RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája Szerkeszti: Márton Adél-Evelin
www.rmdsz.ro 2004. július 30, péntek
elhivbuk@rmdsz. ro XII. évfolyam, 2782. szám
Uniós integráció az erdélyi magyar helyzet rendezésének szolgálatában
***Kisebbségi léthelyzetek és európai integráció címmel ma, 2004. július 30-án Szatmárnémetiben a Scheffler János Lelkipásztori Központ előadótermében került sor arra a konferenciára, mely a Partiumi Magyar Napok egyik kiemelkedő eseményének bizonyult.
A délután folyamán előadást tartott többek között Markó Béla, az RMDSZ elnöke, aki az integráció által nyújtott kisebbségpolitikai lehetőségeket ismertette, Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, aki a már EU–tag Magyarország és a határon túli magyarság kapcsolatát vázolta, és dr. Szakály Sándor történész, aki a Kárpát–medencei magyarság európai integrációjának ellentmondásairól szólt.
Miképpen segíti az uniós integráció az erdélyi magyar helyzet rendezését? – tette fel a kérdést előadásában az RMDSZ elnöke. Kezdetektől fogva az volt a célunk, hogy szülőföldünkön, magyarként boldogulhassunk. Ehhez az volt szükséges, hogy Romániában kialakulhasson az általános demokrácia és a piacgazdaság, hogy kiépüljön egy sajátos jogrendszeren alapuló autonómia-rendszer és, hogy megtörténhessen a nemzet újraegyesítése: a magyarországi és az erdélyi magyarokat ne válasszák el egymástól a határok. Mindhárom említett dimenzióban eredményesen haladtunk, de – véleményem szerint – ez a folyamat csak az Európai Unión belül fejeződhet be, és nagyon fontos felismernünk, hogy céljaink megvalósításában az integráció lesz az alapvető eszközünk. Éppen ezért az integráció folyamatát nem szabad lassítani, hanem ellenkezőleg: gyorsítanunk kell azt, hogy minél előbb együtt legyünk Magyarországgal az Unióban – hangsúlyozta Markó Béla.

