2002

2002. február 27., szerda X. évfolyam, 2152. szám

RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ

Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája                                                      Szerkeszti: Szász Attila

www.rmdsz.ro                                                                                    elhivbuk@rmdsz.rdsnet.ro

  1. 2 február 27., szerda                         X. évfolyam, 2152. szám

 

 

Az RMDSZ heti sajtóértekezletéről

***      A Szövetség rendszeres heti sajtóértekezletén Markó Béla, az RMDSZ elnöke ismertette az újságírókkal, hogy a kormánypárttal kötött megállapodásnak megfelelően a monitorizáló bizottság kedd esti ülésén felleltározták azokat az aktuális kérdéseket, amelyeket protokollúm előírásainak értelmében a közeljövőben meg kell valósítani. A szövetségi elnök elmondta, hogy az elkövetkező időszakban nagyobb hangsúlyt fektetnek a tulajdonkérdés rendezésére, és hangsúlyozta: ez nem kizárólag a magyarság ügye, hanem egyenlő mértékben érinti az egész romániai társadalmat. Továbbá a márciusi népszámlálás jelentőségére utalva rámutatott, hogy a román illetékes szervek nem tulajdonítanak kellő figyelmet a tíz évenként megismétlődő esemény előkészítésének. A szövetségi elnök ugyanakkor azt is kifejtette, hogy az adatok pontos begyűjtése érdekében a hátralevő időszakban az RMDSZ rendkívüli hangsúlyt fektet elsősorban az állampolgárok megfelelő tájékoztatására. Közölte, hogy a Szövetség szorgalmazni fogja  a magyar nem-kormányzati szervezeteknek a népszámlálásban megfigyelőként való részvételét. Borbély László ügyvezető alelnök a maga rendjén rámutatott, hogy a helyi költségvetésbe átutalt összegek nem fedezik a népszámlálás költségeit. A képviselőház titkára továbbá elégedetlenségének a népszámlálás előkészítése kapcsán: egyrészt a  kérdőívek pontatlan megfogalmazásait, másrészt pedig az előkészítés áttetszőségének hiányát kifogásolta.

Székely Ervin képviselő, a Képviselőház jogi bizottságának tagja az RMDSZ álláspontját ismertette a minősített államtitok és a rendőrök jogállásáról szóló törvénytervezetek kapcsán, amelyek igen fontos szerepet játszanak Románia euroatlanti integrációs folyamatában.

A minősített államtitok tervezetéről szólva Székely méltatta a kormánypártnak a civil társdalom és az ellenzék által megfogalmazott kritikákkal szembeni nyitottságát és receptivitását, az ezekhez való racionális viszonyulását. Az RMDSZ képviselője szerint a törvénytervezet leglényegesebb módosítását annak az indítványnak az elfogadása biztosítja, amelynek értelmében azokat a személyeket, amelyek minősített információk birtokába jutnak anélkül, hogy felmérnék a szerzett információ jellegét, nem kell büntetőjogi felelősségre vonni.

Ezzel szemben az RMDSZ kifogásolja a „munkahelyi titok” meghatározását a törvénytervezet szövegében. Székely Ervin elmondta, hogy a Szövetség ezt olyan formában kívánja meghatározni, amely nem teszi lehetővé egyes törvénytelenségek elrejtését. Ha gazdasági kárt okoz, sérti a lojális konkurencia szabályait vagy az ipari tulajdonjogot, szükségessé válik a munkahelyi titok feltárása. A rendőrök jogállásáról szóló törvénytervezet kapcsán Székely Ervin hangsúlyozta, annak fontosságát, hogy a helyi közigazgatási törvény előírásaival összhangban sikerült bevinni a törvény szövegébe azt az előírást, amely biztosítja a kisebbség nyelvét ismerő rendőrök jelenlétét azokon a településeken, ahol az illető kisebbség aránya meghaladja az összlakosság 20 százalékát. Az RMDSZ képviselője továbbá elmondta, hogy ez döntő lépés a rendőrség demilitarizálási folyamatában, a következő a rendőrségeknek a helyi hatóságok hatáskörébe való áthelyezése lenne.

            A demokraták és a liberálisok által előterjesztett Mezőgazdaság indítványról a képviselő elmondta, hogy az nem egy szakszerűen megszerkesztett, pontatlan és több ízben megkérdőjelezhető indítvány. Az RMDSZ a kormánypárttal megkötött egyezség nélkül is az egyszerű indítvány ellen szavazott volna – erősítette meg a Szövetség álláspontját Székely Ervin képviselő.

 

Európai Néppárt és Európai Demokrata Unió találkozó Budapesten

***      Február 28-március 2. között az Európai Néppárt és Európai Demokrata Unió 4-es számú, Kampánymenedzsment és Média munkabizottságának idei első ülésére kerül sor Budapesten. A konferencia tárgyát képezi az európai országokban 2002-ben sorra kerülő parlamenti választások megbeszélése, valamint a 2004-es Európai Parlamenti választások előkészítése. Az RMDSZ képviseletében Nagy Zsolt ügyvezető alelnök vesz részt a bizottság munkálatain.

 

Üléseztek a Megyei Tanácsok elnökei és alelnökei

***      Február 26-án, került sor Kolozsváron az Megyei Tanács elnökök és alelnökök találkozójára. A résztvevők az Ügyvezető Elnökség székházában, majd ezt követően a Kolozs megyei önkormányzat gyűléstermében folytattak megbeszélést, melynek fontosabb témáit a népszámlálással kapcsolatos gyakorlati kérdések megvitatása, anyanyelvhasználat az önkormányzatokban, valamint a visszaszolgáltatásokra vonatkozó törvények alkalmazásának stádiuma képezték. A tanácskozáson részt vettek: Takács Csaba ügyvezető elnök, Kerekes Gábor ügyvezető alelnök, Markó Gábor, a Brassó Megyei Tanács alelnöke, Zsombori Vilmos, a Hargita Megyei Tanács elnöke, Bunta Levente, a Hargita Megyei Tanács alelnöke, Demeter János, a Kovászna Megyei Tanács elnöke, Baka Mátyás, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke, Virág György, a Maros Megyei Tanács elnöke, Szabó István, a Szatmár Megyei Tanács elnöke és, Kerekes Sándor a Kolozs Megyei Tanács alelnöke. A megbeszélések vitáját képezte továbbá, a Megyei Tanácsok és Prefektúrák közötti együttműködés, a helyi SZDP-RMDSZ protokollúmok stádiuma, valamint a régiós pályázatok.

 

Az esélyegyenlőségről tárgyaltak

***      Az Esélyegyenlőség Albizottság mai ülésén meghallgatásra került sor Románia integrációs tárgyalási folyamatának részét képező esélyegyenlőség alfejezetéről. Pataki Júlia RMDSZ képviselő, az Esélyegyenlőség Albizottságának elnöke elmondta, hogy a megbeszélések központi témáját az esélyegyenlőségre vonatkozó jog alkalmazásának jelenlegi romániai helyzete képezte. Meghívottként jelen voltak a az Európai Bizottság képviselői valamint az Integrációs Minisztérium és a Munkaügyi Minisztérium államtitkárai. Az albizottság részéről pedig részt vettek a parlamenti pártok képviselőasszonyai. Pataki Júlia elmondta, hogy a találkozón leszögezték a folyamatos és állandó együttműködés fontosságát, nem csak az esélyegyenlőségben érdekelt intézményekkel, hanem a civil társadalommal, a patronátusokkal és nem utolsó sorban a parlamenti képviselőkkel. Döntés született arról, hogy munkacsoportot hoznak létre egy országos stratégia kidolgozására, mely a társadalom minden területén lehetővé teszi a férfiak és nők közötti esélyegyenlőséget.