RMDSZ TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája Szerkeszti: Tófalvi Zselyke
- október 9., hétfő VIII. évfolyam, 1820. szám
Sajtóértekezlet az RMDSZ bukaresti székházában
*** Hétfőn, október 9-én sajtóértekezletet tartott az RMDSZ szövetségi elnöke az RMDSZ bukaresti Elnöki Hivatalában. Az RMDSZ székházban rendezett sajtóértekezleten jelen volt Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter is.
Markó Béla és Eckstein-Kovács Péter beszámolt a Magyar Emberjogi Alapítvány elnöke, Hámos László meghívására, október másodika és hetedike között az Amerikai Egyesült Államokba tett látogatásukról, melynek célja a hiteles tájékoztatás és tájékozódás a választások előtti romániai helyzetről, esélyekről, és az RMDSZ négy éves kormányzási szerepvállalásáról.
A szövetségi elnök elmondta, hogy három és fél nap alatt 21 találkozóra került sor a Fehér Ház, a Kongresszus, a Helsinki Bizottság, a Külügyminisztérium, a Kereskedelmi Minisztérium és a Világbank képviselőivel, melyek során a legfontosabb témák a következők voltak: magyar állami egyetem létrehozatala, elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdése és a közigazgatás decentralizációja. Az amerikai partnerek pozitívan értékelték az eddig elért eredményeket, és arról biztosították a szövetség képviselőit, hogy továbbra is figyelemmel fogják kísérni a romániai magyar kisebbség érdekében tett kezdeményezéseket. Az RMDSZ-elnök hozzátette: “ez egy szükségesség, mivel a szóban forgó partnerek véleménye nagyon fontos most, mikor Románia a NATO integráció előtt áll.”
Markó Béla ugyanakkor elmondta, hogy a látogatás során figyelemmel kísérték a jugoszláviai eseményeket is, és üdvözölte az AEÁ által tanúsított álláspontot. Továbbá tájékoztatott Emanuel Zervoudakis jelentéséről, miszerint Románia meghatározó haladásokat ért el az 1999-es évhez viszonyítva.
A sajtóértekezlet utolsó részében az RMDSZ elnöke újságírók kérdéseire válaszolva a az egyes román sajtóorgánumok áltat félreértett fogalommal kapcsolatban elmondta – miszerint az óceánon túli partnerek monitorizálni fogják Romániát -, hogy az amerikai fél csupán fokozott figyelemmel fogja kísérni a hazai eseményeket. A szövetségi elnök ismertette a látogatás során kifejtett véleményét, hogy a szövetség aggodalommal fogadná egy nacionalista kormány esetleges hatalomra jutását, mivel ez gátolná a kissebségi problémák megoldásának terén elkezdett törekvéseket. Ugyancsak erre vonatkozóan, Eckstein-Kovács Péter az értekezlet-zárón elmondta, hogy kezdeményezte a Világbank képviselőivel tartott megbeszélések során egy olyan program kidolgozását, mely a romániai roma közösséget támogatná.
RMDSZ-tisztségviselők az aradi tizenhárom vértanú tiszteletére rendezett megemlékezésen
*** Pénteken, október 6-án az aradi tizenhárom vértanú kivégzésének 151. évfordulójára rendezett megemlékezésen több mint 75 koszorút helyeztek el hazai és magyarországi politikai pártok, kulturális egyesületek, megyei és városi önkormányzatok képviselői.
A 11 órakor kezdődő szentmisét msgr. Fejes Rudolf Anzelm premontrei rendi apát tartotta. Az emlékező szentmisére a belvárosi római katolikus templomban került sor, melyet a Szabadság-szobor előtti tisztelgés követett. 16 órakor koszorúzásra került sor a Vesztőhelyen, ahol a román, az európai uniós és a magyar zászló állt a vértanúk emlékművének talapzata mellett. Ez a szellemiség hatotta át a beszédeket, az egész ünnepséget.
Az RMDSZ részéről beszédet mondott Frunda György államelnök-jelölt, Dézsi Zoltán, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke és Tokay György parlamenti képviselő. A magyar kormányt Dávid Ibolya igazságügy-miniszter képviselte.

