RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája Szerkeszti: Márton Adél-Evelin
www.rmdsz.ro 2004. szeptember 5., vasárnap
elhivbuk@rmdsz. ro XII. évfolyam, 2799. szám
Markó Béla lett az RMDSZ államelnök-jelöltje
***Markó Bélát választotta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség államfőjelöltjévé szombaton, 2004. szeptember 4-én Marosvásárhelyen a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT), amelynek tagjai egyhangúlag elfogadták a szövetség választási programját is.
Markó Béla a novemberben esedékes parlamenti és elnökválasztások előtt ily módon „kettős szerepben” közvetítheti az RMDSZ álláspontját a magyar közösség felé: mint a Szövetség elnöke, s mint annak államfőjelöltje. Korábban számos más név is felmerült, de szombaton összesen már csak három jelöltet terjesztettek elő hivatalosan. A SZKT titkos, urnás szavazással döntött, a 114 jelenlévő közül 109-en voksoltak Markó mellett.
Az SZKT ugyanakkor egyhangúlag elfogadta az RMDSZ választási programját. Ennek két kulcsszava magában a címben olvasható: „Párbeszéd az autonómiáért”. E program értelmében az RMDSZ autonómiát akar, ezt azonban csak párbeszéddel, a többség és a kisebbség közötti tárgyalások útján tartja megvalósíthatónak. A program fő elemeit kiemelve Markó Béla maga is kifejtette e fórumon: van lehetőség arra, hogy kialakítsuk a romániai magyarság számára a kulturális autonómia teljes jogi keretét, ami azt jelentené, hogy a kisebbségi közösségek és a kisebbségi szervezetek jogállását szabályozó törvénnyel létrehozzák többek között az oktatási és művelődési intézmények működését felügyelő kisebbségi önkormányzatokat. A magyarság a közigazgatási-területi autonómia megvalósításához is jóval közelebb került az elmúlt években, elsősorban azáltal, hogy folytatódik az általános decentralizálás az oktatás, a kultúra, az egészségügy, a szociális problémák, a gazdaságfejlesztés és a rendfenntartás területén.
Az RMDSZ céljának tekinti azt is, hogy új regionális együttműködési formákat hozzanak létre a székely megyék között. A szervezet úgy véli, hogy meg kell változtatni a gazdasági fejlesztési régiókat Romániában. Arra is törekszik, hogy törvényes garanciákat sikerüljön teremteni a kisebbségi közösségek arányos képviseletére a különböző döntéshozó és végrehajtó testületekben, beleértve a rendőrséget és más fontos intézményeket.
A választási programot az elmúlt hónapokban széleskörű társadalmi konzultációsorozat előzte meg a romániai magyarságon belül, így az – mint arra maga Markó is felhívta a figyelmet – tartalmazza a különböző civil, szakmai és ifjúsági szervezetek és egyházak javaslatait is. Az egyhangúlag elfogadott programról még Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) egyik alelnöke is elégedetten beszélt, amikor RMDSZ-képviselői minőségében hozzászólt a témához.
Az SZKT szombati ülésén ugyancsak elfogadta a szenátorok és képviselők jelölésének– az úgynevezett előválasztásoknak – a szabályzatát. Ezzel kapcsolatban Markó jelezte: az RMDSZ fontosnak tartja, hogy minden romániai magyar szavazhasson. „Jöjjenek azok is, akik a különböző nemzeti tanácsokban vagy a Magyar Polgári Szövetségben kerestek politikai jövőt az elmúlt hónapokban, várjuk őket az előválasztásokon, jelöltessék magukat, méretkezzenek meg” – mondta.

