2002

2002. május 8., szerda X. évfolyam, 2198. szám

RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ

Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája                                                                     Szerkeszti: Szász Attila

www.rmdsz.ro                                                                                                       2002. május 8., szerda

elhivbuk@rmdsz.rdsnet.ro                                                                            X. évfolyam, 2198. szám

 

 

***      Markó Béla a határon túli magyar vezetőkkel közösen Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölttel és Kovács Lászlóval, az MSZP elnökével találkozik Budapesten

Az erdélyi magyarságnak az az alapvető érdeke, hogy a mindenkori magyar kormánnyal kell jó kapcsolatokat kiépíteni – hangsúlyozta Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. Mi azt gondoljuk, hogy eleve bizalommal kell közelíteni minden jelentős magyarországi párthoz. Ha vannak is köztük véleménykülönbségek a minket érintő kérdésekben, ezeket a véleménykülönbségeket nekünk nem erősítenünk kell, hanem éppen a megelőlegezett bizalom segítségével minden esetben meg kell próbálnunk a konszenzus kialakítását segíteni – mondta.

Markó hangsúlyozta: tény, hogy az RMDSZ egyik-másik platformja, csoportosulása az ilyen kérdésekben nem veszi észre, hogy az ideológiai közelséget nem szabad összetéveszteni azzal, hogy az erdélyi magyarságnak egész Magyarország támogatására van szüksége. Ez azonban nem újdonság, mindössze a megfelelő bölcsesség hiányát mutatja. A félreéréseket a közvetlen kapcsolatépítéssel és a minél szorosabb konzultációkkal lehet eloszlatni és nem nagy hangú nyilatkozatokkal, polémikus állásfoglalásokkal – szögezte le. Az RMDSZ elnöke hangsúlyozta, hogy az MSZP vezetői is tájékozottak arról, hogy milyen helyzetben van az erdélyi magyar közösség, hiszen az elmúlt években is volt alkalom a találkozásokra. Emellett Medgyessy Péter már tavaly augusztusban rövid erdélyi körutat tett. Ezzel együtt alapos elemzésre van szükség arról, hogy melyek az elkövetkező időszak legfontosabb feladatai. Egyetlen kérdést nehéz lenne kiemelni, hiszen éppúgy fontosak a két ország jó kapcsolatai, az, hogy Magyarország támogassa Románia európai integrációs törekvéseit, mert ez a romániai magyar közösségnek is segít, mint a sajátos kérdések, például a Sapientia erdélyi magánegyetem továbbvitele – mondta. Markó szerint közös az igény az elmúlt 10-12 évben kialakult támogatási rendszer áttekintésére. Nem azzal a szándékkal, hogy abból mi maradjon meg és mi nem, mert véleménye szerint a támogatási rendszernek meg kell maradnia, legfennebb áttekinthetőbbé, egységesebbé és bizonyos területeken hatékonyabbá kell tenni. A folytonosságban és a fejlesztésben vagyunk érdekeltek – hangsúlyozta Markó Béla, aki szerint főként a gazdasági kapcsolatok építésében, a magyarok által is lakott romániai régiók gazdasági támogatásában vannak még kiaknázatlan lehetőségek. (MTI nyomán)

 

Polgár- és a rendőrség fogja őrizni az Aradi 13 mártírtábornok emlékoszlopát

***      Az Aradi 13 mártírtábornok emlékoszlopát május 4-éről 5-ére virradóra ismeretlen tettesek festékkel leöntötték, ürülékkel bemázolták és obszcén szavakat írták rá. A történteket nemcsak a közvagyon rongálásának és vandalizmusának, hanem sírgyalázásának is tekinthetjük, ezért a Románia Magyar Demokrata Szövetség teljes mértékben elítéli az ilyen jellegű megnyilvánulásokat, és már meghozta a szükséges intézkedéseket, melynek nyomán ezentúl az emlékművet a polgárőrség és a rendőrség fogja őrizni.

 

FUEN-kongresszus Szabadkán

***      Nagy Zsolt ügyvezető alelnök május 8. és 12. között az RMDSZ képviseletében részt vesz Szabadkán az Európai Nemzetek Föderális Uniójának (FUEN) évi kongresszusán. A Szabadkán megrendezett kongresszus napirendjén szerepel többek között a nemzetközi együttműködés, valamint a FUEN-bővítésének kérdése, továbbá a határon átnyúló együttműködés, illetve a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletbetartása Jugoszláviában, Horvátországban, Magyarországon és Romániában.

 

Szenátusi tájékoztató

***      Adrian Păunescu kormánypárti szenátor kedden politikai nyilatkozatában felszólította az RMDSZ-t, hogy határolja el magát a románellenes magyar sajtótól. Az SZDP szenátora politikai nyilatkozatában saját pártját bírálja, amiért túlzott engedményeket tesz az RMDSZ-nek és a romániai magyarságnak. Adrian Păunescu haragját a Háromszékben, az Európai Időben és a Történelmi Magazinban a székelyek eredetéről, illetve Erdélyben való letelepedésükről szóló cikk váltotta ki. Megalázó a románság számára olyant állítani, hogy a románok a székelyek után, a XVIII. században érkeztek volna Erdélybe – fejtette ki az SZDP szenátora

Sógor Csaba Hargita megyei szenátor az újságírók kérdéseire válaszolva kifejtette: az RMDSZ elsősorban Adrian Păunescu magatartásától határolja el magát, aki a sajtószabadságot megtagadva ezúttal is politikai vita tárgyává tenne egy kizárólag tudományos kérdést.

 

Szerkesztőségek figyelmébe

***      Az RMDSZ csütörtökön, május 9-én 13.00 órától tartja heti sajtóértekezletét a Szövetség Dr. Lister utcai székházában.