén került megtárgyalásra a Márton Árpád, Kelemen Hunor és Dr. Becsek-Garda Dezső képviselők által benyújtott Közlevéltárakról szóló törvénytervezet. Az első lépésben a levéltári törvény módosításaként letett kezdeményezést a Törvényelőkészítő Tanács és a Kormány negatív véleményezése miatt a szerzők különálló jogszabályként terjesztették a Képviselőház művelődési bizottsága elé. Az ülésen felszólaló Márton Árpád képviselő elmondta: a kezdeményezők és a jogszabályt alapfokon tárgyaló bizottság elsősorban a közérdek, az információkhoz való hozzáférés szempontjait helyezték előtérbe a jelentés elkészítése során. Válaszában a jelen lévő belügyminisztériumi államtitkár a tervezet elutasítására szólított fel, többek között azzal érvelve, hogy a tervezet rendelkezései a levéltári rendszert alapjaiban változtatnák meg és a levéltári közkincs felaprózódásához vezetnének. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy a Kormány már kidolgozott egy erre vonatkozó tervezetet, amely korrigálja a fenti hiányosságait. Viszontválaszában az RMDSZ képviselője megütközésének adott hangot, hisz nem ez az első eset, amikor a Kormány visszautasít egy kezdeményezést, amit később ő maga kíván fenntartani.
***2004. szeptember 14.-i, Az árvizek a környezeti egyensúlyvesztés jelei címet viselő politikai nyilatkozatában Dr. Makkai Gergely Maros megyei képviselő a Romániát fenyegető súlyos környezeti veszélyek egyikére kívánta felhívni a figyelmet. Az utóbbi években egyre váratlanabb pillanatokban bekövetkező, nagyméretű anyagi károkat és emberi áldozatokat maga után vonó jelenség súlyosságát éppen ellenőrizhetetlen jellege adja – figyelmeztetett a képviselő, aki hozzátette: az éghajlati viszonyok globális változásának feltételei mellett, a hazai helyzetet még inkább beárnyékolja, hogy a természeti környezet jelentősen megbomlott egyensúlyának visszaállítása nálunk elfogadhatatlanul sokat késik. Ez, a tartós fejlesztés elvén alapuló átfogó folyamat, csupán az érintett intézmények közös erőfeszítése révén valósítható meg – mutatott rá Makkai Gergely, egyszersmind kihangsúlyozva, hogy a Parlementnek kiemelt szerep jut ebben, mint a szükséges törvényes keretek biztosítása, mint az egész folyamat monitorizálása terén. Ilyen értelemben, múlt heti napirend előtti felszólalásához hasonlóan a képviselő emlékeztetett: szükségesnek tartja egy környezetvédelmi kérdésekkel foglalkozó állandó Bizottság megalakítását.
***Ugyancsak a napirend előtti felszólalások során Antal István képviselő az elmúlt időszakban tapasztalható vadkárok okozta áldatlan helyzetre hívta fel a figyelmet.
Az udvarhelyszéki képviselő több konkrét példával igazolta: nem egyedi esetekről van szó, az illetékes hatóságokat (a helyi vadásztársaság, az önkormányzatok, stb.) ebben az értelemben hatékonyabb együttműködésére szólította fel, hiszen – mint mondotta – megengedhetetlen hogy egy év munkája menjen tönkre a vadak okozta károk miatt.
A képviselő pontszerűen rámutatott és idézte a vadgazdálkodásról szóló 1996. évi 103. számú újraközölt törvény azon a cikkelyeit, amelyek egyértelműen meghatározzák, hogy a hatóságoknak milyen módon kell beavatkozniuk a vadkárok megelőzésébe, felmérésébe, illetve a kártalanítási folyamat gördülékenyebbé tételébe.
Antal István képviselő reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a közeljövőben sor kerül a vadgazdálkodásról szóló törvény módosítására, amely tartalmazni fogja azt is, hogy a vad uratlan jószágnak minősüljön (amint az EU tagállamainak többségében), a vadászati jog pedig általában a föld tulajdonjogához kapcsolódjon, ezáltal megteremtve a jobb együttműködési lehetőséget a vadásztársaságok és az erdőtulajdonosok között.
***A Képviselőház plénuma végső szavazással elfogadta a helyi választottak jogállásáról szóló törvénytervezetet. Az RMDSZ parlamenti csoportjának álláspontját Márton Árpád képviselő ismertette: a Szenátus elfogadott egy olyan cikkelyt, amelynek értelmében a helyi választó kijelentéseiért és szavazatáért büntetőjogilag nem vonható felelősségre. A Képviselőház ebből a cikkelyből törölte a szavazásra vonatkozó részt, melyet az egyeztetőbizottság is elfogadott, ily módon nem volt már lehetőségünk figyelmeztetni, milyen jelentős veszélyeket hordoz magában ez az előírás. A Kovászna megyei prefektus példáján keresztül (aki levélben megfenyegette a megyei tanácsosokat: amennyiben nem úgy szavaznak, ahogyan ő szeretné, megbünteti őket) szemléltette, hogy mennyire önkényesen lehet értelmezni egy ilyen rendelkezést. A demokrácia elvének eme súlyos megsértése miatt az RMDSZ a jogszabály ellen szavazott.
***A Képviselőház plénuma a mai napon tárgyalta a katonai törvényszékekre és ügyészségekre vonatkozó törvény tervezetét. Az RMDSZ álláspontját Székely Ervin-Zoltánképviselő tartotta fenn. Felszólalásában kifejtette: nincs szükség az említett intézményekre, mivel azok sértik az állampolgárok egyenlőségének alkotmányos elvét, az Európai Unió jogrendjével sem egyeztethetők össze, és a demokratikus elveknek sem felelnek meg. Az RMDSZ álláspontjának is szerepe volt abban, hogy a plénum visszautalta a tervezetet a szakbizottsághoz.

