RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája Szerkeszti: Márton Adél-Evelin
www.rmdsz.ro 2004. április 13, kedd
elhivbuk@rmdsz.rdsnet.ro XII. évfolyam, 2691. szám, II. kiadás
Elvetették a NRP indítványát
***A szenátus mai, április 13-i ülésén megvitatta, majd elvetette a Nagyrománia Párt szenátorai által benyújtott indítványt, amelynek aláírói többek között azt állították, hogy a 282/2004-es kormányhatározat – amely az aradi Megbékélési Park létrehozására vonatkozó döntést tartalmazza – „nyilvánvaló ellentmondásban van a történelmi realitásokkal és a nemzeti érdekkel”. Az RMDSZ az indítvány ellen szavazott, a Szövetség álláspontját Markó Béla szövetségi elnök ismertette.
Az indítványt végül a Szenátus elvetette 70 ellenszavazattal, 46-on az indítvány mellett szavaztak, ketten pedig tartózkodtak.
Markó Béla szövetségi elnök felszólalása:
Tisztel Elnök Úr,
Tisztelt Szenátor Urak és Hölgyek!
Hogyha ezelőtt tíz évvel tárgyaltunk volna egy ilyen jellegű indítványt Románia Szenátusában, a légkör valószínűleg nagyon feszült lett volna, mindannyiunkat egy olyan történelmi ellentmondás érzése kerített volna hatalmába, amelyet semmiképpen sem lehet megszüntetni. Azt éreztük volna, hogy mindannyiunkat, románokat és magyarokat olyan mélyen érintettek a történelem tragikus konfliktusai, hogy sohasem fogunk egy táborba tartozni.
Kétségtelenül valamennyien a múlt foglyai lettünk volna.
Mégis, az elmúlt esztendők alatt kezdtünk megszabadulni ettől a tragikus örökségtől, attól a rögeszmétől, hogy a román-magyar ellentét sohasem múlhat el. Nem állítom azt, hogy máris ugyanúgy látjuk a történelmet, de mindenképpen elindultunk a megbékélés útján.
Előrehaladtunk, egyetlen súlyos, de ugyanakkor nevetséges kivétellel, amelyet azok képeznek, akik aláírták ezt az indítványt. A hazugságok és gyanúsítgatások labirintusában eltévedt kollegáink egy divatjamúlt és veszélyes nacionalizmust propagálnak.
Mi, a többiek, nem váltunk kevésbé magyarrá, vagy kevésbé románná egymáshoz való közeledésünk által, azáltal hogy koalíciót alkottunk vagy együttműködünk, sőt, ellenkezőleg: volt bátorságunk arra, hogy kezet nyújtsunk egymásnak, és ezáltal Románia valós érdekeit szolgáljuk: egy normális kapcsolat érdekét, románok és magyarok szolidáris erőfeszítésének érdekét.
A nemzetközi kapcsolatok szintjén érdekünk volt eddig is, és érdekünk lesz ezután is Románia és Magyarország minél jobb együttműködése.
A ma megvitatott indítvány azt állítja, hogy a 282/2004-es kormányhatározat – amely az aradi Megbékélési Park létrehozására vonatkozó döntést tartalmazza – „nyilvánvaló ellentmondásban van a történelmi realitásokkal és a nemzeti érdekkel”.
Nem az idézett Kormányhatározat, hanem az Önök érvelése áll, tisztelt aláírók, nyilvánvaló ellentmondásban a történelmi relitásokkal és a nemzeti érdekkel.
Tisztelt Szenátor urak,
Senki sem tagadhatja, hogy léteztek történelmünkben olyan pillanatok, amikor elődeink egymással szemben levő táborokban álltak, és a legfelvilágosultabb elméknek sem sikerült elkerülni ezeket a néha véres konfliktusokat. Senki sem tagadhatja, hogy a két nép kapcsolatát fájdalom és szenvedés terhelte. Nem lennénk őszinték, hogyha kijelentenénk, hogy ugyanazokkal az érzelmekkel közelítjük meg történelmi személyiségeinket, és ugyanazt a nézetet valljuk, mi, magyarok, és románok, például Avram Iancuról és Kossuth Lajosról. De megtanultunk egy rendkívül fontos dolgot az elmúlt esztendőkben: azt, hogy tiszteljük egymást, és egymás érzelmeit. Nem kényszeríthetjük felebarátunkat arra, hogy ugyanúgy gondolkozzon és érezzen mint mi, azt viszont elvárhatjuk tőle, hogy tiszteljen bennünket. Hogyha így járunk el lassan-lassan változni fog érzelmi viszonyulásunk is.
Így hajtunk fejet mi, romániai magyarok az Önök ünnepein az Önök hősei előtt. Így tettek önök is a mi március tizenötödikénk alkalmával, és megtiszteltek minket az elmúlt években miniszterelnöki ünnepi üzenetekkel is.
Ahhoz, hogy a közhangulat így alakult, az is hozzájárult, hogy történelmünk folyamán gyakoribbak voltak a szolidaritásra ösztönző epizódok és eszmények, mint a bennünket elválasztó konfliktusok.
A 13 tábornok a szabadság, egyenlőség és testvériség közös eszménye által összetartott közösség szimbóluma.
Többségük nem is volt magyar.
Közülük néhányan még csak nem is tudtak magyarul.
Forradalmárok voltak, és a zsarnokság végzett velük Aradon, 1849-ben, október 6-án.
Ha az aláírók között nem lennének történészek is, azt mondanám, hogy tudatlansággal állunk szemben. De nem lehetek jóhiszemű, hiszen bárki bármelyik komoly történelemkönyvből tudomást szerezhet az igazságról.
1848-ban és 1849-ben mindkét oldalon voltak áldozatok, de a negyvenezres szám nem több szomorú diverziónál, aminek az a célja, hogy elborzassza azokat, akik az összebékülést kívánják. Gheorghe Baritiu, a forradalmi mozgalom résztvevője, a Transilvaniacímű lapban már 1871-ben tisztázta, hogy ez a szám valótlan.
Mi több, a 13 tábornok még csak nem is harcolt Erdélyben, és semmiféle olyan eseménynek nem volt részese, amelyre az indítvány szerzői utalnak.
Szégyen még olvasni is, hogy ebben a szövegben a forradalmárokat gyilkosoknak és terroristáknak nevezik.
Ezek a tábornokok hősök voltak, akiket a Habsburg-uralom gyilkolt meg 1849 október 6-án, Aradon.
Szégyen még látni is, hogy meddig lehet elmenni az osztrák birodalmi igazságszolgáltatás előtti tisztelgésben, a gyűlöletben, jóváhagyva a hóhérkötelet és golyót. „Ezeket a tábornokokat netán demokratikus és pacifista nézeteik miatt ítélték el? Minden bizonnyal: nem! A birodalmi osztrák igazságszolgáltatás akkor megfelelően tárgyilagos és pontos volt.”
Hogy is van ez, tisztelt kollégák?
Én el szoktam olvasni a szöveget, mielőtt aláírnám.
Önök elolvasták-e, mielőtt aláírták volna?
Önök aláírásaikkal a császári ítéleteket hagyták jóvá.
Vagyis Horea és Cloşca halálos ítéletét.
És közvetve Nicolae Bălcescu száműzetését is.
De Avram Iancu megcsalatását és tragikus halálát is.
„Az osztrák császári igazságszolgáltatás pontossága és tárgyilagossága?” Ennek az igazságszolgáltatásnak több ezer legyilkolt forradalmár áldozata várja, hogy Önök bocsánatot kérjenek ezért a szentségtörésért.
Vajon tudják-e, tisztelt kollégák, hogy a magyar forradalom egyik legbátrabb parancsnoka, a pákozdi csata hőse, a román származású Móga János, Moga Ioan, aki csak a véletlennek köszönhette, hogy nem került oda Aradra?
De feltettem magamban, hogy elfogultság nélkül fogok beszélni erről a kérdésről. A Szabadság-szobor ügye bizonyítja azt, hogy milyen nehéz a mentalitásváltást elérni. Ezelőtt néhány hónappal még nem hittük, hogy sikerül közösen elfogadható megoldást találnunk ebben az ügyben.
És mégis rátaláltuk.
A Megbékélés Parkjának eszméje közös teret képez, ahol helye van a Szabadság-szobornak és az 1848-49-es forradalom emlékművének is, és amely valójában közös jövőnk: a párbeszéd, az együttműködés és az együttélés fontos szimbólumává válik. El kell fogadnunk azt, hogy közös térben élünk, amely a szolidaritás és nem pedig a nézeteltérések színhelye lesz.
A Megbékélési Park mindannyiunk számára, románok és magyarok számára egyaránt kihívást jelent: merre vesszük az irányt? A megbékélés vagy az egyes emberek, közösségek, szobrok, emlékművek, nyelvek közötti értelmetlen hadakozás felé?
A Kormány határozata világos, határozott és dicséretes válasz erre a kihívásra. Vagy egyszerűen a normalitás jele ebben a fölöttébb kényes összefüggésben. Mi, akik ezt a döntést támogatjuk, mindenképpen egyetértünk abban, hogy Erdélyben a románoknak és a magyaroknak egyaránt otthon kell érezniük magukat – múltjuk tekintetében is.
Ezzel szemben azok, akik ezt az indítványt elkészítették nem ismerik sem a valóságot, sem az igazi nemzeti érdeket.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség természetesen az indítvány ellen fog szavazni.
MARKÓ BÉLA
2004. április 13.