RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája Szerkeszti: Márton Adél-Evelin
www.rmdsz.ro 2004. május 6., csütörtök
elhivbuk@rmdsz.rdsnet.ro XII. évfolyam, 2712. szám, I. kiadás
KÖZLEMÉNY
A Magyar Polgári Szövetség 2004. május 2-án, Marosvásárhelyen elfogadott nyilatkozatával kapcsolatban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Országos Kampánystábja a következőket kívánja a nyilvánosság tudomására hozni:
A Magyar Polgári Szövetség rágalmaz, amikor azt állítja, hogy: „Markó Béla, FrundaGyörgy, Verestóy Attila, Borbély László és társaik éveken át körmönfont módszereket használva megakadályozták az RMDSZ programban szereplő belső választásokat.”
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Szövetség 7. Kongresszusán elfogadott határozata értelmében tartotta meg a belső választásokat.
A Kongresszus a belső választások lebonyolítási módozata tekintetében két változatot fogadott el: a közvetlen, illetve közvetett módszert, a területi szervezetek hatáskörébe utalva annak eldöntését, hogy milyen módon kívánják kijelölni a Szövetségi Képviselők Tanácsába választott tagjaikat.
A 2003 áprilisában és májusában megtartott belső választásokon több, tízezer állampolgár vett részt elektorként vagy közvetlen urnás megméretkezésen.
Ennek nyomán alakult újra a Szövetségi Képviselők Tanácsa.
Ami a választás szabadságát illeti, az önkormányzati választásokat előkészítő időszakban az RMDSZ mintegy 781 településen szervezett előválasztásokat, amelyen 184.731 személy vett részt. Bárki jelöltethette magát, és bárki szavazhatott, választhatott, megméretkezhetett ezeken az előválasztásokon.
Ezzel szemben, azok, akik támadják az RMDSZ nyitottságát még csak formális megmérettetésen sem kérték ki a helyi közösségek véleményét.
Nem felel meg a valóságnak az az állítás sem, amely szerint: „2004-ben alkotmányt és törvényeket semmibe véve, a kormányzó posztkommunista párttal karöltve azt is megakadályozták, hogy a Magyar Polgári Szövetség, élve alkotmányos jogaival, résztvehessen a 2004. június 6.-i helyhatósági választásokon, ezzel a demokráciaellenes cselekedettel a romániai magyar közélet eddigi legnagyobb válságát idézve elő”
A Magyar Polgári Szövetségnek a választásokon való indulását nem az RMDSZ és a kormánypárt akadályozta meg: a Központi Választási Iroda egyöntetűen törvényességi okokból utasította vissza a Magyar Polgári Szövetség aláírásgyűjtő íveit.
A Magyar Polgári Szövetség által beadott dokumentumoknak súlyos formai és jogi hiányosságait állapította meg a Központi Választási Iroda, a helyi közigazgatási hatóságok megválasztásáról szóló 2004. évi 67. számú törvény, valamint ennek alkalmazására kiadott 2004/505. számú kormányhatározat szerint.
A törvény 7. cikkelye 5. bekezdése értelmében az aláírásokat gyűjtő személy köteles a listával együtt saját felelősségre adott nyilatkozatot benyújtani, amellyel igazolja a tagok aláírásának hitelességét. A Magyar Polgári Szövetség aláírásgyűjtő íveinek esetében sok helyen a felelősségvállalást nem az aláírásokat gyűjtő személy írta alá, hanem egy másik személy. A Központi Választási Iroda a bukaresti aláírásgyűjtő ívek esetében tapasztalta ezt, és szúrópróbaszerűen további három megye esetében ugyanezt észlelte.
Az aláírásgyűjtés során is gondok voltak: számos aláírót nem tájékoztattak arról, hogy tagokat és nem támogatókat gyűjtenek, és hogy a cél a kisebbségi szervezet választásokon való részvétele. Az ilyen jellegű óvásokat a Központi Választási Iroda már nem is tárgyalta, mert egyhangúan döntött a formai feltételeknek nem megfelelő aláírásgyűjtő ívek visszautasításáról.
Sok esetben kiskorúakkal gyűjtöttek aláírásokat, sok kiskorú szerepel a listákon.
A Magyar Polgári Szövetség képviselői még a lista letétele előtt azt nyilatkozták, hogy indulni fognak a parlamenti választásokon, ami nagymértékben veszélyeztetné a romániai magyarság parlamenti jelenlétét.
Bár nyilatkozataikban azt állították, hogy nem indítanak jelölteket olyan helységekben, ahol veszélyeztetnék a magyar polgármesterjelölt esélyeit, több olyan fontos helységben, mint Nagyvárad, Szatmár és máshol akarnak jelöltet állítani.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség eddig is, és ezután is híve a nyitottságnak, a választásnak és demokratikus megméretkezésnek, de nem fog támogatni olyan kezdeményezést, amely a törvényesség megkerülésével, az emberek félrevezetésével meg akarja osztani a magyarságot. Elengedhetetlen feltétele annak, hogy kivívott jogainkat megvédjük és bővítsük az, hogy szolidárisak legyünk, erős képviselete legyen a magyarságnak az önkormányzatokban és a parlamentben.
Ennek szellemében felkérünk minden magyar választót, hogy Együtt, szabadon éljen a választás, a szavazás jogával június 6-án és támogassa az RMDSZ jelöltjeit.
Az RMDSZ
Országos Kampánystábja
Kolozsvár, 2004. május 6.

