RMDSZ TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája Szerkeszti: Tófalvi Zselyke
- október 3., kedd VIII. évfolyam, 1816. szám
- Markó Béla és Eckstein-Kovács Péter washingtoni körútjának mai programja
- Választási előkészületek
- Önkéntes fiatalok gyűjtenek aláírásokat Frunda György támogatására
- A Szenátus napirendjén szerepelt az ingatlantörvény vitája
- Mennyire lehet amerikai stílusú a romániai elnökválasztási kampány?
- Markó Béla és Eckstein-Kovács Péter washingtoni körútjának mai programja
*** „A választási kampány beindulta előtt közvetlenül fontosnak tartottam azt, hogy Eckstein-Kovács Péterrel együtt eleget tegyünk a Hámos László által vezetett Magyar Emberjogi Alapítvány által még a tavasz folyamán hozzánk eljuttatott meghívásnak. Azért döntöttünk így, mert nekünk rendkívül fontos, hogy a rövid, mindössze négy napra tervezett amerikai látogatás idején hitelesen tájékoztassuk az amerikai politikai élet képviselőit, a kormányt, a kongresszust és szenátust arról, miként látjuk mi a választások előtti romániai helyzetet, erőviszonyokat, esélyeket, de arról is, hogy az RMDSZ miként értékeli az elmúlt négy esztendőben történteket, s melyek a szándékai a következő négy évre, úgy is, hogy továbbra is elvárja az Egyesült Államok támogatását. A rövid körút során azt is megtapasztalhatjuk, hogyan ítélik meg az óceánon túl a romániai magyarság helyzetét, és milyen prognózisok vannak a választások utáni helyzetre, erőviszonyokra” – nyilatkozta Markó Béla szövetségi elnök az AEÁ-ba való indulásakor.
Kedden, október harmadikán a szövetségi elnök és a kisebbségvédelmi miniszter Tom Lantossal és Ernest I. Istook kongresszusi képviselőkkel, valamint más külügyi tanácsosokkal találkoznak. Ezt követően Jeszenszky Gézával, Magyarország washingtoni nagykövetével vacsora keretében folytatnak eszmecserét az RMDSZ tisztségviselői.
- Választási előkészületek
- Önkéntes fiatalok gyűjtenek aláírásokat Frunda György támogatására
*** Az Ügyvezető Elnökség szervezésében Kolozsváron huszonöt önkéntes fiatal gyűjt aláírást Frunda György államelnök-jelölt támogatására. A fiatalok házról-házra járva keresik fel a magyar választópolgárokat, hangsúlyt fektetve Kolozsvár azon körzeteire, ahol az RMDSZ gyengébb eredményt ért el a helyhatósági választásokon.
A tervek szerint az önkéntesek egy hét alatt nyolc-tízezer támogató aláírást gyűjtenek.
3. A Szenátus napirendjén szerepelt az ingatlantörvény vitája
*** Október 3-án, kedden került a Szenátus napirendjére az 1945. március 6-a után önkényesen kisajátított ingatlanok jogállására vonatkozó törvénytervezet vitája, a pártközi politikai bizottság által közmegegyezéssel elfogadott kompromisszumos szövegváltozat alapján.
Az RMDSZ honatyái előzetesen – a Képviselőházban és a pártközi egyeztetésen is – fenntartásokkal fogadták el ezt a tervezetet, amely az elkobzott egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatásának szabályozását egy erre vonatkozó külön jogszabály keretébe utalta át. Ígéretet kaptak viszont többek között arra is, hogy a szóban forgó külön törvény elkészül és hatályba lép a szenátusi vitára bocsátást megelőzően.
Csapó József, Frunda György, Puskás Bálint, Seres Dénes és Szabó Károly szenátorok felszólalásaiban adtak hangot kifogásaiknak, és a törvénytervezet ellen szavaztak.
- Mennyire lehet amerikai stílusú a romániai elnökválasztási kampány?
**** Ezzel a címmel rendeztek az Amerikai Kulturális Központban vitadélutánt a Pro Democratia és az UZP szervezetek, az Amerikai Kulturális Központ, valamint a Rádióműsorok Alkotóinak Országos Szervezete.
A vitadélután napirendjén a kampánnyal kapcsolatos technikák bemutatása, és különböző ötletek felvetése szerepelt. A RAOSZ képviseletében részt vett Dragos Seuleanu elnök, a Pro Democratia Alapítványt C. Parvulescu képviselte.
A tanácskozáson meghívottként jelen voltak a politikai pártok kampánystábjainak vezetői, képviselői, valamint az írott és az elektronikus sajtó képviselői. Az RMDSZ-t Tófalvi Zselyke és Dinca Nóra képviselte.

