RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája Szerkeszti: Márton Adél-Evelin
www.rmdsz.ro 2004. július 28, szerda
elhivbuk@rmdsz. ro XII. évfolyam, 2780. szám, II. kiadás
Kovács Kálmán az RMDSZ Ügyvezető Elnökségével találkozott
Ülésezett a programbizottság
Kovács Kálmán az RMDSZ Ügyvezető Elnökségével találkozott
***Kolozsváron az RMDSZ Ügyvezető Elnökségén sorra került megbeszéléssel zárta július 28-án erdélyi látogatását Kovács Kálmán magyar informatikai és hírközlési miniszter, aki az előző napon Markó Bélával, az RMDSZ szövetségi elnökével együtt nyitotta meg a marosfői Neumann János informatikai tábort. A találkozón számba vették az Informatikai és Hírközlési Minisztérium és az RMDSZ között megkötött együttműködési megállapodásba foglaltak megvalósításának állapotát. Az eredmények közül külön kiemelték a középiskolás informatikai táborok kiterjesztését a Magyarországgal szomszédos országokra és az informatikai támogatásra kiírt 4 éves pályázati program első szakaszának sikerét, amely több mint 90 millió forint értékű támogatást biztosított erdélyi infrastruktúra-fejlesztésre, szélessávú internet-kapcsolat biztosítására, közszolgálati portálok létrehozására és fejlesztésére, valamint informatikai képzésre. Ugyancsak az eredmények közé sorolható, hogy elkészült a magyarországihoz és az Európai Unió információs társadalom stratégiájához illeszkedő erdélyi magyar információs társadalom stratégiája, amelynek kidolgozását egy korábbi nagyváradi találkozón határozták el. Ennek összetevői – többek között – a közösségi internet-pontok létrehozásának programja, az elektronikus gazdasági szolgáltatások és a kárpát-medencei internet szolgáltatók együttműködése. A megbeszélésen szó esett arról a most kiírt pályázatról is, amely a határon túli magyar televíziózást szolgálja.
Takács Csaba ügyvezető elnök kiemelten fontosnak értékelte az erdélyi magyar szakmai körök részvételét a programok kidolgozásához, és hangsúlyozta: példaértékűnek tartja a minisztérium és az RMDSZ eredményes együttműködését, amely nagymértékben hozzájárul a romániai magyar közösség informatikai felzárkóztatásához, az európai uniós követelményeknek megfelelően.
Ülésezett a programbizottság
***Takács Csaba ügyvezető elnök részvételével tartotta meg első ülését Kolozsváron 2004. július 27-én az RMDSZ parlamenti választási programját kidolgozó bizottság. A Szövetségi Operatív Tanács által kinevezett, dr. Kötő József oktatási és egyházügyi ügyvezető alelnök által vezetett 11 tagú testület kidolgozta a program elkészítésének munkamódszerét és ütemtervét, fejezetekre tagolt felépítését és megnevezte a fejezetek témagazdáit.

