2009

2009. március 20., péntek VII. évfolyam, 4083. szám, második kiadás

RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ

Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája

www.rmdsz.ro                                                                                 2009. március 20., péntekelhivbuk@rmdsz.ro                                             VII. évfolyam, 4083. szám, második kiadás

Az RMDSZ Winkler Gyulát és Sógor Csabát indítja a Magyar Összefogás Listájának második és harmadik befutó helyén

– Az RMDSZ Winkler Gyulát és Sógor Csabát indítja a Magyar Összefogás Listájának második és harmadik befutó helyén – jelentette be Markó Béla szövetségi elnök pénteken, Marosvásárhelyen, a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) ülését követően. Az RMDSZ döntéshozó testülete a választási kampányt érintő szervezési kérdések mellett rangsorolta az első helyeket az európai parlamenti választási listán.

Az RMDSZ elnöke elmondta, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT) kötött megállapodás értelmében a Magyar Összefogás Listájának első helyén Tőkés László lesz, a másodikon Winkler Gyula, a harmadikon pedig Sógor Csaba indul, mindannyian jelenleg is európai parlamenti képviselők. Közölte: a megállapodás szerint a lista negyedik helyére szintén az EMNT jelöl majd személyt, az ötödik Kovács Péter, az RMDSZ  ügyvezető alelnöke, az ifjúsági mozgalom képviselője, a hatodik Horváth Anna volt államtitkár, jogász-közgazdász, a hetedik Csutak István integrációs és régió-politikai szakértő, a nyolcadik az EMNT jelöltje lesz, a kilencedik helyen pedig Szabó Károly volt szenátort indítják.

Elmondta, bár a SZÁT pénteki ülésén a jelöltlista első helyeiről született döntés, minden más helyre is megvan a jelentkezők listája, ezeket pedig a későbbiekben fogják rangsorolni.