RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája Szerkeszti: Márton Adél-Evelin
www.rmdsz.ro 2003. június 10., kedd
elhivbuk@rmdsz.rdsnet.ro XI. évfolyam, 2473. szám, I. kiadás
Aláírták az RMDSZ és Szociál Demokrata Párt Maros megyei szervezeteinek a 2003-ra érvényes együttműködési egyezményét.
Erdélybe látogat Szabados Tamás, a Magyar Oktatási Minisztérium politikai államtitkára
Puskás Bálint politikai nyilatkozata
Aláírták az RMDSZ és Szociál Demokrata Párt Maros megyei szervezeteinek a 2003-ra érvényes együttműködési egyezményét.
*** Hétfőn, június 9-én az RMDSZ és a SZDP képviselői aláírták Maros megyében a 2003. évre szóló együttműködési megállapodást. A protokollumot a megyeházán a két politikai alakulat elnöke, dr. Kelemen Atilla és Ovidiu Natea parafálta. Támogatottságának fejében a kormánypárt többek között azt vállalta, hogy a korábbi SZDP-RMDSZ egyezmények megvalósításait nem bírálják felül, illetve az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakítandó magyar tagozat ügyében is igyekeznek megoldást találni az egyetem vezetőségével, tiszteletben tartva ugyanakkor a felső oktatási intézet autonómiáját. Az együttműködési megállapodásban szerepel az a kitétel is, amelynek értelmében terelő utat építenek Marosvásárhely tehermentesítésére, a Brassó, illetve Maroshévíz irányából érkező gépkocsik számára, továbbá szerepel az is, hogy megteszik a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a Marosvásárhely-Maroshévíz országút teljes felújítását a jövő évben el lehessen kezdeni. A protokollumban szerepel továbbá az is, hogy június 30-ig létrehozzák a Román Televízió helyi stúdióját, amely két nyelven, magyarul és románul fog sugározni, a megyei, illetve helyi tanácsokban pedig ezentúl a két politikai alakulat képviselői csoportja az ülések előtt konzultál és közös álláspontot alakít ki a meghozandó határozatokkal kapcsolatosan. Dr. Kelemen Attila megyei RMDSZ-elnök szerint a két politikai alakulat együttműködése helyi szinten – más megyékhez viszonyítva – általában véve jónak mondható.
Erdélybe látogat Szabados Tamás, a Magyar Oktatási Minisztérium politikai államtitkára
*** Markó Béla, az RMDSZ elnökének meghívására Erdélybe látogat Szabados Tamás, a Magyar Oktatási Minisztérium politikai államtitkára. A látogatásra elkísérik Zimmer László irodavezető és Szatmári Ildikó tanácsos.
A látogatás keretén belül Szabados Tamás június 11-én, szerdán rövid megbeszélést folytat a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar tisztségviselőivel, valamint fiatal kolozsvári egyetemi oktatókkal, kutatókkal találkozik.. Ezt követően az államtitkár az RMDSZ Ügyvezető Elnökségére látogat.
Június 12-én, csütörtökön a szamosújvári Téka Alapítvány lesz a látogatás programjának újabb helyszíne, ezt követően Szabados Tamás a Báthory István Líceumban iskolaigazgatókkal találkozik. Délután, az Apáczai Közalapítvány és a Sapientia támogatásával Marosvásárhelyen épített tanári lakások megtekintésére kerül sor. Ezt követően a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen a marosvásárhelyi állami felsőoktatás magyar tisztségviselőivel és képviselőivel folytat megbeszéléseket a Magyar Oktatási Minisztérium államtitkára.
Puskás Bálint politikai nyilatkozata
*** A Szenátus hétfői, június 9-i ülésén Puskás Bálint Zoltán Kovászna megyei szenátor szólalt fel az RMDSZ nevében, a kormánypolitikát diktatorikusnak minõsítõ, Nagy Románia Párt és a Demokrata Párt részérõl benyújtott, indítvány vitájában. Puskás Bálint RMDSZ szenátor politikai nyilatkozatában kiemelte, hogy az egyébként nem túl hangsúlyos aspektusokra irányított ellenzéki kritika egy ténylegesen jelentõs problémát is érintett, éspedig a sürgõsségi kormányrendeletek kérdését. Ezzel kapcsolatosan Puskás Bálint kifejtette: az egymást váltó kormányok egyike sem volt képes kiküszöbölni ezt a megoldást, amely sajnos a törvényalkotás elbizonytalanodását vonja maga után. Egyetlen precedenst ismerünk csupán, hangsúlyozta a Szövetség szenátora, azt az esetet, amikor a parlament a Ciorbea – kormány által kibocsátott, a tanügyi törvényt a nemzeti kisebbségek javára módosító sürgõsségi kormányrendeletét figyelmen kívül hagyva alkotott törvényt. A továbbiakban Puskás Bálint kifejtette, véleménye szerint az alkotmánymódosítás alkalmával kéne orvosolni a sürgősségi kormányrendeletek problémáját, ugyanakkor hangsúlyozta: az ellenzék által benyújtott indítvány nem nyújt semmiféle alternatívát a kérdés megoldására, ezért az RMDSZ szenátusi frakciója nem ért egyet a benne foglaltakkal.
RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája Szerkeszti: Márton Adél-Evelin
www.rmdsz.ro 2003. június 10., kedd
elhivbuk@rmdsz.rdsnet.ro XI. évfolyam, 2473. szám, II kiadás
Tájékoztató a Képviselőház 2003. június 10-i plenáris üléséről
Hibaigazítás: Erdélybe látogat Szabados Tamás, a Magyar Oktatási Minisztérium politikai államtitkára
Communitas Alapítvány Ösztöndíj Szaktestületének díjkiosztó ünnepségére kerül sor.
Tájékoztató a Képviselőház 2003. június 10-i plenáris üléséről
*** 2003. június 10-én a Képviselőház plénumában napirendre került az ingyenes műtrágya támogatást szabályozó 2002. évi 158. számú Sürgősségi Kormányrendelet módosítására benyújtott 2003. évi 29. számú Sürgősségi Kormányrendelet elfogadására benyújtott törvénytervezet, amelyet a Szenátus már elfogadott.
A jogszabály meghosszabbítja a támogatási határidőt, ennek következtében 2003 augusztus 31-ig ingyenes műtrágya támogatásban részesülnek azok a mezőgazdasági termelők, akik lakóterületen kívül legfeljebb 2,5 hektár szántóterületet birtokolnak.
Ezt követően a képviselők megtárgyalták és megszavazták a történelmi műemlékek védelmére vonatkozó 2002. évi 422. számú törvény módosítását célzó törvénytervezetet, amelynek kezdeményezője Dr. Vekov Károly parlamenti képviselő.
A jogszabály értelmében a műemlék templomok védettségi övezetében tilos olyan szabadtéri rendezvények szervezése, amelyek akadályozhatják az egyházi tevékenységek lebonyolítását. Kivételes esetekben sor kerülhet különböző rendezvényekre, amelyek szervezéséhez ki kell kérni az illető műemléket gondozó egyházi intézmény ügykezelőjének vagy tulajdonosának engedélyét. A rendezvény bevételének 1%-a őt illeti meg, és köteles azt kizárólag a szóban forgó történelmi műemlék védelmi munkálatainak finanszírozására fordítani.
- június 10-én a napirend előtti felszólalások alkalmával Kerekes Károly parlamenti képviselő szóvá tette a Maros Megyei Törvényszék elnökének, Andreea Ciucă bírónőnek az esetét, akit egy feltehetően megrendezett megvesztegetési ügyben, a múlt hét csütörtökön, letartóztatott az Országos Korrupcióellenes Ügyészség. A bírónő letartóztatása és kihallgatása az Emberi Jogok Európai Egyezményének megsértésével, számottevő karhatalmi erő bevonásával történt, amely mélyen felkavarta a közvéleményt.
A képviselő osztotta a Maros megyei bírák testületileg megfogalmazott véleményét, miszerint a bírónő politikai leszámolás áldozata. A képviselő szerint az ügy hátterében olyan erők állnak, amelyek egyes képviselőit bűncselekmény vádjával többször is bíróság elé állítottak. A képviselő elmarasztalja az Igazságügyi Minisztériumot, aki hallgatólagos beleegyezését adta a politikai leszámolási akcióhoz. A képviselő helyteleníti, hogy az illetékesek az igazságügy igazi reformja helyett azokat próbálják eltávolítani, akik kényelmetlenek a politikai hatalom számára.
Hibaigazítás
Erdélybe látogat Szabados Tamás, a Magyar Oktatási Minisztérium politikai államtitkára
*** Markó Béla, az RMDSZ elnökének meghívására Erdélybe látogat Szabados Tamás, a Magyar Oktatási Minisztérium politikai államtitkára. A látogatásra elkísérik Czímer László, a Politikai Államtitkár Hivatalának vezetője és Szatmári Ildikó tanácsos.
Communitas Alapítvány Ösztöndíj Szaktestületének díjkiosztó ünnepségére kerül sor.
*** Május 30-án Marosvásárhelyen ülésezett a Communitas Alapítvány Ösztöndíj Szaktestülete.A neves művészekből álló testület marosvásárhelyi ülésén irodalom, képzőművészet, színházművészet illetve zene témakörökben egyenként 3 alkotónak, azaz tizenkét fiatal magyar alkotóművész számára ítélt egy évre szóló ösztöndíjat a Communitas Alapítvány Ösztöndíj Bizottsága. A nyertesek egy éves időtartamra, havonta 3 millió lejes támogatásban részesülnek.
Pénteken, június 13-án, Kolozsváron, a Brassai Sámuel Elméleti Líceumban ünnepi rendezvény keretében nyújtják át a díszokleveleket a pályázat nyerteseinek. Az ünnepségen A Communitas Alapítvány Ösztöndíj Bizottságának tagjain kívül részt vesz az RMDSZ szövetségi elnöke, valamint az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének tagjai is.
A bizottság a következő művészeknek (esetenként csoportoknak) ítélte meg a támogatást:
Irodalom:
Papp Sándor Zsigmond újságíró
Vallasek Júlia Réka egyetemi hallgató
Vida Gábor író
Képzőművészet:
Ferencz S. Apor képzőművész
Nemes-Kovács Ernő szobrász
Vilhelem József Hunor egyetemi hallgató
Színházművészet:
Dimény Áron színész
Keresztes Attila – Bodó A. Ottó (csoportos)
Sebestyén Aba színész
Zene:
Amaryllis Együttes (csoportos)
Jankó Zsolt karmester
Vox Turturis kamarakórus – Flórián Gergely karvezető (csoportos)
A Communitas Alapítvány Ösztöndíj Bizottságának tagjai:
Irodalom: Gálfalvi György, Markó Béla, Szilágyi István
Képzőművészet: Jakobovits Miklós, Márton Árpád
Színházművészet: Béres András, Kötő József
Zene: Angi István, Csíky Boldizsár

