RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája Szerkeszti: Szász Attila
www.rmdsz.ro 2002. április 24., szerda
elhivbuk@rmdsz.rdsnet.ro X. évfolyam, 2192. szám
Szerkesztőségek figyelmébe – sajtóértekezlet
*** Az RMDSZ csütörtökön, április 25-én 13,00 órától tartja heti sajtóértekezletét a Szövetség Dr. Lister utcai székházában.
NYILATKOZAT
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Művelődési és Egyházügyi Főosztály meglepődéssel értesült mind a magyar, mind a román nyelvű sajtóban megjelent azon „információról”, amely szerint az RMDSZ-nek, a szakterületi főosztálynak is „köze van” a Kolozsvári Állami Magyar Opera és a Kolozsvári Állami Magyar Színházban végrehajtott különböző indíttatású, okú és célkitűzésű vizsgálatokhoz.
Az Ügyvezető Elnökség Művelődési és Egyházügyi Főosztálya sajnálatosnak ítéli meg a kolozsvári két magyar kultúrintézményben régóta dúló belső harcot, az ennek következtében kialakult feszült, áldatlan állapotokat. Ezt a belső ellenségeskedést, egymásramutogatást arra használták és használják fel a magyarellenes, szélsőséges nacionalisták (elsősorban a nagyromániások), hogy frontális támadást intézzenek a két kulturális intézmény ellen. Végső céljuk számunkra világos: a két, önálló magyar kultúrintézmény felszámolása. Sajnálatos módon ezt a törekvést segíti elő egyrészt a két intézmény vezetői közt évek óta fennálló rossz viszony.
Az RMDSZ Művelődési és Egyházügyi Főosztálya közösségünkre, kultúránkra nézvén rendkívül kártékonynak és veszélyesnek ítéli meg ezt a helyzetet. Továbbra is úgy tartjuk: a felmerült problémákat a két intézmény munkaközösségének, vezetőségének egymás között, „házon belül” kell megoldania, és nem szabad, sőt kimondottan veszélyes felkérni a román állami hatóságokat a döntőbíró szerepére. Jóérzésükre, igazságérzetükre épp úgy nem számíthatunk, miként arra sem, hogy megértsék gondjainkat, törekvéseinket, önálló kulturális intézményeink szerepét, jelentőségét anyanyelvünk ápolásában, gyarapításában, önazonosságunk, identitásunk megőrzésében.
Az RMDSZ – s ezen belül a Művelődési és Egyházügyi Főosztály – semmiféle bomlasztó, intézményeink létét veszélyeztető akciót nem támogat, sőt elítél, és azon lesz ezután is, hogy a kolozsvári két magyar kultúrintézményben mielőbb rendeződjenek a problémák, egész közösségünk megnyugvására és hasznára.
Kolozsvár, 2002. április 24.
RMDSZ – Ügyvezető Elnökség –
Művelődési- és Egyházügyi Főosztály
Pozsonyban ülésezik az EDU
*** Április 25–27. között kerül sor Pozsonyban az Európai Demokrata Unió Vezetőségi Tanácsának (EDU Steering Committee) 81. ülésére. Mikulas Dzurindával, Szlovákia miniszterelnökével, Bugár Bélával, a Magyar Koalíció Pártjának elnökével, Szlovákia Parlamentjének alelnökével való találkozó keretében a résztvevők tájékozódnak a szlovákiai politikai helyzetről. Az ülés napirendjén szerepel Európa különböző államaiban lezajlott és sorra kerülő választások elemzése, az Európai Néppárt és EDU integráció, az októberben sorra kerülő EDU Pártvezetők Konferenciájának előkészítése. Az EDU Vezetőségi Tanácsában Nagy Zsolt ügyvezető alelnök képviseli az RMDSZ-t.
Az önkormányzatok felkészítése az európai integrációra – oktatási program az EU-s pályázatok összeállításáról és régiófejlesztésről
*** Tekintettel arra, hogy a 2002-ik év második felében olyan nagy horderejű EU programok indulnak Romániában, mint az ISPA és a SAPARD, amelyek a regionális fejlesztés fontos részeit képezik, szükség van olyan szakemberekre, akik eredményes pályázatokat állítanak össze, illetve segítenek más pályázóknak ezek elkészítésében, lebonyolításában és monitorizálásában.
Mivel pályázatíró tanfolyamok elenyésző számban kerülnek megszervezésre, illetve magyar nyelven szinte egyáltalán nem hozzáférhetőek Erdélyben, a képzés-sorozat növelné az eredményes és szakértelemmel elkészített pályázatok számát, amely a hazai régiófejlesztési folyamatban jelentős összegek megszerzéséhez nyújtana segítséget.
Mivel Romániában folyamatban van és prioritásként szerepel a helyi autonómia erősítése, a regionális fejlesztés, ezeknek a támogatásoknak a megszerzése nagymértékben elősegítené és felgyorsítaná a hazai regionális fejlesztést, ezáltal pedig az Európai Unióhoz való csatlakozás kritériumainak teljesítését, a helyi önkormányzatok önállósodását.
Ennek érdekében – valamint a már lezajlott képzések sikereinek alapján és a beérkezett hasonló jellegű képzésekre vonatkozó igények következtében – a RMDSZ Ügyvezető Elnökségének Önkormányzati és Gazdasági Főosztálya a 2001-ben elindított pályázatírási képzés-sorozatot ez évben újabb intenzív tanfolyamok megszervezésével folytatja.
Az Önkormányzatok felkészítése az európai integrációra elnevezésű program célja ez alkalommal is az önkormányzati képviselők vezetői készségeinek, gyakorlati ismereteinek kialakítása, illetve bővítése, készségek elsajátítása, az önkormányzati autonómia, regionalizmus által megkövetelt erőforrás-teremtés, menedzseléshez szükséges ismeretek és készségek elsajátítása, valamint az önkormányzati képviselők európai csatlakozásra való felkészítése.
Tekintettel a célcsoport igényeire, az intenzív képzést két modulra osztottuk fel és Szovátafürdőn, (Maros megye) május – június között, kerülnek megrendezésre.
Az intenzív képzés oktatói között szerepelnek magyarországi projektvezetési tanácsadó cégek trénerei, európai integrációs szakemberek valamint romániai régiófejlesztéssel és projektvezetéssel foglalkozó szakértők.
A résztvevők kiválasztásának kritériumai – tekintettel, hogy a képzés egy már megrendezett sorozat folytatása –a pályázatok összeállításában szerzett előzetes tapasztalat, valamint a megszerzett ismeretek gyakorlatba való alkalmazásának lehetősége. A résztvevőket Erdély minden magyarlakta régiójából választjuk ki, hogy lefedjük mindazon térségeket, ahonnan igény érkezett egy hasonló jellegű tanfolyam megszervezésére. A résztvevők kiválasztásának célja, hogy minden régióban (megyében) legyen egy pályázati szakértő, aki a pályázatok megírását koordinálja, konzultál a tanácsadást igénylő pályázókkal, illetve konkrétan pályázat összeállításával foglalkozik.
A KÉPZÉS TARTALMA
- modul – 2002. május 10–13.
- Projektmenedzsment
- A projekt
- A projekt kezdeményezése és a projekt környezete
- A projekttervezés
- Erőforrás-hozzárendelés (a projekt pénzügyi tervezése, pályázatírás, önerő megteremtése)
- A projekt megvalósítása
- Monitoring
- A projekt zárása és értékelése
- Minta projektek összeállítása
Előadók:
Kerekes Gábor – RMDSZ ügyvezető alelnök
Veress Emőd – Önkormányzatokért Felelős Főosztály munkatársa
Lipi Gábor – Szinergia Projektmenedzsment Kft. Budapest
Horváth Réka – BBTE Politika és Közigazgatástudományi Kar
Kádár Magor – PONT Pályázati tanácsadó
- modul – 2002, május 31- június 2
- EU integráció és régiófejlesztés
- Európai Uniós célkitűzések
- Az Európai Unió támogatáspolitikája (strukturális és kohéziós alapok szerkezete)
- Az Európai Unió Phare programja
- A csatlakozást előkészítő egyéb programok
- Az Európai Unió SAPARD programja
- Az Európai Unió ISPA programja
- EU-Románia csatlakozási szerződés (prioritások)
- Az Európai Unió regionális politikája
- Regionális fejlesztés
- Regionális innovációs stratégia
- Területfejlesztési esettanulmányok
Előadók:
Dr. Horváth Gyula – Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja, főigazgató (Magyarország)
Mikus István – Euro-szakember Közhasznú Alapítvány (Magyarország)
Pete István – RMDSZ szenátor, Bukarest
Zsombori Vilmos – Hargita Megyei Tanács, elnök
Csutak István – Közép – régió Regionális Fejlesztési Ügynökség munkatársa
Gergely András – Hargita Megyei Tanács munkatársa
Beszterce-Naszód megyei hírek
*** A megyei protokollúm margóján a Beszterce-Naszód megyei RMDSZ küldöttsége és az SZDP vezetősége csütörtökön, 2002. április 25-én 17.00 órakor tartja a Prefektúra épületében az első közös megbeszélését.
*** 2002. május 1-jén Óradnán „Szent József, a munkás” ünnepén rendezik meg a hagyományos templombúcsút. Közreműködnek a helyi óvoda gyermekei és az óradnai magyar diákok. Meghívottak Besztercéről a római katolikus egyház mellett működő Trinitas kórus, valamint a megyei RMDSZ vezetősége.
*** 2002. május 1-jétől megváltozik a megyei RMDSZ elérhetősége:
telefon/fax 063-236105
e-mail rmdszbn@inel.ro.

