RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája Szerkeszti: Szász Attila
www.rmdsz.ro 2002. március 6., szerda
elhivbuk@rmdsz.rdsnet.ro X. évfolyam, 2159. szám
Kisebbségek és kormánypolitika
*** Az önkorlátozás bátorságát adták a világnak 1989 után a Kárpát-medencei magyar közösségek – hangoztatta Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Kisebbségek és kormánypolitika Közép-Európában című konferencián. A politikus emlékeztetett rá: az akkoriban a világ számos helyén bátorságnak számító radikalizmus és az azt követő erőszak nem hozott megoldást, csak évszázadokon át gyógyuló sebeket, míg az önmérséklet nyomán eredmények születtek. Szavai szerint például négy éve a szlovákiai magyaroknak nem a koalícióból való kimaradáshoz, hanem az abba való belépéshez kellett bátorság, ahogy az RMDSZ 1996-os kormányba menetele is mindkét fél részéről önkorlátozást igényelt. Pártja politikai tapasztalatairól szólva Markó Béla kifejtette: változtatni kellene a jelenlegi helyzeten, amelyben még a politikai érdek, nem pedig a kisebbség-többség együttműködés iránti igény motiválja a közös fellépést Romániában, hozzátéve: még nem dőlt el, az együttműködés, vagy a nacionalizmus szelleme győz.
Elfogadták Kereskényi Sándor módosítási javaslatát
*** A Szenátus Kulturális és Vallásügyi Állandó Bizottsága március 5-i ülésén, több napos vita után, elfogadta Kereskényi Sándor szenátornak a tárgyalás alatt lévő Audiovizuális Törvény 20. cikkelye (8) bekezdésére vonatkozó módosító javaslatát. Az eredeti szövegváltozat úgy rendelkezett, hogy amennyiben az Országos Audiovizuális Tanács évi jelentését a Szenátus és a Képviselőház együttes ülésén másodjára, átdolgozott formában is visszautasítaná, akkor a Tanács kötelező módon testületileg lemond. Kereskényi szenátor érvelése szerint egy ilyen testületi leköszönés nemcsak a Tanács presztízsét, sőt autonómiáját kérdőjelezi meg, de ellehetetleníti a működését is. A kollektív lemondás ugyanis afféle közös, jelképes felelősségvállalást jelent csupán, holott a valós, tényleges felelősségre vonás csakis individuális lehet mind tételes jogi, mind pedig politikai szempontból. A bizottság tagjai elfogadták ezt a nézetet és arra az álláspontra helyezkedtek, hogy az 20. § teljes átértékelésre szorul az OAT működésének célszerűbbé, hatékonyabbá tétele végett.
Képviselőházi hírek
*** Az Oktatási, Ifjúsági és Sport szakbizottság 2002. március 5.-i ülésén megvitatta a tudományos és technológiai parkok szervezését és működését szabályozó 2002. évi 14. számú Kormányrendelet elfogadásáról szóló törvénytervezetet.
A bizottság elfogadta Asztalos Ferenc képviselő azon módosító javaslatát, amelynek értelmében a tudományos és technológiai park létrehozásakor és fejlesztésekor a következő kedvezmények vehetők igénybe:
- A tudományos és technológiai parkot működtető társaság fel van mentve azon illetékek kifizetési kötelezettsége alól, amelyek az illető terület felhasználási céljának megváltoztatására vagy a mezőgazdasági forgalomból való kivétele esetében kötelezőek.
- A különböző gazdasági egységek által, a tudományos és technológiai park területén beruházott összeg (elektromos-, illetve a hőenergia, a földgáz és a vízhálózatának kiépítése) 20%-át levonják az adózandó profitból, mint kedvezményt.
- A tudományos és technológiai park elektromos-, illetve a hőenergia, a földgáz és a vízhálózatának kiépítéséhez szükséges anyagok és berendezések után fizetendő áruforgalmi adó kifizetési kötelezettségének elhalasztása a park működésének beindulásáig.
Országos konferenciára az esélyegyenlőségről
*** Az Integrációs Bizottság Esélyegyenlőség Albizottságának és a Nyílt Társadalomért Alapítvány égisze alatt működő Egyenlőség és Együttműködési Központ és az ANA Társaság rendezésében sor került a férfiak és nők közötti egyenlőségről szóló országos konferenciára.
Pataki Júlia, az Esélyegyenlőség Albizottságának elnöke felszólalásában hangsúlyozta, hogy az esélyegyenlőség elvének tiszteletben tartása révén lehetővé válik egy valós demokrácia kibontakozása, ami az Európai Unióba való csatlakozás egyik lényeges feltétele.
Pataki Júlia a továbbiakban kifejtette, hogy hasonló jellegű konferencia lehetőséget biztosít arra, hogy nyílt dialógus bontakozzon ki a döntéshozó szféra és a civil társadalom között. Valós felmérés készíthető a nők és férfiak társadalmi helyzetéről, ugyanakkor a hasonló értekezletek során megvitathatók az ezen a téren felmerülő kérdések orvoslásához szükséges lehetséges megoldások. A konferencia egy nyilatkozat elfogadásával zárult, amelyet a politikai élet és civil szféra minden jelenlévő képviselője aláírt. Pataki Júlia úgy véli, hogy ez igen fontos lépés volt a nők és férfiak közötti esélyegyenlőség kérdéskörének a román társadalomban való tudatosításának.
Szerkesztőségek figyelmébe
*** Az RMDSZ csütörtökön, március 7-én 13.00-tól tartja heti sajtóértekezletét a Szövetség Dr. Lister utcai székházában.1

