RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája Szerkeszti: Márton Adél-Evelin
www.rmdsz.ro 2003. december 20., szombat
elhivbuk@rmdsz.rdsnet.ro XI. évfolyam, 2610. szám
Tizennégy éves a Szövetség – Ezüstfenyő díjak
*** Szombaton, 2003. december 20-án megalakulásának 14. évfordulóját ünnepelte az RMDSZ. Az immár hagyományosan Marosvásárhelyen tartott ünnepi rendezvényen adták át a Szövetség által létrehozott Ezüstfenyő díjakat, amelyeket azoknak a személyeknek adományoznak, akik munkájuk révén jelentősen hozzájárultak az elállamosított föld-, erdő- és ingatlantulajdon visszaszolgáltatásához, valamint az RMDSZ programjának megvalósításához.
A díjazottak mellett a rendezvényen jelen volt Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Takács Csaba ügyvezető elnök, az ügyvezető alelnökök, az RMDSZ parlamenti és önkormányzati képviselői továbbá számos elismert közéleti személyiség.
Az ünnepi eseményen megfogalmazódott, az RMDSZ az erdélyi magyarság szülőföldön való maradásának és a szülőföldön való boldogulásnak alapvető feltételeként értékeli az elkobzott vagyonok visszaszerzését. Markó Béla szövetségi elnök hangsúlyozta, 14 évvel ezelőtt az RMDSZ a szövetség, az egység, az önállósodás útján indult el és ma is ezen halad, mert ez egy helyes, célravezető útnak bizonyult. Ezáltal ugyanis a magyarság nemcsak a földek, erdők, ingatlanok visszaszerzésében ért el jelentős eredményeket de fontos lépéseket tett a szellemi önállósodás útján is.
Az erdélyi magyarok egyetlen célért, a szülőföld anyagi és szellemi visszaszerzéséért léptek szövetségre, és nem eredménytelenül. Hiszen ha volt fontos célunk és eredményünk az elmúlt években, akkor azt a szülőföld visszaszerzésében értük el.
A szövetségi elnök elmondta: a visszaszolgáltatási folyamat révén csak Székelyföldön több mint 250.000 hektár közbirtokossági erdőtulajdont sikerült visszaszerezni a székelység számára, de már több százzal mérhető az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása is. A szellemi jogok tekintetében jelentős előrelépésként értékelte, hogy az idén alkotmányos garanciává sikerült emelni az anyanyelvhasználatot, az anyanyelvi oktatást, az önálló oktatási intézmények kiépítését és a döntésekben való részvétel jogát. Ezen eredmények által vezet az út mindannyiunk közös céljához, az autonómiához, amelyet nem nyilatkozatokkal, kiáltványokkal, hanem nehéz és küzdelmes munkával lehet elérni – mutatott rá. A javak visszaszerzése azonban nem jelenti a feladat befejeztét, van még munka bőven a továbbiakban is: az a feladatunk, hogy a megszerzett erdőket, földeket, ingatlanokat megtartsuk és a közösség javára hasznosítsuk. Gyáva, tehetetlen ember az, aki úgy látja, hogy nincs remény, hogy az elmúlt években nem tudtuk megalapozni a közösség önállóságát – szögezte le a Szövetség elnöke.
– Tíz évvel ezelőtt a magyarság legmerészebb álmaiban sem gondolhatta, hogy egy évtized alatt visszaszerezheti jogatalnul elkobzott javait – mutatott rá Dr. Kelemen Atilla,az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke. A Szövetség marosvásárhelyi polgármesterjelöltje köszöntő beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy az elkobzott javak visszaszerzésével újabb felelősségek hárulnak a magyar közösségre és a Szövetségre. – A magyarságnak tudatosítania kell azt, hogy ma már van mit féltenie: megszerzett értékeit elveszítheti, ha nem cselekszik az eddig tanúsított kitartással és következetességgel.
– Aki az úton járni akar, annak látnia kell a célt és remélnie kell a jövőt. Eredményt elérni csak úgy lehet, ha a nehézségek ellenére lépésről lépésre rendületlenül haladunk a kijelölt cél felé – hangsúlyozta Csató Béla, marosvásárhelyi római katolikus főesperes, az esemény díjazottja. Az egyházi személyiség úgy vélte, Isten példája szerint célba érni csak úgy érdemes, ha a cselekvők, a küzdelmet vállalók, az erre méltatlanokat is célba segítik.
A díjat – Gyarmati János és Kiss Levente marosvásárhelyi képzőművészek alkotását – ezévben 25-en – köztük önkormányzati képviselők, országos tisztségviselők, egyházi személyek, vállalkozók – vehették át, akiket az RMDSZ országos szervezete, valamint a területi szervezetek javasoltak a kitüntetésre. A javaslatok alapján az idén Bognár Levente, Arad alpolgármestere, Király András, Arad területi elnök, Tokay György parlamenti képviselő, Szilágyi János besztercei kertészmérnök, Balazsi József érsemjéni polgármester, Szakál András Zsolt brassói erdészmérnök, Markó Attila helyettes államtitkár, Nagy Benedek, a vallásügyi államtitkárság tanácsosa, Tőke István csíkszeredai erdészmérnök, Dézsi Zoltán, gyergyószentmiklósi alprefektus, Kásler Pál hátszegi vállalkozó, Egyed Csaba baróti erdészmérnök, Dimény Zoltán berecki alpolgármester, Eckstein-Kovács Péter kolozsvári szenátor, Sallai János széki polgármester, Borbély László marosvásárhelyi parlamenti képviselő, Csató Béla marosvásárhelyi főesperes, Péter Ferenc szovátai polgármester, Böndi Gyöngyike, nagybányai parlamenti képviselő, Bekő Tamás nagykárolyi polgármester, Varga Attila szatmárnémeti parlamenti képviselő, Antal István székelyudvarhelyi parlamenti képviselő, Kaba Gábor zsombolyai polgármester, Lakatos Sándor zilahi mérnök és a Közbirtokossági Hírvivő, sepsiszentgyörgyi havilap részesülnek Ezüstfenyő díjban.
Az ünnepi eseményen fellépett Székely Levente és Seres Antal, a marosvásárhelyi Állami Filharmónia művésze, Koszorús Krisztina, valamint Magyarosi Imola és Bokor Barna, a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem másod-, illetve negyedéves hallgatója.

