RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája Szerkeszti: Márton Adél-Evelin
www.rmdsz.ro 2004. június 4., péntek
elhivbuk@rmdsz. ro XII. évfolyam, 2738. szám, I. kiadás
Együtt, szabadon, Kolozsváron!
*** Soha nem volt annyira időszerű az Együtt, szabadon! gondolata, mint most. Együtt kell lennünk, hogy az erdélyi, és ezen belül a kolozsvári magyarságnak szabadságát továbbvigyük – mondta Markó Béla szövetségi elnök 2004. június 3-án, a Kolozs megyei RMDSZ kampányzáró rendezvényén. A kincses város Sportcsarnokában lezajlott eseményen jelen volt Takács Csaba ügyvezető elnök, Kónya Hamar Sándor Kolozs megyei elnök, a Szövetség megyei és városi tanácsos jelöltjei, valamint megyei polgármesterjelöltjei. Az eseményen részt vett az RMDSZ Kolozs megyei szervezete által is támogatott Ioan Rus, a kormánypárt kolozsvári polgármesterjelöltje.
Markó szerint a kiszabadított aradi Szabadság szobor nem csak az időtlen történelem üzenetét hordozza, hanem azt is, hogy ez a közösség, és ennek érdekvédelmi szervezete nem adja fel a küzdelmet. Ezt bizonyítja, hogy egy fél évvel ezelőtt, amikor a Szövetség a Szabadság szobor kiszabadításáért küzdött, sokan mondták, hogy nincs tovább. Mi azonban tudtuk, hogy küzdelmünk igazságos és folytattuk a harcot – fél esztendő múlva állt a Szabadság szobor. Mi tudjuk, hogy miénk az igazság, és ezt előbb vagy utóbb kiküzdjük – hangsúlyozta a szövetségi elnök. Ehhez hozzáfűzte: amit most döntünk, az egész erdélyi magyarság sorsát meghatározza az elkövetkező évekre. Majd leszögezte: itt az ideje, hogy Kolozsvár ismét Erdély fővárosa legyen, itt az ideje, hogy a „hitvány kolozsvári bíró” távozzék. E cél megvalósításában azonban, Markó szerint együtt kell cselekednünk másokkal, és véleménye szerint a Kolozs megyei RMDSZ jó döntést hozott, amikor a jelenlegi belügyminiszter, a kormánypárt kolozsvári polgármesterjelöltje, Ioan Rus támogatására szólítja fel a magyar választópolgárokat.
Ioan Rus eddigi tevékenységéről szólva, Markó Béla elsősorban az autópálya kérdésében kifejtett igen határozott álláspontját méltatta: a belügyminiszter személyében az RMDSZ egyik legfontosabb szövetségesét találta. Ennek a szilárd együttműködésnek is köszönhető, hogy az autópálya ma már tény, egy hónapon belül ugyanis megindul ennek építése.
A szövetségi elnök véleményét erősítette meg Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke, aki megfogalmazta: Ioan Rus volt az egyedüli bátor ember, aki szövetséget vállalt a kolozsvári magyarsággal. Vele együtt elérhetjük, hogy Funarnak végre távoznia kelljen.
Ioan Rus, miután köszönetet mondott a meleg fogadtatásért, hangsúlyozta, hogy nem szimbolikus gesztusokkal, hanem tettekkel fogja bizonyítani, hogy komolyan gondolja: együtt újra lehet építeni ezt a várost. Majd leszögezte: senki sem fogja kisebbséginek érezni magát többet Kolozsváron.
Az Együtt, szabadon gondolatát megerősítve fogalmazott Kónya Hamar Sándor: a lényeg az, hogy tudjuk, hogy vagyunk, hogy leszünk, hogy legyen Kolozsvár a miénk, és legyen Kolozsvár magyar.

