2004

2004. május 15., szombat XII. évfolyam, 2720. szám, II. kiadás

RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ

Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája                                        Szerkeszti: Márton Adél-Evelin

           www.rmdsz.ro                                                               2004. május 15., szombat

elhivbuk@rmdsz.rdsnet.ro                                           XII. évfolyam, 2720. szám, II. kiadás

Párbeszéd a jövőért

Morális kudarcot vallott a Magyar Polgári Szövetség

Évforduló az RMGE történetében

Párbeszéd a jövőért

***Szombaton, május 15-én Kolozsvárott folytatódott az RMDSZ által kezdeményezett Párbeszéd a jövőért című konzultáció-sorozat.

Az első megbeszélésen Markó Béla szövetségi elnök, Kötő József oktatási és egyházügyi ügyvezető alelnök és az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság dr. Köllő Gábor elnök által vezetett küldöttsége áttekintette az EMT és a romániai magyarság érdekvédelmi szervezete közötti további együttműködés módozatait. Ennek egyik legfontosabb vetülete az a szakértői háttér, amelyet a szakmai szervezet tud biztosítani az RMDSZ programjának, prioritásainak kialakításában, valamint törvényhozásbeli tevékenységéhez – állapították meg. A civilszervezetekkel megtartott korábbi találkozókhoz hasonlóan ez alkalommal is megfogalmazódott az igény az országos, regionális hatókörű civil- és szakmai szervezetek zavartalan működését biztosító normatív támogatási rendszer kidolgozására, az ehhez szükséges kritériumrendszer megfogalmazására a következő hónapokban, hogy a rendelkezésre álló alapítványi keretekre alapozva ez a rendszer a következő év elejétől alkalmazható legyen. Markó Béla méltányolta a EMT magas színvonalú szakmai munkáját, rendezvényeit, amelyekkel nemzetközi elismerést vívott ki. Biztosította tárgyalópartnereit, hogy az RMDSZ támogatja a EMT kiadványai tudományos voltának hivatalos elismertetését az illetékes román kormányhivatallal.

A Szabadelvű Körrel folytatott megbeszélésen a résztvevők, miután röviden ismertették az RMDSZ jelenlegi tevékenységével, a kampánnyal kapcsolatos helyzetértékeléseiket, a közép-, illetve hosszú távú együttműködés és politizálás kérdéseit elemezték. A Szabadelvű Kör képviselői – Eckstein-Kovács Péter elnök, Péter Pál és Magyari Nándor László – az RMDSZ belső pluralizmusának és a platformok helyzetének alakulásáról, illetve ennek újragondolásáról kérdezték az elnököt. Markó Béla a nyitottság és a belső pluralizmus erősítése melletti elkötelezettségéről, a platform cselekvési mezejének növeléséről biztosította őket, hathatós együttműködést helyezve kilátásba. Két témakört jelöltek meg, amelyekkel kapcsolatban határozottabb és aktívabb szerepet vállalnának az elkövetkező időszakban: az európai uniós csatlakozással kapcsolatos tennivalók, illetve a vállalkozások és a gazdasági kérdéskör vonatkozásában szeretnének nagyobb teret maguknak a platform tagjai. Az RMDSZ elnöke megígérte, hogy szem előtt tartja mindkét igényt, és – hasznosnak ítélve az aktuális politikai kérdésekről való eszmecserét – rendszeres, havi konzultációt helyezett kilátásba az elkövetkező időszakra.

A felekezeti oktatás törvényi szabályozásának kérdései, az egyházak karitatív tevékenységének állami támogatása, az egyházi ingatlanok visszaszármaztatási folyamata köré csoportosult a Tempfli József nagyváradi megyéspüspökkel folytatott megbeszélés. Markó Béla és Kötő József ismertették, hogy a következő hetekben megkezdődik a magyar történelmi egyházakkal közösen kidolgozott RMDSZ törvénytervezet egyeztetése az illetékes minisztériummal, és azt vagy az oktatási törvényt módosító csomag részeként, vagy külön jogszabályként szeretnék még a nyári parlamenti ülésszakon beterjeszteni. Az RMDSZ határozottan kiáll amellett, hogy az egyházak karitatív tevékenységét, árvaházak, öregotthonok, kórházak fenntartását, árvaházból kikerült fiatalok foglalkoztatását, lakásgondjainak megoldását az állam hathatósan támogassa anyagilag – mondta Markó Béla. Tempfli József támogatást kért ahhoz, hogy a visszakapott ingatlanok telekkönyvezési folyamata felgyorsuljon. Ugyanakkor bejelentette, hogy püspöki körlevélben szólítja fel híveit a részvételre a helyhatósági választásokon.

A Párbeszéd a jövőért konzultációsorozat mai megbeszélést követően, Markó Béla szövetségi elnök sajtótájékoztatón ismertette a média képviselőivel a délelőtti találkozókon elhangzottakat, az ezeken felmerülő kérdéseket.

Újságírói kérdésre válaszolva Markó Béla elmondta, hogy a Szövetség képviselői már folytattak megbeszéléseket Alexandru Athanasiu tanügyminiszterrel a tanügyi törvény módosításáról. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy az elkövetkező hetekben hasonló egyeztetésekre kerül majd sor, annak érdekében, hogy a felekezeti oktatást is, a törvényes előírásoknak megfelelően szabályozza a tanügyi törvény. Markó Béla fontosnak tartja, hogy a módosított tanügyi törvény szövege szabályozza a felekezeti iskolák működtetésére szánt állami támogatások nagyságát, valamint az ezekben folyó oktatásnak egyházi felügyeletét. Az állami támogatások milyenségéről szólva, a Szövetség elnöke úgy véli, hogy ezeknek a tanerők bérezésében, és más anyagi költségek felvállalásában kell megnyilvánulnia. Másrészt az egyházak feladata lenne többek között a felekezeti oktatásnak helyet adó épületek, az oktatási folyamathoz szükséges felszerelés biztosítása. Kötő József összegzéséként elmondta, hogy a Szövetség a tanügyi törvény módosításában három alapelv: az intézményalapítás joga, az intézményi autonómia, valamint az állami finanszírozás érvényesítését tartja fontosnak.

Markó Béla ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az elkövetkező hetekben sikerül egy közös szöveget kidolgozni a tanügyminisztérium képviselőivel, hogy a módosított törvénytervezet még az idei, nyári parlamenti ülésszakban a plénumba kerüljön.

Az egyházi ingatlanok kérdéséről szólva Markó Béla hangsúlyozta, hogy a Szövetség ezeknek természetbeni visszaadását szorgalmazza, ugyanakkor elmondta, hogy a történelmi magyar egyházak által visszaigényelt több mint 1700 ingatlan közül 314 ingatlan visszajuttatásáról döntött a kérések elbírálásával megbízott bizottság, amelyeknek egy része már telekkönyvezve volt.

Morális kudarcot vallott a Magyar Polgári Szövetség

*** Nem csak politikai, hanem morális kudarcot is vallott a Magyar Polgári Szövetség azáltal, hogy a szövetség sikertelen bejegyeztetési kísérlete után, más kisebbségi szervezetek, így a Német Demokrata Fórum listáin kívánták jelöltjeiket indítani – nyilatkozta Markó Béla szövetségi elnök ma, május 15-én, Kolozsváron. A szövetségi elnök szerint a Magyar Polgári Szövetség tagjai már akkor kétes erkölcsi magatartásról tettek tanúbizonyságot, amikor a választásokon való indulásukhoz szükséges aláírások összegyűjtésekor különböző módszerekkel megpróbálták félrevezetni az embereket. Markó meggyőződését fejezte ki, hogy az MPSZ tagjai nem politikai alternatívát akarnak kínálni, sokkal inkább különböző pozíciókhoz akarnak jutni. Tőkés László püspök kijelentésére („Nem tartok annyira Funartól és Vadimtól, mint az európai színekben tetszelgő, jogfosztó hatalomtól”) reagálva Markó megdöbbenésének adott hangot. Véleménye szerint egy hasonló nyilatkozat, komolytalansága mellett, a románok és magyarok közötti feszültségek szítását eredményezi.

Évforduló az RMGE történetében

***Fennállásának 160-ik évfordulóját ünnepelte a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete szombaton, Kolozsváron. Ez alkalomból tartott küldöttülésén a szervezet mintegy 300 képviselője emlékezett az érdekképviseleti szervezet jogelődjének, az Erdélyi Gazdák Egyesületének létrehozására. Az esemény meghívottjaként jelen volt Markó Béla, az RMDSZ elnöke, valamint Benedek Fülöp, a magyar Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára.  Az ünnepi ülést Sebestyén Csaba, a szervezet elnöke, valamint dr. Csávossy György tiszteletbeli elnök nyitotta meg.

A gazdaegyesület másfélszázados fennállása az erdélyi magyarság számára a tartósságot, a közösség megmaradását jelképezi – mutatott rá köszöntő beszédében az RMDSZ elnöke. Úgy vélte, olyan időszak elé néz a magyarság, amelyben fogalmazása szerint nem elég a szülőföldön boldogulás, hanem „szülőfölddel boldogulás” is szükséges. Hangsúlyozta, a magyarság számára létkérdés, hogy milyen állapotban lép be – várhatóan 2007-ben – az Európai Unióba. Az elnök leszögezte: rajtunk múlik, hogy a magyarok nyertesei, vagy vesztesei lesznek az uniós csatlakozásnak, a sikerhez pedig tudnunk kell mit kezdünk majd a szülőfölddel, a mezőgazdasággal, a falu népével is. – A magyarság változhat, az eszközök változhatnak, a cél azonban mindvégig változatlan: a szülőfölddel boldogulni kell – hangsúlyozta az elnök.

Az ülésen megfogalmazódott a csatlakozási felkészülés során egyre nagyobb hangsúlyt kap a korszerű vidékfejlesztés ennek nyomán pedig az RMGE is egyre nagyobb szerep kap a magyarság szülőföldön való boldogulását célzó erőfeszítésekben.

Dr. Medgyessy Péter miniszterelnök üdvözletét Benedek Fülöp államtitkár tolmácsolta.

A rendezvény során átadták a magyar szaktárca által felajánlott „legjobb erdélyi magyar gazda”, díjakat, valamint az RMGE Aranykalász-díját, illetve okleveleit.

A napirend értelmében az ülés a szervezet új vezetőségének megválasztásával zárult.