RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája Szerkeszti: Márton Adél-Evelin
www.rmdsz.ro 2004. június 19., szombat
elhivbuk@rmdsz. ro XII. évfolyam, 2751. szám
***Alább közöljük Markó Béla ünnepi beszédét, mely szombaton, 2004 június 19-én a Vajdasági Magyar Szövetség jubileumi közgyűlésén hangzott el, Szabadkán.
Tisztelt Elnök Úr!
Tisztel Közgyűlés!
Azt mondják, ha valamilyen okból az ikertestvéreket elválasztják egymástól, és aztán évek vagy akár évtizedek múlva összehasonlítják az életsorsukat, meglepő egybeeséseket lehet felfedezni náluk. Ugyanolyan betegségektől szenvednek, ugyanolyan sikereket vagy kudarcokat mondhatnak magukénak. Sőt, olyasmit is olvastam, hogy messze egymástól azt is megérzik valami titokzatos módon, hogy a másik éppen bajba került, bánata van vagy gondokkal küszködik.
Nem tudom, van-e legalább egy szemernyi tudományos igazság ezekben a történetekben, de azt tudni vélem, hogy velünk, kárpát-medencei magyar közösségekkel pontosan úgy zajlott minden a valóságban is, ahogy az egymástól külön élő ikertestvérekről regélik.
Trianon szétszakított, darabokra vágott, és külön pályán indított el minket. Hiába kulcsoltuk egymásba a kezünket, hiába kapaszkodtunk, mert elrángattak egymástól, és megpróbáltak örökbe adni másnak.
Nos, úgy tűnik, hogy nem sikerült.
Igaz, hogy önálló életre kényszerültünk, igaz, hogy külön-külön kellett boldogulnunk, de mikor 1989 után ismét találkoztunk, bárki láthatta, milyen egyformák vagyunk továbbra is.
Mert bizony egyformák vagyunk, kedves barátaim, kedves testvéreim, vajdasági magyarok, és nekem nagy elégtételem volt az elmúlt években, hogy megértjük egymást ebben az értetlen világban, bár azelőtt talán soha nem is láttuk egymást.
A magyar nemzet nagy csodája ez a közelség, ez az összetartozás, ez a ragaszkodás egymáshoz. Trianon nagy megpróbáltatás volt, kegyetlen és igazságtalan próbatétel, de mi kiálltuk a próbát.
Magyarok maradtunk a legnehezebb körülmények között is.
A Vajdasági Magyar Szövetség létének tíz esztendeje nekünk, erdélyi magyaroknak a példás együttműködés tíz jó évét jelenti. Mert többé-kevésbé minden magyar megérti magát minden magyarral ugyan, de kisebbségi magyar érti csak igazán a kisebbségi magyart. Nekünk ugyanis nemcsak a szavaink, hanem a tapasztalataink, az érzéseink, a helyzetértékeléseink is kísértetiesen hasonlítanak.
Mint ahogy, sajnos, a többség ártó szándékai is hasonlítanak itt is, ott is.
Ezért merem azt mondani, hogy az RMDSZ ma testvérként köszönti a VMSZ-t, mert mi valóban testvérek voltunk jóban, rosszban.
Egyformán fontosnak tartottuk az egységes politikai fellépést országainkban.
Egyformán kerestük az egyenjogú párbeszéd lehetőségét a többségi pártokkal, és amikor ez lehetséges volt, akkor tudtuk ezt az együttműködést saját magyar közösségünk javára fordítani.
Egyformán küzdöttünk és küzdünk az önállóságért, az autonómia különböző formáiért.
Egyformán célunknak tekintjük országaink euroatlanti és európai integrációját.
Egyformán azt kérjük a magyarországi politikusoktól, hogy segítsenek, de úgy segítsenek, ahogy mi a leghasznosabbnak ítéljük.
Egyformán azt várjuk el ugyanezektől a politikusoktól, hogy ne osszanak meg minket, mert fontos ugyan, hogy ki a jobboldali és ki a baloldali, de nekünk ma még sokkal fontosabb, hogy ki a magyar és ki akar továbbra is magyarként megmaradni a szülőföldjén.
Ami viszont nem egyforma valóban: a közösségi fenyegetettség mértéke. Az utóbbi időben például a Vajdaságban minden bizonnyal nehezebb volt magyarnak lenni, mint Erdélyben. A Vajdasági Magyar Szövetség valóban európai súlyú példát mutatott abból, hogy mi, magyarok nem erőszakos eszközökkel, hanem politikai úton akarunk a helyzetünkön változtatni. Kár, hogy Európa még mindig nem figyel eléggé erre a példára.
Ezért is kell nekünk egymásra támaszkodni, ezért kell közösen fellépnünk olyankor is, amikor esetleg egyikünknek-másikunknak kényelmesebb lenne csak a saját problémáival foglalkozni. A VMSZ-ben mindig is megvolt a kárpát-medencei magyar szolidaritás képessége, és ezt mi nagyra értékeljük, ez nekünk is nagyon sokszor segített.
Azt gondolom, hogy most is egységesen kell fellépnünk, például annak érdekében, hogy a magyar kormány ne halogassa tovább, hanem mielőbb hívja össze a Magyar Állandó Értekezletet, és vitassuk meg legsürgősebb kérdéseinket: hogyan támogathatjuk közösen az autonómia ügyét, mit gondolunk a kettős állampolgárságról, vagy miképpen kellene továbbfejleszteni, átláthatóbbá és biztonságosabbá tenni a támogatási rendszert.
Ugyancsak együtt kellene időről időre Európához is fordulnunk a kárpát-medencei magyarság érdekében, Magyarország Európai Uniós tagságát, de a különböző kárpát-medencei magyar szervezetek európai pártszövetségekben való jelenlétét is felhasználni erre.
A kisebbségbe szorított magyar közösségeknek nemcsak országaikon belül, hanem országhatárokon átnyúlva is egységesnek kell lenniük. Nem szabad hagynunk, hogy eltávolodjunk – vagy eltávolítsanak! – egymástól.
Hiszen egy a sorsunk nekünk, ikertestvéreknek, bármennyire is külön kellett szembenéznünk mindenféle megpróbáltatással. Ha még nem is vagyunk mindenben együtt, lassan-lassan ismét egységes nemzet leszünk.
Ennek a célnak az eléréséhez kívánok a Vajdasági Magyar Szövetségnek erőt, ezután is, mert meggyőződésem, hogy ez az érdeke a vajdasági magyarságnak, de ez az érdeke az erdélyi magyarságnak is. Ha egyikünk gyengül, ez gyengíti a többieket is, ha egyikünk erős, ez erőt ad a többieknek is.
Ne feledjétek ezt!
Szabadka, 2004. június 19.
MARKÓ Béla